Kommunikációs zavarok
A minap kommenteltem egy megjegyzést a Facebookon.
Az eredeti bejegyzés kedvesen volt fogalmazva, és volt benne egy kérdés amire bárki válaszolhatott, aki akart, de ahogy sejtheted, a válaszok egy része nem jóindulattal íródott, és néhány nem is a témához szólt.
Szóval, miután mindegyiket elolvastam, ezt írtam (kissé szerkesztett változat):
„Ahogy én látom ezt (semmi személyes, általánosságban ezt látom, tapasztalom, szóval ha te nem ilyen vagy, akkor ne sértődj meg): mi itt mindannyian betelepültek (expat) vagyunk.
Ez nem Anglia, nem az Egyesült Államok, nem mit tudom én melyik másik ország.
Itt az emberek másképp szocializálódtak, más a kultúrájuk, mások az ételeik, sok mindenben különböznek.
Ha amiatt panaszkodsz, hogy az xy helyen az angol reggelit nem angol kolbásszal szolgálják fel, akkor ez a te problémád, nem a helyé.
Ahogy én látom, sok helyen próbálnak sokat tenni azért, hogy otthonosan érezd magad távol az otthonodtól, csak úgy tűnik, neked ez sem elég … szóval talán csak pakold össze a savanyú formádat, és menj vissza haza, oda ahol minden úgy van, ahogy megszoktad, minden úgy van, ahogy szeretnéd.
Másrészt sok minden hasonló.
Mint amikor bemész egy helyre, mosolyogva köszönsz az ott dolgozóknak, akkor azt értékelni fogják.
Amikor az ajtó csukva, bemész, de te nem csukod be, így a személyzetnek vagy egy másik vendégnek kell becsuknia mögötted, akkor nem fognak neked örülni.
Amikor nem beszéled a helyi nyelvet, és meg sem kérdezed, hogy tudnak-e segíteni angolul, csak azt feltételezed, hogy nem tudnak, és idegesen távozol, mert nem beszéltek hozzád automatikusan angolul, akkor sem fognak örülni neked a helyiek.
Sokak számára valamivel több józan ész, annak megértése, hogy hol van, illetve egy kicsit több erőfeszítés a beilleszkedésre nem lenne ártalmas.
És ha nem tetszik, hogy itt milyen az élet, akkor menj tovább, máshova.
Nincs jogod elvárni a helyiektől, hogy angol vagy amerikai vagy bármi más irányba változzanak.”
És akkor valaki ezt válaszolta nekem:
„Kérlek, gondold át, és ne használd az expat szót – ez elavult, posztkoloniális és politikailag érzéketlen. Én például nem azonosulok ezzel a narratívával. Mindannyian bevándorlók (immigrant) vagyunk.
Mire én:
„Az angol nem az anyanyelvem, ezért megnéztem az Oxford szótárban:
expat – olyan személy, aki szülőhazáján kívül él
immigrant – olyan személy, aki tartósan egy külföldi országba költözik”
Erre már nem válaszolt.
És akkor ezt a Wikipédiából még nem is tettem hozzá:
„Az expatriate (az expat szó teljes formája) az a személy, aki szülőhazáján kívül él. A közhasználatban ez a kifejezés gyakran olyan képzett szakemberekre, szakmunkásokra vagy művészekre vonatkozik, akik saját országukon kívül helyezkednek el, akár önállóan, akár mert a munkaadóik külföldre helyezik át őket.”
Az https://www.expat.com/ weboldal pontosan ilyen emberek számára készült. Mostanra több mint 3.200.000 tagja van, segíti az expat-eket a világ minden táján, hogy könnyebben eligazodjanak az új országban, hogy új kapcsolatokat tudjanak kiépíteni, és hogy minél jobb élményként éljék meg a külföldön dolgozást, élést.
És úgy tűnik, egyiküknek sincs gondja a kifejezéssel: expat.
Miért hozom mindezt ide, egy blogbejegyzésbe?
Mert bemutat néhány (sajnos) szokásos kommunikációs zavart.
Az egyik, hogy bár elég sokat írtam, és igen, az expat-ekről/bevándorlókról volt szó, de nem arról, hogy hogyan nevezik őket, hanem a viselkedésük volt a téma, amit teljesen figyelmen kívül hagyott az illető.
Úgy döntött, hogy arra az egy szóra ír kommentet, amellyel nem ért egyet.
Semmit az eredeti kérdésről, semmit a rá adott válaszomról.
Ez a szöveg meg nem értésének egy tipikus esete.
És ez az oka annak, hogy soha nem vagy felelős azért, hogy az emberek mit értenek abból, amit mondasz vagy írsz, mivel azt a saját értelmük, tudásuk és nyitottságuk szintjén fogják felfogni.
Ez az ember idegen számomra, így nem bánom, hogy nem fogta fel, hogy miről írtam.
Ráadásul akaratlanul is ő adta az alapot ehhez a blogbejegyzéshez 😉
Természetesen, ha úgy érzed, hogy valaki, aki fontos neked, nem értette meg, amit valójában mondtál vagy írtál, akkor mindenképpen próbáld meg más szavakkal elmondani, próbáld más szemszögből megértetni magad.
A kommunikáció létfontosságú az életben, a kommunikáció létfontosságú egy kapcsolatban.
Tehát ha azt akarod, hogy valaki megértsen, akkor erőfeszítéseket kell tenned, hogy segíts neki ráhangolódni a logikádra, a te látásmódodra.
És persze nyitottnak kell lenned arra, hogy elfogadd az ő másféle logikáját és másféle látásmódját.
A cél az, hogy megtaláljátok azt a varázslatos állapotot, ahol mindketten (mindannyian) úgy érzitek, hogy hallanak, odafigyelnek, tisztelnek és megértenek.
A másik dolog, hogy azt mondja, nem hagyja jóvá a szóválasztásomat, ezért „kijavítja” az általa preferált szóra: „mi mindannyian bevándorlók vagyunk”.
Ezzel alapvetően kijelentette, hogy én hibáztam, és neki van igaza.
Gondolja ő.
De még a szótár sem támogatja őt ebben.
Szóval, ha legközelebb nem tudod „jóváhagyni” valakinek a szóválasztását, vagy nem tudsz „egyetérteni” valakinek a véleményével, egyszerűen csak annyit mondj (ha muszáj), hogy te egy másik szót használnál, hogy neked más a véleményed.
Mert függetlenül mindentől és mindenkitől, jogod van megválasztani a szavaidat, jogod van saját véleményt alkotni.
Jogod van arra, hogy ez olyan legyen, ami eltér a többségétől, ami népszerűtlen, ami ritka, ami egyedi.
Amire viszont soha nem vagy jogosult, az az, hogy töröld valaki másnak a szavait vagy véleményét, csak azért, mert az neked nem tetszik, mert azt te nem helyesled.
Kedvesség, kölcsönös tisztelet, elfogadás, nyitott szív és nyitott elme.
Értékek, amelyeket érdemes birtokolni, értékek, amelyeket érdemes gyakorolni.
Szerintem.