A szakítás csínja-bínja

A múlt heti YouTube-videómban a szakításokról beszéltem, arról, hogy hogyan lehet azt „jól” csinálni.
Ami egy (fontos) része az egész folyamatnak.
Természetesen, mint mindenben, ebben a témában is több van.

Mint például az, hogy vannak olyan emberek, akik mindig közvetlenül azelőtt szakítanak, hogy a kapcsolat a következő szintre kerülne, hogy komoly, hosszú távú elkötelezettséggé válna.
Általában ezek az emberek az egyszerű, laza, könnyű kapcsolatokat részesítik előnyben, nem állnak készen az elköteleződésre, vagy valamilyen okból félnek attól.

Természetesen semmi rossz nincs egyik preferenciával sem.
Viszont érdemes az ismerkedési folyamat korai szakaszában tisztázni ki, milyen szándékkal van.

Ha valaki tart az elköteleződéstől, és ezt az ember maga is felismeri, akkor tud rajta dolgozni, akkor a szakszerű segítség (coach, pszichológus) lehet a támogatás a gyorsabb gyógyulási folyamatban.

Amikor két olyan ember találkozik, akik mindketten a könnyű, szórakoztató, laza kapcsolatot kedvelik, akkor minden tökéletes, zöld a lámpa a folytatáshoz.

De amikor az egyik egy komolyabb, elkötelezettebb, egy „építsünk együtt egy életet” fajtára vágyik, a másik pedig nem, akkor a legjobb, ha nem is mennek tovább együtt ezen az úton.
Ne kezdj bele egy kapcsolatba úgy, hogy „nem számít, mit gondol, majd én megváltoztatom”.
NEM.
Nem fogod.
Vagy néha sikerül, a felszínen, de a partner szenvedni fog.

Minden tartós változás belülről kezdődik. Nem külső erő hatására.

Ez azt jelenti, hogy ha valaki eljut a felismerésig, hogy változtatni akar, akkor kezdeményezni fogja azt.
Ha külső erőről van szó, akkor a lehetőségek az erős ellenállás, vagy a nem szívből jövő „megpróbálom”, ami nem vezet sehova, vagy az, hogy végül beadja a derekát, de ez nem lesz tartós (talán csak a szakításig fog tartani).

Egy másik őrült tendencia, amit meg kell említenem, az az, amikor a szakítás után mindenféle ocsmány dolgot mondanak az exről.
Igen, tudom, néha nagyon csúnya dolgok történnek, de akkor is!
Gondolj bele, te voltál az, aki x mennyiségű időt töltött azzal a személlyel, te döntöttél úgy, hogy párkapcsolatba kerülsz azzal a személlyel, te voltál az, aki párkapcsolatban éltél azzal a személlyel.

Persze, idővel rájöttél, hogy az illető nem 100%-ban őszinte, nem teljesen az, akinek mondta magát, vagy éppen ellenkezőleg, te nem hitted el, hogy tényleg olyan, mint amilyennek mondta magát.
Ennek ellenére se ess abba a hibába, hogy sárral dobálod az exed … attól te is sáros lesz!

Szakítás után ki akarod őrjöngeni magad a legjobb barátodnak. Rendben. Csináld.
Bármit is kell tenned (berúgni, sírni, zabálni, kikiabálni magadból, … ), tedd meg, de privátban!
Soha ne hozd magad abba a kellemetlen helyzetbe, hogy az emberek azt kérdezzék tőled, hogy „ha az illető valóban ilyen, akkor miért voltál egyáltalán vele?”

Igaz, néha csalódhatunk, félreismerhetünk valakit, előfordulhat, hogy csak a kapcsolat egy későbbi szakaszában szembesülünk bizonyos jellemzőkkel, mindez megtörténhet.
A fő különbség az, hogy hogyan kezeljük mindezt.
A gyűlölködés nem fog segíteni rajtad, de ha tanulsz a történtekből, az hasznodra válik.

Tehát a szakítás nem csak a tényleges szakításról szól, amit jobban is csinálhatunk, hanem arról is, hogy ideje korán felismerjük, mi vezethet a szakításhoz, és hogy jobban kezeljük azt az aktuális dolgot.
Ezentúl jobbá lehetünk abban, hogy hogyan kezeljük egy szakítás következményeit, utóhatásait.

A szakítások elkerülhetetlenek, de csak rajtunk múlik, hogy továbbra is csak másokra mutogatunk a velünk történtek miatt, vagy tanulási lehetőségnek tekintjük, és megpróbálunk mindent megtenni, hogy jobbak legyünk és jobban tegyünk onnantól kezdve a magunk érdekében.