Relationship Coach

Arról az „izéről”

Bár számtalan láthatatlan izé van körülöttünk, az egyik letarolta a világot a legnagyobb sajtó jelenléttel, jelentős PR-vel és teljes körű marketinggel.

Amit maga után húz ez az egész, az még nyugtalanítóbb.
Mert hogy valójában miről is van szó, hogy teljességében miről szól, azt nagy eséllyel soha nem fogjuk megtudni, de az biztos, hogy eljön az a pont, amikor vége lesz.
Amit magával hozott, az izéségén túl, az viszont sajnos sokkal tovább fog velünk maradni.

Széleskörű és kidolgozott reklámjával hatalmas éket sikerült verni az emberek közé.
Elkezdték egymást „hívőknek” és „tagadóknak” bélyegezni.
Nyiss meg bármilyen közösségi médiát, kezdj bármilyen beszélgetést, legyél bárhol, kapcsolódj bárkihez, körülbelül 2 perc múlva ez lesz a téma, és elkezdődnek a viták.
Gyakran hevesek és sokszor kicsinyes módon.
Arról, hogy valódi-e vagy sem, halálos-e vagy sem, viseljünk-e maszkot vagy sem, jó megoldás-e a karantén vagy sem …
… miközben úgy tűnik, az emberek nem veszik észre, hogy kiszorultak saját életükből, belerángatták egy pocsék „szappanoperába”, ahol úgy tesznek, mintha a világ megállítható lenne.
Nem az. Nem fog. A Föld forog és az élet megy tovább. Függetlenül mindentől.

Az izé köröli őrület olyan hangos lett, ami hangosabban kiabál, mint sok tény, mint hogy

– a családon belüli erőszakos esetek száma rohamosan nő
– az egészségügyi ellátórendszerek szétesnek, és emberek az izétől teljesen független betegségekben halnak meg
– milliók veszítették el az állásukat, vállalkozásaikat
– az oktatás szétzilálódott és sok esetben leállt
– a mentális egészséggel kapcsolatos problémák riasztóan magasak … és a lista folytatható.

Időközben az elsöprő kampány miatt az emberek megvakultak, és nem veszik észre, hogy elvették tőlük választási lehetőségeiket, méltóságukat, szabadságukat, életüket.

Ha ujjal mutogatsz, vitatkozol, vádolsz egy másik személyt, az nem fog segíteni az ijesztően jól elültetett félelmeiden.
Ettől nem fogod jobban, könnyebben érezni magad, hanem inkább éppen az ellenkezője fog történni.

Amiben hiszek, az az, hogy most tényleg ott kell lennünk egymásnak.
Az együttérzés, a törődés és a szeretet azok az eszközök, amelyeket használnunk kell.

 

Bár a felszínen nincs más, mint az izé, alatta az élet továbbra is ad kihívásokat mindannyiunk számára.
Vannak fizikai és anyagi veszteségek, szívfájdalmak, fájdalmak, valamint csodálatos, boldog pillanatok, új kezdetek.
Az élet nem állt meg. Folyamatban van, történik, nem vár senkire, semmire.

Mielőtt belevágnál a következő keserű vitába, gondolkozz!
Tény és egyetemes törvény, hogy minél többet beszélünk, gondolunk, foglalkozunk bármilyen ötlettel, gondolattal vagy történettel, az annál inkább jelen lesz az életünkben.
Így bár ez egy hatalmas, sötét felhő mindannyiunk felett, csak tegyünk erőfeszítéseket, hogy jobban érezzük magunkat, jobban csináljunk dolgokat, hogy jobbak legyünk.

Ne a vírus legyél, hanem a gyógyír!