Mentális egészség

A mentális egészség mostanában sláger téma.
Konferenciák, videók, kutatások zajlanak, cikkek, vélemények találhatóak minden lehetséges internetes platformon.
Sokuk csodálatos információ-, tudás-, segítségforrás, és néhányuk csak a problémát mélyíti.

Tegnap hallottam egy mondatot, ami nagyon megütött, és arra késztetett, hogy megírjam ezt a bejegyzést.

Azzal kell kezdjem, nem vagyok orvos, tehát az itt leírtak az én véleményem, a mondandóm a coach tanulmányaimból és tapasztalataimból ered, illetve abból a rendkívül sok kapcsolódásból, amikben életem során részem volt a munkáim okán, amiket láttam, tapasztaltam magam körül on- és offline egyaránt, meg abból, amit magamról tanultam, felismertem, felfedeztem.

Ez egy hatalmas téma, így jó esély van rá, hogy nem érintek valamit, ami téged személyesen érint/aggaszt/zavar.
Ez semmilyen szinten nem jelenti azt, hogy érvényteleníteném azt, vagy téged.

Most, hogy mindezt tisztáztuk, íme.

A mentális egészség nem egy New Age (Új kori) woo-woo.
A mentális egészség nem a gyengék találmánya, hogy azt „álcaként használhassák”.
A mentális egészség nem a gazdagok luxusa.
A mentális egészség nem kiváltság.

A mentális egészség sláger téma, mert sokáig semmilyen téma sem volt, és így az általában az életre gyakorolt hatásait is figyelmen kívül hagyták.
A mentális egészség sláger téma, mert a mentális betegségek megbélyegzését végre elkezdték felszámolni.
A mentális egészség sláger téma, mert mostanra minden negyedik embert érintette valamikor az élete során, és minden második embert érinteni fog.
Arról nem is beszélve, hogy mindenkinek vannak olyan pillanatai, amikor valamilyen támogatás jót tenne a mentális egészségének.

Hogyan lehetséges ez, kérdezheted.
Nos, lássuk: az élet egyre gyorsul (legalábbis az úgynevezett civilizált világban); a változások mindennaposak; folyamatosan bombáznak minket információkkal; lényegében a világon bárki bármit láthat, hallhat valós időben a modern technológia segítségével; a közösségi média lehetőséget ad arra, hogy bárki bármit megmutasson, és úgy tegyen, mintha az valós lenne; a munka gyakran sokkal stresszesebb, mint az elfogadható lenne; … nem csoda, hogy a mentális egészség hanyatlik, mivel az emberi agy nincs arra tervezve, hogy mindezzel és még sok mással megkűzdjön.

Egyre több embernél diagnosztizálnak stresszt, szorongást, depressziót, bipoláris zavart, poszttraumás stressz-zavart (PTSD), disszociatív rendellenességeket, figyelemhiányos hiperaktivitási rendellenességet (ADHD), rögeszmés-kényszeres rendellenességeket (OCD), és a többit.
És ötből 1 embernek vannak öngyilkossági gondolatai, és évente több mint 700 000 ember (azaz 40 másodpercenként 1 ember) hal meg öngyilkosság miatt.

Amikor egy bizonyos életkorban vagy és visszanézel, azt gondolhatod, vagy bármely életkorban hallhattál már embereket, akik azt mondják: „az én időmben ezek közül semmi sem volt jelen”.
Az igazság az, hogy jelen voltak, csak az idegtudomány és a pszichológia nem tartott ott, ahol ma tart.
Egy évtizeddel vagy többel ezelőtt az embereket egyszerűen őrültnek, lustának, furcsának titulálták, vagy egyszerűen elvetették a gondjaikat azzal, hogy szimulálnak.

Napjainkban, ahogy a témával kapcsolatos kutatások, tanulmányok és személyes tapasztalatok szaporodnak, végre megvannak a platformok, ahol nemcsak azzal foglalkoznak, hogy mit jelent a mentális betegség és mik a különböző betegségek, hanem az életre, a szexuális életre, munkára, testi betegségekre gyakorolt következményeikkel is.

A tegnap hallott mondatot Mel Robbins mondta egy lánynak, a lány öngyilkossági gondolataival kapcsolatban: „nem akartál meghalni, csak nem akartad érezni, amit éreztél”.

Ohhh! Hát nem ez az igazság!?!?

Rossznak, szomorúnak, haszontalannak, nem szeretettnek, sikertelennek, magányosnak, az élet által becsapottnak, mások számára tehernek érezni magát, nem látni módot arra, hogy megváltoztassa az események menetét, bármilyen negatív érzést akármilyen kombinációban érezni túl sokká válhat az embernek és gondolhatja úgy, hogy az öngyilkosság az egyetlen lehetőség számára.
Mert ugyan ki akarná érezni ezeket az érzéseket?
Persze, hogy senki!

A mentális betegségek miatt nincs mit szégyenkezni!
Az ember életében vannak rossz napok, rossz időszakok, az is természetes, azon sincs mit szégyellni, arról nem is beszélve, hogy az ilyen időszakok nem feltétlenül egyenlőek bármilyen betegséggel.

Normalizáljuk, hogy lehet rossz napunk; normalizáljuk a kérdést, hogy „akarsz beszélni?”, amikor azt látjuk, hogy egy barát/rokon/kolléga levert; hagyjuk abba az ítélkezést és az elutasító megjegyzéseket; egyezzünk meg abban, hogy mindenki érzései érvényesek!

A tendenciát csak úgy lehet megfordítani, ha jobban vigyázunk magunkra, ha jobban tiszteljük az érzéseinket, ha kérünk valami fajta segítséget, amikor lent vagyunk; ha jobban odafigyelünk egymásra a munkahelyen, otthon, barátok, szomszédok körében.

Szintén normalizáljuk a „nem”-et teljes válaszként!
Megengedett, mondhatod bárkinek, bármilyen helyzetben, ha ezt akarod mondani.
Másrészt el kell fogadnod és meg kell értened, ha ezt a választ kapod.

A „légy mindenkivel kedves, soha nem tudhatod, milyen csatát vívnak” gondolat soha nem volt igazabb.
És különösen most, amikor itt a „szezon”.
Tudnod kell, hogy egyesek számára ez a legnehezebb időszaka az évnek.
Légy kedves, légy törődő, de a minimum, hogy hagyj fel az érzéketlen, ítélkező szarfejséggel.