A segítségkérésről

Amikor kicsik vagyunk, automatikusan elfogadjuk a szülők, nagyszülők, testvérek segítségét.
Természetesen, hiszen egyetlen csecsemő sem élne túl anélkül, hogy táplálékot, fedelet a feje fölé és védelmet kapna.
Arról nem beszélve, hogy senki sem tanulna semmit az élet csínyjáról-bínjáról, ha a felnőttek nem mutatnák meg, nem tanítanák, nem mondanák el nekik.
Ez mind természetes.

Amikor egy kicsit nagyobbak leszünk, de még mindig a gyerekkorban, átesünk egy olyan szakaszon, amikor nem akarunk segítséget kérni, meg akarjuk mutatni, hogy ezt vagy azt teljesen egyedül is meg tudjuk csinálni.
Büszkén mutatjuk meg, hogy meg tudjuk kötni a cipőfűzőnket, hogy tudunk rajzolni, vagy hogy fel tudunk öltözni.

Ez a szakasz általában párhuzamosan zajlik azzal, hogy még mindig elfogadunk, sőt, kifejezetten kérünk segítséget más dolgokban, amiket még nem tanultunk meg, vagy bizonytalanok vagyunk velük kapcsolatban.

Aztán iskolások leszünk, és ott beindul egy negatív spirál … „ne kérj segítséget, meg tudod csinálni egyedül”, „csináld egyedül”, „ez nem csapatprojekt”, „ne segíts neki, meg kell tanulnia”.
Mindezt azzal a „jó” szándékkal, hogy önálló emberré válj, ne hagyatkozz segítségre, ne zavarj másokat.

Munkakörnyezetbe kerülve ez úgy folytatódik, hogy kigúnyolnak (hogy lehetsz ebben a pozícióban, ha ezt sem tudod), nem kapsz előléptetést (nem vagy elég független), elutasítanak (nem az én dolgom, hogy segítsek neked), amikor segítséget kérsz.

Sajnos sok emberben ez a kondicionálás odáig fajul, hogy félnek segítséget kérni, szégyellik magukat, amikor úgy érzik, hogy jól jönne nekik egy kis segítséget.
Ez az ember életének minden területére hatással lesz, hiszen az agy nem választja el, hogy a munkában nem szabad segítséget kérni, de párkapcsolati helyzetekben lehet.
És így jön létre egy újabb fekete lyuk, amiben az ember beleeshet, és olyan mélyre zuhanhat, hogy évekre, évtizedekre tönkre teheti az életét.

Ahhoz, hogy egészséges, kiegyensúlyozott, boldog életet élhessünk, azzal kell kezdenünk, hogy el kell felejtenünk mindazokat a kondicionálásokat, amelyeket gyerekkorunkban és fiatal felnőttkorunkban kaptunk.

Segítséget kérni, ha bármilyen okból szükségét érzed, az teljesen rendben van, megengedett, a legjobb, amit tehetsz.

Értelmesen segíteni valakinek, amikor annak szüksége van rá, az egy csodálatos érzés.

A segítséget nem szabad senkire ráeröltetni, mivel a segítség csak akkor működik igazán, ha kérik, és őszinte, önzetlen hozzáállással adják.

Ne higgy el mást, a segítség elérhető, a segítség körülötted van.
Gyűjtsd össze a bátorságodat, és kérd!
Add meg magadnak az esélyt a fellélegzésre, a stressz elengedésére, hogy egy külső nézőpontot kaphass, ahonnan tisztán láthatod a helyzetedet és megoldást találhatsz, és így tovább léphess egy jobb, boldogabb, kiegyensúlyozottabb „én” és élet felé.