Szeretetnyelvek

A minap egy vacsorán voltam a barátaimmal és a barátaim barátaival. Remek este volt finom ételekkel, kedves társasággal és kellemes beszélgetésekkel.

Valamikor az este folyamán egy barát barátja mesélni kezdett a közelmúltbeli szakításáról.
Elmondta, hogy ő úgy érezte jól ment a kapcsolat, hogy mindent beleadott, amit csak tudott, és amikor kiderült, hogy ez nem volt elég, és szakítás lett a vége, akkor milyen szomorúnak és zavarodottnak érezte magát. És érzi még mindig.
Mivel azon az estén találkoztam először azzal a személlyel, alig tudtam róla valamit, és még kevesebbet a kapcsolatról, amit gyászolt.
Így miközben hallgattam őt és a barátok reakcióit (amikről meg kell jegyeznem, a szokásos, támogatónak szánt: „neked volt igazad, nem a partnernek; nem is érdemelt meg téged; jobb jön; jobban jársz nélküle” és más, ezekhez hasonlóak) kissé elkalandoztam, és azon kezdtem töprengeni, hogy mi lehetett az oka ennek a váratlannak tűnő szakításnak.

Az egyik dolog, ami megfordult a fejemben, a szeretetnyelvek voltak, ezért úgy döntöttem, ezekről írok most.
Dr. Gary Chapman írt egy könyvet, The 5 Love Languages (Az 5 szeretetnyelv) címmel, amelyben felvázol 5 módot, hogy hogyan érzik az emberek, hogy szeretik őket.
Szeretetnyelveknek nevezi őket, amelyek a következők:
elismerő szavak: szeretve érzi magát, ha becéző, kedves, bátorító szavakat, szerelmes, aranyos, édes üzeneteket, bókokat hall vagy olvas.
minőségi idő: akkor érzi, hogy szeretik, ha a partnere jelen van, osztatlan figyelemmel fordul felé, valóban meghallgatja őt. Minőséget akar a mennyiség helyett.
testi érintés: a testi vonzalom révén érti, hogy szeretik. Természetesen ez jelenti a szexet, meg a kézfogást séta közben vagy moziban, a teste megsimogatását, érintését a partner által amikor elmegy mellette a házban, egy masszázs, ölelkezés, … testileg közel akar lenni a partneréhez.
szívességek: akkor érzi, hogy szeretik, ha a partnere megtesz dolgokat érte. Mondjuk segít az étel elkészítésében, elintéz valamit (posta, szerviz, válasz egy emailre), közreműködik egy projekt befejezésében, bármi legyen is az, ennek önmagától, kérés nélkül kell történnie.
ajándékozás: ez nem anyagiasságot jelent, hiszen akinek ez a szeretetnyelve, annak ez akár olyan apróság is lehet, mint a kedvenc csokoládéja. Az által érzi, hogy szeretik őt, hogy érti, tudja, hogy mennyi időt és energiát fordít egy ajándék kiválasztására a partnere, mutatva, hogy ismeri őt, törődik vele. Gyakran van szüksége ajándékokra, nemcsak a „nagy ünnepeken”.

Oké, szóval miért jutottak eszembe a szeretetnyelvek azon az estén?
Mert gyakran látom, hogy a partnerek nem értik a másik fél igényeit.
Egyszerűen nem beszélnek arról, mit jelent számukra a szerelem, hogyan szeretnék, hogy ez feléjük kifejeződjön.
A kapcsolatok sokszor egy gigantikus kirakós játékra emlékeztetnek, ahol mindkét fél kezében tart bizonyos darabokat, és azt próbálják kitalálni, hogyan lehet összerakni a saját puzzle-darabjaikat a partnerével. Habár azt soha nem is tisztázták, hogy egyáltalán ugyanahhoz a játékhoz valóak-e a darabok!

Ahelyett, hogy letisztáznának mindent olyan beszélgetésekkel, ahol mindketten elmagyarázzák a saját „használati útmutatójukat”.
Persze ez azt feltételezné, hogy ismerik magukat!

Tudod, amikor a szeretetnyelvem a testi érintés, és folyamatosan kisebb, nagyobb ajándékokat fogok kapni, bár hálás leszek ezekért az ajándékokért, nem leszek teljesen boldog.
Amikor volt néhány beszélgetésünk, ahol ezt kifejtettem, és a párom azt mondta, hogy megértette, de nem lesz változás a cselekedeteiben, valószínűleg egy idő után szakítanék.

Ha valakinek az elsődleges szeretetnyelve nem elégítődik ki, akkor frusztrált lesz, és valószínűleg más, jól működő dolgokat nem fog annyira értékelni a kapcsolatban, hogy azok elegek legyenek ahhoz, hogy maradjon és folytassa.

Vagy ha marad, akkor elég biztos, hogy valami elégedetlenség, frusztráció folyamatosan körbe fogja lebegni.

Szintén egy ok, hogy egy kapcsolatban elég ritka, hogy mindkét/minden partnernek ugyanaz a szeretetnyelve, és gyakran elkövetjük azt a „hibát”, hogy azt adjuk, amit kapni akarunk, ezért szükségtelen kihívásokkal nehezítjük a kapcsolatunkat.

Természetesen vannak módok megmenteni a helyzetet, mármint a kapcsolatot.

Jaj nekem! Unalmas vagyok vagy mi?
A megoldás, ismét, önmagunk ismerete és a partnerek közötti folyamatos, nyílt, őszinte kommunikáció.

Szóval nem tudom, de a váratlan szakítás oka talán az volt, hogy a partner elsődleges szeretetnyelve nem volt kielégítve, és bár ez a barát mindent beleadott, amije volt, az nem az volt, amire szükség lett volna.

Hogy mit is csinálok?

Ebben a bejegyzésben a szex coach-ságomról  írok, mivel az utóbbi időben kaptam néhány kérdést, és hallottam téves feltételezéseket, így itt és most tisztáznám a dolgokat.

A hangsúly az én szex coach-olásomon van, mivel sokféle típusú létezik, amelyek nemcsak stílusban, hanem abban is különböznek, hogy mire összpontosítanak.
Vannak szextanárok, akik segítik a párokat a tényleges szexuális aktusban, megmutatják nekik, mi és hogyan lehetséges, számukra új módokat mutatnak és így tovább.
Vannak más oktatók, akik hasonló munkát végeznek, de az önfelfedezésre koncentrálnak.
Természetesen vannak azok a szakemberek, akik bármilyen fizikai probléma esetén segítenek.
Nyilvánvalóan vannak átfedések mindezek között.

Amikor választasz valakit, akivel együtt szeretnél dolgozni, értened kell annak a személynek a munkaterületét, és érezned kell, hogy az rezonál-e veled, avval, hogy miben és hogyan szeretnél segítséget.

Amit én csinálok, az az, hogy dolgozom veled a gondolkodásmódodon, a gondolataidon, a lelkeden, a lehetséges rejtett kiváltó okokon és más hasonló „woowoo”-kon, amelyek szerepet játszhatnak abban, hogy miért nem élvezed annyira a szexet, amennyire tehetnéd/lehetne/ szeretnéd.

Hogy ez mit jelent?
Hogy amikor a szex nem olyan, amilyennek az ember szeretné, gyakran még fizikai problémák esetén is, akkor szinte mindig vannak olyan mögöttes gondok, amelyek soha fel sem merültek, olyan kapcsolódások, amelyekre az ember nem is gondolt, hogy bármit is befolyásolhatnak a szexuális életében.

Pontosabban, ugyan igaz, hogy a szex fizikai cselekvés, de csak akkor lesz az a legjobb, ha az ember agya és lelke is benne van, és minden összhangban működik.

A mégkönnyebb megértésért hadd említsek néhány példát.
Mint az a fiatal férfi, aki randevúzott, kapcsolatai voltak nőkkel, de soha nem érzett elégedettséget, mindig úgy érezte, hogy valami nem stimmel.
Amikor együtt dolgoztunk, én kérdeztem, ő válaszolt, rávettem, hogy mélyre menjen önmagában, meglássa ki is ő valójában, ki akar lenni, dolgoztunk stresszpontok, blokkok törlésén, elemeztük a dogmát, amivel kondicionálták, és végül eljött a felismerés és elfogadás, hogy ő homoszexuális.
Önmagává vált, és azóta boldog életet él.

A harmincas évei végén járó intelligens, okos nő, aki azt mondta, hogy a szex ugyan rendben van, de soha nem értette, mi ebben a nagy izgalom, és az évek során kíváncsivá vált, nem hagy-e ki valamit.
De igen, erre jött rá a közös munka során.
Arra volt „programozva”, hogy jó feleség legyen, örüljön annak, amit kap, hogy ne legyenek igényei, ne nyaggassa a férjét többért/kevesebbért/másért.
Milyen boldogan megdöbbentő meglepetés volt számára, amikor végül beszélt a férjével, aki először teljesen ledöbbent azon, amit hallott, de aztán boldog és hajlandó volt a folyamatos kommunikációra és a szexuális életük fellendítésére, ami kölcsönösen kielégítővé alakult, és jobb, mint valaha.

Vagy az a felsővezetőként dolgozó, erős, kedves családapa, egy 40-es éveiben járó férfi, aki egyre többször kezdett szexuális kielégületlenséget érezni.
Az agya sztorikat mesélt neki, de azok ellentmondtak a lelkének, ami ellentmondott annak, amit tanítottak neki, hogy mi is az a szex és hogyan kell csinálni, és nem tudta, hogyan kommunikálja a belső konfliktusát a partnere felé.
A közös munka során megtanulta megengedni magának, hogy a benne feltörő érzéseket hagyja átfolyni magán, hogy nyitott és sebezhető legyen a partnerével való kommunikációban, hogy elmondja neki, hogy milyen dolgok érdeklik, majd miután átbeszélték azt, eljutott odáig, hogy egy új, kölcsönösen kielégítő úton indulhattak el együtt a szexben.

Látod, bár a szex maga egy fizikai aktus, amikor az ember nem ismeri magát jól, nem elégedett magával, amikor az a kis belső hang mást mond, mint az „elvárás”, amikor a szex rutinná válik, amikor hiányzik vagy a legrosszabb esetben nem is létezik a belső hangra hallgatás és a partnerrel/partnerekkel való kommunikáció, amikor az agy, a lélek és a test nincs összhangban, akkor lehetetlen teljes mértékben kielégítő, fantasztikus szexuális életet élni.

Ennek a harmóniának az elérésében segítek, amikor úgy döntesz, hogy velem dolgozol.
Elérni a legönazonosabb, leghitelesebb énedet, és ez által megélni/csinálni/élvezni egy észbontó, teljes mértékben kielégítő, szórakoztató, spontán, jól kommunikált, csodálatos szexuális életet.