Bejegyzések

Utálatom tárgya

/in , , , /by

Ritkán használom ezt az igét, de ezt nem tudom másképp mondani: utálom amit a politikusok, politikai pártok politika címszó alatt csinálnak.

Hogy ezt most miért írom le?
Máris kifejtem.

Azért, mert sajnos egyre több országban a politika átitatja és negatívan befolyásolja valamilyen szinten minden ember életét, viselkedését.
A politika hat a mindennapokra.
Van ahol ez jobban, és van, ahol kevésbé szembeötlő.
Ez nem egy látványos, tudatos folyamat a többségnél, hogy másolni akarja, amit lát, hall, hanem ez egy alattomos, mondhatni tudat alatt beszivárgó, romboló, fertőző borzadály.

Minden nap az összes információ forrásból (TV, rádió, sajtó, internet) öntik ránk a politikusok által mondottakat.
Nap mint nap halljuk, olvassuk, ahogy az egyik politikus/politikai párt ócsárolja, alázza, meghazudtolja, próbálja hiteltelenné tenni a másikat.
Ahogy folyton azt magyarázzák, hogy a másik miért hitvány, hogy miért rossz az amit csinál, hogy a munkája, pláne a személye miért megvetendő.
Természetesen mindenkinek saját döntése, hogy kit/mit hall meg, vesz figyelembe, hogy kinek és mit hisz el.

Viszont ennek a stílusú (stílustalan!) közbeszédnek a következményei megjelennek a mindennapokban!
És ez nagyon romboló az egyénre, a kapcsolatokra, a bármilyen típusú együttélésre, emberi együtt létezésre.

Mert ez pont úgy hat, mint amikor egy szülő folyamatosan azt mondja a gyerekének, hogy „te hülye vagy”, „semmirekellő vagy”, „csúnya vagy”.
Előbb-utóbb ez úgy beivódik a gyerekbe, hogy elhiszi, és ebből kiindulva fogja élni az életét. Kisebbségi érzése alakulhat ki, szorongóvá válhat, hozzá sem fog kezdeni bizonyos dolgokhoz, hiszen ő hülye, feladja az álmait, már ha egyáltalán voltak neki, és így tovább.

Nézz körbe a környezetedben!
Probléma esetén hányan kezdik úgy, hogy „a másik a hibás, mert …”;
a „másképp” kinéző, gondolkodó, viselkedő emberek felé nincs, vagy csak alig van tolerancia;
hogy a békés egymás mellett élés egyre ritkább;
hogy egy beszélgetésben/eszmecserében/vitában szinte megszűnt az „egyetértünk, hogy nem értünk egyet” megállapodás;
hogy a közlekedésben egy másik általi legkisebb figyelmetlenség, vagy éppen a szabályok pontos betartása őrült reakciókat vált ki sokakból;
és még folytathatnám.

Ezt a befolyásolást a végletekig tudják vinni, és sok esetben viszik is a politikusok.

Szerintem a legdurvább és legkegyetlenebb megjelenülése a háború, a mészárlás.
A háború, amiről Erich Hartmann, egy II. világháborús német vadászpilóta, aki a légi hadviselés történetének legsikeresebb vadászpilótája volt, azt mondta: „A háború egy olyan dolog, ahol fiatalemberek anélkül ölik egymást, hogy ismernék vagy gyűlölnék egymást, öregemberek döntése miatt, akik ismerik és gyűlölik egymást anélkül, hogy megölnék egymást.”
Lényeglátó vélemény valakitől, aki aktívan a következmény, a háború sűrűjében talált magát.

Az „öregemberek”, azaz a politikusok mindezt úgy tudják végrehajtani a mai világban (is), hogy elképesztő marketinggel elhitetik a néppel, hogy ez az egyetlen lehetőség, hogy csak így tudják megvédeni az országukat, hogy ez a szabadságuk ára.
Aztán második lépésben jön a nacionalista „hős-kép építés”, hogy legyenek büszkék a gyerekeikre, unokáikra, akiket a harcokba küldenek, hogy a fiatalok higgyék, hogy ők valami nagyon csodálatraméltó, hősies dolgot fognak véghez vinni, akár az életük árán is.
És a tömegpszichózis sikeres, rengetegen elhiszik, elfogadják, hogy ez így van.

Ezt oly sikeresen csinálják azok a bizonyos „öregemberek”, hogy ha valaki kérdéseket tesz fel, akkor rendszerint a kérdezőt támadják, őt tartják őrültnek, hazafiatlannak, értetlennek.

Pedig a kérdések általában logikusak.
Miért kell nyugati demokráciát erőltetni olyan népekre, akiknél soha nem volt demokrácia, viszont jól szervezett, számukra megfelelő működési elvek mentén éltek évszázadok, évezredek óta?
Miért olyan ország általában a megtámadott, aminek valamely természeti kincsből (olaj, gáz, gyémánt, …) rengeteg van?
Miért merül fel előbb-utóbb majd minden esetben, hogy a háborút kezdeményező „öregember” nem normális?
Hogyan lehet egy vallást egy háború zászlójára tűzni, és „Isten nevében” gyilkolni?
Miért nem tűnik fel a tömegeknek az az oximoron, miszerint azért kezd háborút egy ország egy másik ellen, hogy békét teremtsen?
Miért írják át, törlik, felejtetik el a történelmet – amiből tanulni kéne és lehetne?

Nagy valószínűséggel azért, hogy az ő önző, kapzsi, nárcisztikus, pszichopata (pszichológiai betegségeket lehetne hosszan listázni) vágyaik, elképzeléseik megvalósuljanak, hogy neki legyen igaza, hogy több pénz és több hatalom lehessen a kezében.

Milyen fura, hogy egy párkapcsolatban a fentebb leírt viselkedésformákat elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az ilyen személyiségjegyeket mutató személytől a lehető leggyorsabban szabadulni akarunk, hogy a manipulálást, kihasználást, elnyomást, a mások kárára való önző érdekek érvényesítését elítéljük.
Viszont tudomásul vesszük, elfogadjuk, beletörődünk, ha mindezt a politikusok teszik velünk.

Szóval, az eddig leírtak lényege, hogy azt a szennyet, ami politika címszó alatt ömlik ránk, azt csak tudatosan tudjuk csökkenteni; a magunkon, és a hozzánk közelállókon tapasztalt hatásait kell enyhítenünk, visszafordítanunk.
Ehhez tényleg „csak” tudatosnak kell lennünk.
„Csak” embernek kell maradnunk.

És ha ez sok mindenkinek, világszerte sikerül, akkor a politikusoknak is meg kell emberelniük magukat, mert már nem fogja elhinni, elfogadni a tömeg a sztorijaikat, mert már nem fogja egymást értelmetlenül ölni ember és ember.

Így akkor talán hatékonyan tudnánk tenni azért, hogy a több ezer éve igaz „ember embernek farkasa” igaztalanná váljon.

Vagy lehet, hogy ez az egész politikus dolog úgy van, hogy az emberekben eleve meglévő rossz, nem kívánatos személyiségjegyek „automatikusan” kijönnek, felerősödnek bizonyos pozíciókba való kerüléskor?
Mert akkor is csak az a megoldás, hogy mindenki dolgozik magán, gyengíti a negatív és erősíti a pozitív oldalait.

Kacsa vagy nyúl?

/in , , , , /by

Itt vagyunk egy újabb év végén.
Nem tudom, te hogy vagy vele, de én határozottan állíthatom, hogy ez egy kemény év volt.
És ahogy körülnézek magam körül, bizonyosan kijelenthetem, hogy sokan csatlakoznak ehhez a véleményhez 2023-val kapcsolatban.
Legyen szó párkapcsolatról, magánéletről, szakmai környezetről, gazdaságról, az élet bármely szegmenséről, a legtöbben több területen is megszenvedték ezt az évet, és a saját bőrükön is megérezték, mit kavart a politika.

A minap egy intelligens, széles látókörű világpolgárral beszélgettem.
Sok más között érintettük ezt a témát is.
Beszélgetés közben eljutottunk arra a pontra, amikor megállapítottuk, hogy dualista világban élünk.
Van helyes vagy helytelen, jó vagy rossz, szép vagy csúnya, jobb vagy bal, tradicionalista vagy modernista, férfiak vezette a világ vagy nők vezette világ, stb.
És sok – ha nem az összes – probléma gyökere az, hogy az embereket arra kondicionáljak, hogy mindig válasszanak egy oldalt és azt megvédjék tűzön-vízen át.

Gondolj bele!

Amikor az iskolában, egy általánosan rossz oktatási rendszerben a gyerekeket arra kényszerítik, hogy szóról szóra magoljanak be dolgokat, hogy ne kérdezzenek, hanem a tanáraiktól hallottakat, vagy könyveikben olvasottakat vegyék tudomásul mint tényeket.
Aztán bekerülnek a munkaerőpiacra, ahol a legtöbb munkaadó még mindig tekintélyelvű, és azt mondja az alkalmazottaknak, hogy fogják be a szájukat, és tegyenek úgy, ahogy utasítják őket, ne kérdőjelezzék meg a főnökeiket.
Mindezek az élmények természetesen beszűrődnek az emberek magánéletébe, barátságaikba, kapcsolataikba, és nagyon szerencsés, aki nem tapasztalt ilyen hozzáállást már a születése óta a családjától is.

Az embert arra kényszerítik, hogy döntsön, és álljon ki az egyik vagy a másik oldal mellett szinte mindenben.

Még a karácsonyi ételek is ebbe a kategóriába tartoznak: panettone vagy pandoro, pulyka vagy sonka, Yorkshire puding vagy burgonyapüré, hal vagy töltött káposzta, hús vagy tenger gyümölcsei, és ez a lista is végtelen😊

A hívők, bármelyik oldal elkötelezettjei, folyamatosan generálják, szítják a vitákat, nézeteltéréseket, erőszakos cselekedeteket.
És még csak nem is a szélsőségesekről beszélek, hiszen ők egy teljesen más kategóriát alkotnak.

Mi lehet a megoldás?
A megengedés.

Mi lenne, ha megengednénk a másiknak, hogy mondjon, higgyen amit akar és éljen úgy, ahogy szeretne.
Mindaddig, amíg az nem káros másokra nézve.

Legyünk őszinték:
– ha az egyik vallásos és a másik nem, az egyiküknek sem árt, akkor is tudhatnának értelmesen beszélgetni, megkérdezhetnék egymástól, mi készteti őket arra, hogy higgyék azt, amit hisznek. Tanulhatnának egymástól, mindketten tágíthatnák a világról alkotott nézeteiket
– ha az egyik baloldali, a másik jobboldali szavazó, az egyiküknek sem árt, akkor is érdekes beszélgetést folytathatnának, megkérdezhetnék egymást, mi készteti őket, hogy úgy szavazzanak, ahogyan teszik. Tanulhatnának egymástól, mindketten tágíthatnák a világról alkotott nézeteiket
– ha az egyik áll egy oldalon (bármilyen témában), a másik pedig lát pluszt és mínuszt mindkét oldalon, és nem akar egyik oldalra sem elköteleződni, az egyiküknek sem árt, akkor is izgalmas beszélgetést folytathatnának, megkérdezhetnék egymást, mi alapján alakítják a véleményüket.  Tanulhatnának egymástól, mindketten tágíthatnák a világról alkotott nézeteiket
– és ha az egyik szigorúan hal, a másik pedig töltöttkáposzta párti, akkor is ugyanez vonatkozik rájuk. Nincs gond, nem ártottak egymásnak.

Mindezzel el is érkeztünk a több mint 100 éves kérdéshez, kacsa vagy nyúl!?
„Thomas Kuhn a nyúl-kacsa illúziót a tudomány forradalmi változásának metaforájaként használta, illusztrálva, hogy egy paradigmaváltás milyen módon képes arra, hogy ugyanazt az információt teljesen más módon láthassuk.”  https://en.wikipedia.org/wiki/Rabbit%E2%80%93duck_illusion
„A kacsa/nyúl kép az egyik leghíresebb a filozófiában, és rávilágít az „aspektus-érzékelés” nevű különös jelenségre. A filozófus Wittgenstein arra világított rá, hogy a tárgyak gyakran nem egyszerűen csak megjelennek érzékszerveink számára, hanem azok valaminek “láttatják” őket. Jelentéssel felruházva érkeznek az értelmezésünkbe.’ https://bigthink.com/thinking/wittgenstein-duck-rabbit/

Ez a rajz, egyszerűen fogalmazva, egy optikai csalódás, amely azt mutatja, hogy csak a nézőpontodon múlik, hogy az egyiket vagy a másikat látod-e, amikor a képet nézed.
Ez egy nagyon egyszerű eszköz arra, hogy mindenkit ráébresszen, hogy kettő, vagy akár több dolog is lehet igaz, lehet helyes egyszerre.
Nézetek csak a nézőpontok okán különböznek!

A nagyon egyszerű és rendkívül hatékony megoldás tehát minden kérdésben/témában az lehet, ha MEGENGEDJÜK egymásnak, hogy úgy létezzünk, gondolkodjunk, higgyünk, ahogy akarunk.

Légy nyitott, legyél kíváncsi, ne hagyd magad átverni, sem kényszerítve lenni.
Mindezzel kívánok egészséges, boldog, bőséges, szeretetteljes, megengedő Új Évet neked!
Boldog 2024-et mindenkinek!

Mentális egészség

/in , , /by

A mentális egészség mostanában sláger téma.
Konferenciák, videók, kutatások zajlanak, cikkek, vélemények találhatóak minden lehetséges internetes platformon.
Sokuk csodálatos információ-, tudás-, segítségforrás, és néhányuk csak a problémát mélyíti.

Tegnap hallottam egy mondatot, ami nagyon megütött, és arra késztetett, hogy megírjam ezt a bejegyzést.

Azzal kell kezdjem, nem vagyok orvos, tehát az itt leírtak az én véleményem, a mondandóm a coach tanulmányaimból és tapasztalataimból ered, illetve abból a rendkívül sok kapcsolódásból, amikben életem során részem volt a munkáim okán, amiket láttam, tapasztaltam magam körül on- és offline egyaránt, meg abból, amit magamról tanultam, felismertem, felfedeztem.

Ez egy hatalmas téma, így jó esély van rá, hogy nem érintek valamit, ami téged személyesen érint/aggaszt/zavar.
Ez semmilyen szinten nem jelenti azt, hogy érvényteleníteném azt, vagy téged.

Most, hogy mindezt tisztáztuk, íme.

A mentális egészség nem egy New Age (Új kori) woo-woo.
A mentális egészség nem a gyengék találmánya, hogy azt „álcaként használhassák”.
A mentális egészség nem a gazdagok luxusa.
A mentális egészség nem kiváltság.

A mentális egészség sláger téma, mert sokáig semmilyen téma sem volt, és így az általában az életre gyakorolt hatásait is figyelmen kívül hagyták.
A mentális egészség sláger téma, mert a mentális betegségek megbélyegzését végre elkezdték felszámolni.
A mentális egészség sláger téma, mert mostanra minden negyedik embert érintette valamikor az élete során, és minden második embert érinteni fog.
Arról nem is beszélve, hogy mindenkinek vannak olyan pillanatai, amikor valamilyen támogatás jót tenne a mentális egészségének.

Hogyan lehetséges ez, kérdezheted.
Nos, lássuk: az élet egyre gyorsul (legalábbis az úgynevezett civilizált világban); a változások mindennaposak; folyamatosan bombáznak minket információkkal; lényegében a világon bárki bármit láthat, hallhat valós időben a modern technológia segítségével; a közösségi média lehetőséget ad arra, hogy bárki bármit megmutasson, és úgy tegyen, mintha az valós lenne; a munka gyakran sokkal stresszesebb, mint az elfogadható lenne; … nem csoda, hogy a mentális egészség hanyatlik, mivel az emberi agy nincs arra tervezve, hogy mindezzel és még sok mással megkűzdjön.

Egyre több embernél diagnosztizálnak stresszt, szorongást, depressziót, bipoláris zavart, poszttraumás stressz-zavart (PTSD), disszociatív rendellenességeket, figyelemhiányos hiperaktivitási rendellenességet (ADHD), rögeszmés-kényszeres rendellenességeket (OCD), és a többit.
És ötből 1 embernek vannak öngyilkossági gondolatai, és évente több mint 700 000 ember (azaz 40 másodpercenként 1 ember) hal meg öngyilkosság miatt.

Amikor egy bizonyos életkorban vagy és visszanézel, azt gondolhatod, vagy bármely életkorban hallhattál már embereket, akik azt mondják: „az én időmben ezek közül semmi sem volt jelen”.
Az igazság az, hogy jelen voltak, csak az idegtudomány és a pszichológia nem tartott ott, ahol ma tart.
Egy évtizeddel vagy többel ezelőtt az embereket egyszerűen őrültnek, lustának, furcsának titulálták, vagy egyszerűen elvetették a gondjaikat azzal, hogy szimulálnak.

Napjainkban, ahogy a témával kapcsolatos kutatások, tanulmányok és személyes tapasztalatok szaporodnak, végre megvannak a platformok, ahol nemcsak azzal foglalkoznak, hogy mit jelent a mentális betegség és mik a különböző betegségek, hanem az életre, a szexuális életre, munkára, testi betegségekre gyakorolt következményeikkel is.

A tegnap hallott mondatot Mel Robbins mondta egy lánynak, a lány öngyilkossági gondolataival kapcsolatban: „nem akartál meghalni, csak nem akartad érezni, amit éreztél”.

Ohhh! Hát nem ez az igazság!?!?

Rossznak, szomorúnak, haszontalannak, nem szeretettnek, sikertelennek, magányosnak, az élet által becsapottnak, mások számára tehernek érezni magát, nem látni módot arra, hogy megváltoztassa az események menetét, bármilyen negatív érzést akármilyen kombinációban érezni túl sokká válhat az embernek és gondolhatja úgy, hogy az öngyilkosság az egyetlen lehetőség számára.
Mert ugyan ki akarná érezni ezeket az érzéseket?
Persze, hogy senki!

A mentális betegségek miatt nincs mit szégyenkezni!
Az ember életében vannak rossz napok, rossz időszakok, az is természetes, azon sincs mit szégyellni, arról nem is beszélve, hogy az ilyen időszakok nem feltétlenül egyenlőek bármilyen betegséggel.

Normalizáljuk, hogy lehet rossz napunk; normalizáljuk a kérdést, hogy „akarsz beszélni?”, amikor azt látjuk, hogy egy barát/rokon/kolléga levert; hagyjuk abba az ítélkezést és az elutasító megjegyzéseket; egyezzünk meg abban, hogy mindenki érzései érvényesek!

A tendenciát csak úgy lehet megfordítani, ha jobban vigyázunk magunkra, ha jobban tiszteljük az érzéseinket, ha kérünk valami fajta segítséget, amikor lent vagyunk; ha jobban odafigyelünk egymásra a munkahelyen, otthon, barátok, szomszédok körében.

Szintén normalizáljuk a „nem”-et teljes válaszként!
Megengedett, mondhatod bárkinek, bármilyen helyzetben, ha ezt akarod mondani.
Másrészt el kell fogadnod és meg kell értened, ha ezt a választ kapod.

A „légy mindenkivel kedves, soha nem tudhatod, milyen csatát vívnak” gondolat soha nem volt igazabb.
És különösen most, amikor itt a „szezon”.
Tudnod kell, hogy egyesek számára ez a legnehezebb időszaka az évnek.
Légy kedves, légy törődő, de a minimum, hogy hagyj fel az érzéketlen, ítélkező szarfejséggel.

A korlátoltságot elkerülendő

/in , , /by

Az internet nagyszerű dolog.
Segítségével kapcsolatot tarthatunk egymással bárhol a világban, néhány perc alatt megtudhatunk bármilyen információt, filmet nézhetünk, zenét hallgathatunk, bekukkanthatunk a világ gyakorlatilag bármely szegletébe, és így tovább.

És pontosan ez a hátránya is.
Néhány perc alatt megtalálhatsz bármilyen információt, és annak a 180 fokban ellentmondó verzióját is.

A könyvek csodálatosak.
Csak ami bennük van, az az író szűrőin át mutatkozik meg.

Sajnos sokan, akik olvasnak valamit az interneten, egy újságban vagy egy könyvben, hallanak dolgokat a hírekben, bizonyos pozíciókban lévő emberektől, kétségek nélkül elhiszik azokat, lényegében mindent névértéken fogadnak el, anélkül, hogy valaha is megkérdőjeleznék, mögé néznének, ellenőriznék a tényeket, vagy csak használnák a józan eszüket.

„Az amerikaiak őszinték és közvetlenek a másokkal való kapcsolattartásban.
A spanyolok nyitottabbak a csevegésre, mint a legtöbb más európai kultúra.
A németek még tréfásan sem ismerik el a hibáikat, és ritkán osztogatnak bókokat.
Az ausztráloknak könnyed, barátságos hozzáállásuk van.
A kínaiak nagyon szerények, és nem szokták nyilvánosan kimutatni érzéseiket.”

A fenti öt állítás mind az internetről származik.

Utazásaim és sokféle nemzetiségű emberrel való találkozásaim okán elmondhatom, hogy igencsak ezeknek ellentmondó tapasztalataim is voltak a fent említett nemzetiségű emberekkel.

Ennek kapcsán említeném meg, hogy nem minden vallásos ember fanatikus; nem minden meleg férfi hord csillogó, flitteres ruhát; nem minden férfi jelent veszélyt a nőkre, gyerekekre; nem minden ateista él értékek nélküli életet; nem minden nő akar gyereket; nem minden idős ember zsémbes; nem minden fiatal felelőtlen; nem minden hajléktalan alkoholista és/vagy drogos; nem minden zsidó gazdag; nem minden fekete bűnöző; nem minden politikus hülye és fogalom nélküli a való világról; … és így tovább.

És itt jön képbe az utazás és a szemtől szembe kommunikáció.

Amikor utazol, akkor a saját szemeddel látsz, a saját füleddel hallasz, tapasztalsz a saját érzékeiddel, agyaddal.
Véleményem szerint mindig ez a legmegbízhatóbb forrás a saját vélemény alkotásához.

Mert láttál fotókat arról a gyönyörű tengerpartról, de nem fogod tudni, míg oda nem mész, hogy az csak száz méter az egész partszakaszból, a többi köves, koszos, elhanyagolt.
Mert azt mondták neked, hogy az a város gyönyörű, nagyon romantikus, de csak amikor odamész, látod, hogy az utcái bokáig vannak szeméttel.
Olvastál egy helyről szóló véleményeket, amelyek a legkevésbé sem voltak lelkesek, azt írták, hogy egyszerű, unalmas hely. Csak amikor odamész, akkor lelhetsz rá a néhány egyedi, rejtett gyöngyszemre, amelyek megérik az idődet és a pénzedet.

Természetesen ez nem csak helyszínekkel működik így.

Pontosan ugyanez vonatkozik az emberekre, kultúrákra, hagyományokra.
Igazából mindenre.
Oké, talán nem annyira a tudományokra.

Azt mondták neked, azt olvastad, hogy „azok” az emberek „rosszak”.
Először is ez egy általánosítás.
Nincsenek nemzetiségek, kisebbségek, bármit hívők, bármilyen hivatást űzők, azonos szexuális érdeklődésű emberek, azonos korosztályúak, azonos neműek … ahol az adott csoport minden egyes embere egyforma lenne.
Még akkor sem, ha az általános narratíva azt sugallja, hogy de.

Ne dőlj be neki.

Lépj ki saját kis buborékodból, beszélj az emberekkel, kérdezz, kapcsolódj és utazz.
Még ha csak a saját országodon belül is, már akkor is szélesebb rálátásod lesz.
100 százalékos bizonyossággal kijelenthetem, hogy lesz néhány „aztaaa” pillanatod.

Általánosságban, mielőtt elfogadnád bárki véleményét bárkiről, bármilyen embercsoportról, szerezz néhány személyes tapasztalatot.
Beszélj néhány olyan emberrel, kérdezz, kommunikálj.

A legkönnyebb és gyakran a legkárosabb az, ha vakon, süketen, eszetlenül elhiszed, amit mások mondanak neked bárkiről vagy bármely embercsoportról.

Különösen azért, mert az ostoba pletykától az elfogult véleményig, a céltudatosan romboló kijelentéstől a kinyilatkoztató saját érdekeit támogatandóig bármi lehet a kiindulási pont

Szóval légy szíves használd az agyadat, a józan paraszti eszedet, szűrd az ilyen „tényeket” a saját tapasztalataid alapján, és alakítsd ki a saját véleményedet.
Légy nyitott és vitákra hajlandó.

Légy kedves, gondoskodó, megengedő, a szeretet legyen az irányadód.
Legyünk részesei egy jobb, biztonságosabb világ kialakításának, mindannyiunk számára.

A te kibaszott igazad

/in , , , /by

Bár mindig van sok mondanivalóm, írnivalóm, valahogy ma egyszerűen nem találtam a megfelelő szavakat.
Próbálkoztam, írtam valamit, aztán valami mást, de egyik sem tetszett.
Magammal való nyűgömben elkezdtem az interneten barangolni.
És egyszer csak ez volt előttem.

Elolvastam.
És dübörgött bennem: IGEN, ez az.
Ezt mondom én is, ezt próbálom megértetni mindazokkal, akik meghallgatnak.
Minden erről szól.
Egyszerűen tökéletes.
Nincs mit hozzátennem, nincs mit magyaráznom.
Lenyűgözően megírt, nyers, igazi, hiteles, tán azt is mondhatom, életet megváltoztató darab.
Csak olvasd:

 

MONDD A KIBASZOTT IGAZADAT
írta Jeff Foster https://www.lifewithoutacentre.com/

Láttam csodákat történni, amikor az emberek végre az igazat mondják.

Nem a „szép” igazat.
Nem azt az igazat, amely tetszeni vagy vigasztalni akar.
Hanem a vad igazat. A durva igazat.
A kényelmetlen igazat.
A tantrikus igazat. A “kibaszott” igazat.

Az igazat, amit félsz kimondani.
A szörnyűséges igazat magadról
amit elrejtesz, hogy „megvédj” másokat.
Hogy elkerüld, hogy „túl sok” legyél.
Hogy elkerüld, hogy megszégyenítsenek, hogy elutasítsanak.
Hogy elkerüld, hogy lássanak.

A legmélyebb érzéseid igazát:
A dühöt, amit eltitkoltál, irányítottál, elfojtottál.
A rettegéseket, amiket nem akarsz kimondani.
A szexuális késztetések, amiket próbáltál elnyomni.
Az ősi vágyakat, amiket nem bírsz megfogalmazni.

Végül, a védekezések leomlanak,
és ez a „nem biztonságos” anyag felszínre jön
a tudattalan mélyéről.
Nem tudod visszatartani többé.
A „jó fiú” vagy a „kedves lány” imázsa elpárolog.
A „tökéletes”, az „aki mindent tud az életről”,
a „megvilágosodott”, ezek a képek elégnek.

Remegsz, izzadsz, majdnem elhányod magad,
azt hiszed, hogy belehalhatsz, ha megteszed,
de végül kimondod a kibaszott igazat,
az igazságot, amit mélységesen szégyellsz.

Nem az elvont igazat. Nem a „spirituális” igazat.
Nem egy óvatosan megfogalmazott igazat, a sértés elkerülése érdekében.
Nem egy szépen csomagolt igazat.
Hanem egy mocskos, tüzes, hanyag emberi igazat.
Egy véres, szenvedélyes, provokatív, érzéki,
megszelídítetlen és kendőzetlen halandói igazat.
Egy ingatag, ragacsos, izzadt, sebezhető igazat.

Az igazat, hogy hogyan érzed magad.
Az igazat, ami által egy másik személy a nyers valódban láthat.
Az igazat, amitől az ember levegő után kap.
Az igazat, amitől kalapál a szíved.

Ez az az igazság, ami felszabadít.

Láttam krónikus depressziót és egész életen át tartó szorongást egyik napról a másikra megszűnni.
Láttam mélyen beágyazódott traumákat elpárologni.
Láttam fibromyalgiát, egész életen át tartó migréneket, krónikus fáradtságot, elviselhetetlen hátfájást, feszültséget, gyomorpanaszokat eltűnni, hogy soha ne térjenek vissza.

Természetesen az igazság „mellékhatásai” nem mindig ilyen drámaiak.
És nem úgy érkezünk az igazunkba, hogy egy eredményt várunk.
De gondolj bele, hogy micsoda mennyiségű energiát vesz igénybe
hogy elnyomjuk az állati vadságunkat,
leszedáljuk a vad természetünket,
elfojtsuk a dühünket, könnyeinket és rémületeinket,
hogy fenntartsunk egy hamis képet, és úgy tegyünk, mintha „jól” lennénk.
Gondolj a rengeteg feszültségre, amit a testünkben tárolunk,
és a károkra, amiket az az immunrendszerünkben okoz,
amikor a „színt-vallástól” való félelemben élünk.

Vállald az igazad kimondásának kockázatát.
Az igazat, amit félsz kimondani.
Az igazat, ami miatt félsz, elhagy a világ.
Találj egy embert, akivel biztonságban vagy – egy barátot, egy terapeutát, egy tanácsadót, önmagadat – és engedd be őt. Hadd tartson, miközben te összeomlasz.
Engedd, hogy szeressen téged
ahogy sírsz, őrjöngsz, remegsz a félelemtől,
és káoszt csinálsz.

Mondd el a kibaszott igazadat valakinek – megmentheti az életedet, meggyógyíthat belülről, mélyről, és olyan módokon kapcsolhat az emberiséghez, ahogyan azt soha nem is képzelted.

(saját fordítás)

Tolerancia – egy ritka erény

/in , , /by

Nem ez az első alkalom, amikor úgy érzem magam, mintha egy másik bolygóról származnék.
Amikor szembe találkozom valamivel, megtapasztalok valami olyasmit, amit bár igyekszem különböző szemszögekből megnézni, de nem tudok értelmezni, egyáltalán nem értek, akkor az az érzésem támad, hogy tuti “földönkívüli” vagyok.

Most ez arról jutott eszembe, hogy olvastam/hallottam néhány hírt az Egyesült Államokból.

Szóval, beszéljünk a toleranciáról.
Bár nem hiszem, hogy azoknak, akik olvassák a posztjaimat problémát okoz, hogy tudják, mit jelent, de hogy biztosra menjünk, íme a szó meghatározása:
„Az a képesség vagy hajlandóság, hogy toleráljunk valamit, különösen olyan vélemények vagy viselkedés létezését, amelyek nem tetszenek, vagy nem értünk azokkal egyet.”

Az USA-ból azok a hírek jönnek, hogy most a drag show-kat támadták be, és a transz emberekkel szemben korlátozásokat vezetnek be.
A törvényhozók azt állítják, ez a gyerekek védelmét szolgálja.
Tilos drag show-t nyilvános helyeken vagy gyermekek jelenlétében tartani.
Ezzel egyidejűleg megtiltották a transznemű kiskorúaknak, hogy nemet megerősítő gondoskodást kapjanak.
Ezek egyes államokban már hatályba léptetett törvények.

Nem hallgattak szakértőkre, nem fogadtak el ellenérveket.

Ezeken túl, én undorítónak tartom, ahogy a gyerekeket használják fel arra, hogy támogassák néhány törvényhozó félelmét/tudatlanságát/identitásválságát.
Mert aki a transzemberek és a drag queen-ek ellen támadt, az biztosan az említett 3 lehetőség közül az egyikben vagy a 3 valamilyen kombinációjában szenved.
Főleg, hogy ha gyerekmolesztálásról, gyermekbántalmazásról van szó, a statisztikák azt mutatják, hogy ezeket főként fehér, keresztény (papíron), heteroszexuális férfiak követik el. Tudjátok, tanárok, papok, a társadalom megbecsült tagjai.
De egyszer sem egy drag queen.

Nem is olyan régen ugyanezek a törvényhozók a nők teste körül, a nők „testében” voltak, és betiltották/korlátozták az abortuszt.
Arra is azt mondták, hogy a gyerekek védelmében.

Furcsa, nem!?
Mert például ott, az Egyesült Államokban a statisztikák szerint naponta 12 gyermek hal meg fegyveres erőszak miatt.
De még csak halvány utalás sincs arra, hogy bizonyos törvényeket megváltoztatnának, és mondjuk a fegyvervásárlást nehezebbé tennék, mint mondjuk egy vekni kenyér vásárlását.

Mindez számomra kristálytisztává teszi, hogy a gyerekeket egyszerűen arra használják, hogy néhány (nem túl okos, szűklátókörű) embert maguk mellé állítsanak.

Szóval, hogyan jön a képbe a tolerancia?

Ahogy fentebb is mondtam, 100%-ig biztos vagyok abban, hogy azok az emberek, akik ilyen törvényeket kezdeményeznek, nem tudják, miről beszélnek, szóval tudatlanok, vagy rendelkeznek némi tudással, de nem teljessel, viszont félnek a mástól, és persze vannak, akiknek identitásválságuk van, mivel vannak bizonyos érzéseik/érzelmeik, de fogalmuk sincs, hogyan kezeljék azokat.
És inkább támadnak.
Csak sajnos joguk van törvényeket alkotni.
És az ilyen törvényekkel azt remélik, hogy választópolgárokat szereznek, akik támogatják őket, hatalmon tartják őket.

A nagy probléma azonban az, hogy a támogatók és az ilyen törvényeket hozók nem látják a nagy képet. És ez már nem csak az Egyesült Államokra jellemző, ez egy világméretű történet.
Az ilyen emberek nem látják az összképet, a történelmi képet, azt a sok szart, ami már megtörtént, amit mind az intolerancia okozott.
Visszanézhetsz kedved szerint olyan régre vagy csak a közelmúltba a történelemben, amennyire csak akarsz, erre számtalan példa van.
Voltak már célpontok az ateisták, a keresztények, a zsidók, a muszlimok, a buddhisták, a feketék, a bennszülöttek, a betegek, a természetes gyógymódokat ismerő emberek, különböző etnikumok, különböző politikai nézeteket vallók, már mind egy vagy több alkalommal célpontok voltak a történelem során, ez a lista végtelen.

Ami meghökkentő számomra, az az, hogy emberek nem veszik észre, hogy a szél bármikor fordulhat, ami azt jelenti, hogy a másodperc töredéke alatt bárki célponttá válhat.
Mindez azért, mert néhány politikusnak/vezetőnek támad némi személyes ellenszenve vagy problémája bizonyos típusú emberekkel szemben, vagy taktikaként használja más, hatalmas problémák eltussolására, és van hatalma/pénze, hogy háborút indítson (valós vagy átvitt értelemben) ellenük.
És ezrek/százezrek/milliók követik őket abban a hamis reményben, hogy az adott „háború” támogatásával megúszhatják a célponttá válást egy esetleges következőben.

Lehetetlen mindenkit megérteni, tudni és mindenkivel egyetérteni ezen a világon, és ez teljesen természetes, ez normális, és senkitől sem elvárt.
De valakit nem érteni, nem tudni, nem egyetérteni valakivel, nem jogosít fel senkit arra, hogy ellehetetlenítse, eltörölje azokat az embereket.

Főleg, hogy bizonyos dolgok egyszerűen a természet/gének/biológia miatt vannak.
Mások választások, és mivel minden ember meg van áldva szabad akarattal, és a világ legnagyobb részén lehetősége is van használni azt, így saját döntéseket hozhat.

Tehát ha legközelebb az intoleranciád az aktív gyűlölet, a kirekesztő baromság szintjére kerül, gondolkodj egy pillanatra, te lehetsz a következő!

Mert ki tudja, mi lesz a következő!?
Lehet az, mert hogy visel vagy nem visel valaki valamit, mert hisz vagy nem hisz valamiben, a megjelenése/teste bármely része, amiatt, hogy milyen háziállata van vagy nincs, mert kit szeret, hogyan szeret, mert hogy hogyan és/vagy milyen gyakran szexel, hogy milyen színt szeret vagy nem szeret … bármi lehet!
Gyűlölet könnyen generálható bármivel kapcsolatban, elég rövid idő alatt.

Véleményem szerint az egyetlen gyógymód az, ha megértjük, hogy mindannyian emberek vagyunk, és az egyetlen jogos különbségtétel az az, hogy valaki jó vagy rossz ember.
Minden más mesterségesen előállított, hatalom és pénz által vezérelt baromság.

Minél többen megértik ezt, minél többen kezdik el gyakorolni a toleranciát, annál nehezebb lesz bizonyos hatalmak számára az embereket az ő egójuk szolgálatába állítani.

Kérlek értsd meg, hogy egy másik szín, hitrendszer, származás, szexuális irányultság, nemi identitás, vagy különböző bármi, az csak az, más!
Nincs valós hatása rád, a te életedre.

Amikor valaki vagy valami intoleráns gondolkodásra és/vagy viselkedésre késztet, vagy azon kapod magad, hogy elhiszed azt, amit mondtak/beléd sulykoltak, állj meg egy pillanatra, és nézz magadba.
Mi a késztetés oka?
Lehetséges, hogy féltékeny vagy erre a másságra, mert legbelül tudod, hogy ilyen akarsz lenni, csak nem mersz? Vagy hiányosak a kommunikációs készségeid, és ahelyett, hogy kérdeznél, vagy utánanéznél a tényeknek (nem véleményeknek!) arról a különbségről, egyszerűen védekező és elutasító leszel? Vagy ez egy olyan doktrína, amelyet a családod nevelt beléd, és te egyszerűen csak folytatod, anélkül, hogy megvizsgáltad volna az igazságát?
Megannyiszor benned van valami kuszaság, ami intoleránssá tesz.
Ha ezt felismered, elkezdhetsz dolgozni magadon, és megtalálhatod az erődet abban, hogy önállóan gondolkodsz, döntesz, formálsz véleményt, és nem pusztán azt hangoztatod, amit beetettek neked.

Nem kell sem kedvelned, sem egyetértened, csak hagynod, hogy mindenki létezhessen, toleráld a különbözőségeiket, így cserébe jogod van önmagadnak lenni, és elvárhatod, hogy mások is toleráljanak téged.

A tolerancia egy lépés egy harmonikusabb, kedvesebb, jobb világ felé.

Gondolkozz, lazíts, érezd jól magad, szeress!
Legyél a jó emberek egyike!

Kommunikációs zavarok

/in , , /by

A minap kommenteltem egy megjegyzést a Facebookon.
Az eredeti bejegyzés kedvesen volt fogalmazva, és volt benne egy kérdés amire bárki válaszolhatott, aki akart, de ahogy sejtheted, a válaszok egy része nem jóindulattal íródott, és néhány nem is a témához szólt.
Szóval, miután mindegyiket elolvastam, ezt írtam (kissé szerkesztett változat):

„Ahogy én látom ezt (semmi személyes, általánosságban ezt látom, tapasztalom, szóval ha te nem ilyen vagy, akkor ne sértődj meg): mi itt mindannyian betelepültek (expat) vagyunk.
Ez nem Anglia, nem az Egyesült Államok, nem mit tudom én melyik másik ország.
Itt az emberek másképp szocializálódtak, más a kultúrájuk, mások az ételeik, sok mindenben különböznek.
Ha amiatt panaszkodsz, hogy az xy helyen az angol reggelit nem angol kolbásszal szolgálják fel, akkor ez a te problémád, nem a helyé.
Ahogy én látom, sok helyen próbálnak sokat tenni azért, hogy otthonosan érezd magad távol az otthonodtól, csak úgy tűnik, neked ez sem elég … szóval talán csak pakold össze a savanyú formádat, és menj vissza haza, oda ahol minden úgy van, ahogy megszoktad, minden úgy van, ahogy szeretnéd.
Másrészt sok minden hasonló.
Mint amikor bemész egy helyre, mosolyogva köszönsz az ott dolgozóknak, akkor azt értékelni fogják.
Amikor az ajtó csukva, bemész, de te nem csukod be, így a személyzetnek vagy egy másik vendégnek kell becsuknia mögötted, akkor nem fognak neked örülni.
Amikor nem beszéled a helyi nyelvet, és meg sem kérdezed, hogy tudnak-e segíteni angolul, csak azt feltételezed, hogy nem tudnak, és idegesen távozol, mert nem beszéltek hozzád automatikusan angolul, akkor sem fognak örülni neked a helyiek.
Sokak számára valamivel több józan ész, annak megértése, hogy hol van, illetve egy kicsit több erőfeszítés a beilleszkedésre nem lenne ártalmas.
És ha nem tetszik, hogy itt milyen az élet, akkor menj tovább, máshova.
Nincs jogod elvárni a helyiektől, hogy angol vagy amerikai vagy bármi más irányba változzanak.”

És akkor valaki ezt válaszolta nekem:
„Kérlek, gondold át, és ne használd az expat szót – ez elavult, posztkoloniális és politikailag érzéketlen. Én például nem azonosulok ezzel a narratívával. Mindannyian bevándorlók (immigrant) vagyunk.

Mire én:
„Az angol nem az anyanyelvem, ezért megnéztem az Oxford szótárban:
expat – olyan személy, aki szülőhazáján kívül él
immigrant – olyan személy, aki tartósan egy külföldi országba költözik”

Erre már nem válaszolt.

És akkor ezt a Wikipédiából még nem is tettem hozzá:
„Az expatriate (az expat szó teljes formája) az a személy, aki szülőhazáján kívül él. A közhasználatban ez a kifejezés gyakran olyan képzett szakemberekre, szakmunkásokra vagy művészekre vonatkozik, akik saját országukon kívül helyezkednek el, akár önállóan, akár mert a munkaadóik külföldre helyezik át őket.”

Az https://www.expat.com/ weboldal pontosan ilyen emberek számára készült. Mostanra több mint 3.200.000 tagja van, segíti az expat-eket a világ minden táján, hogy könnyebben eligazodjanak az új országban, hogy új kapcsolatokat tudjanak kiépíteni, és hogy minél jobb élményként éljék meg a külföldön dolgozást, élést.
És úgy tűnik, egyiküknek sincs gondja a kifejezéssel: expat.

Miért hozom mindezt ide, egy blogbejegyzésbe?
Mert bemutat néhány (sajnos) szokásos kommunikációs zavart.

Az egyik, hogy bár elég sokat írtam, és igen, az expat-ekről/bevándorlókról volt szó, de nem arról, hogy hogyan nevezik őket, hanem a viselkedésük volt a téma, amit teljesen figyelmen kívül hagyott az illető.
Úgy döntött, hogy arra az egy szóra ír kommentet, amellyel nem ért egyet.
Semmit az eredeti kérdésről, semmit a rá adott válaszomról.
Ez a szöveg meg nem értésének egy tipikus esete.

És ez az oka annak, hogy soha nem vagy felelős azért, hogy az emberek mit értenek abból, amit mondasz vagy írsz, mivel azt a saját értelmük, tudásuk és nyitottságuk szintjén fogják felfogni.
Ez az ember idegen számomra, így nem bánom, hogy nem fogta fel, hogy miről írtam.
Ráadásul akaratlanul is ő adta az alapot ehhez a blogbejegyzéshez 😉

Természetesen, ha úgy érzed, hogy valaki, aki fontos neked, nem értette meg, amit valójában mondtál vagy írtál, akkor mindenképpen próbáld meg más szavakkal elmondani, próbáld más szemszögből megértetni magad.
A kommunikáció létfontosságú az életben, a kommunikáció létfontosságú egy kapcsolatban.
Tehát ha azt akarod, hogy valaki megértsen, akkor erőfeszítéseket kell tenned, hogy segíts neki ráhangolódni a logikádra, a te látásmódodra.
És persze nyitottnak kell lenned arra, hogy elfogadd az ő másféle logikáját és másféle látásmódját.
A cél az, hogy megtaláljátok azt a varázslatos állapotot, ahol mindketten (mindannyian) úgy érzitek, hogy hallanak, odafigyelnek, tisztelnek és megértenek.

A másik dolog, hogy azt mondja, nem hagyja jóvá a szóválasztásomat, ezért „kijavítja” az általa preferált szóra: „mi mindannyian bevándorlók vagyunk”.
Ezzel alapvetően kijelentette, hogy én hibáztam, és neki van igaza.
Gondolja ő.
De még a szótár sem támogatja őt ebben.

Szóval, ha legközelebb nem tudod „jóváhagyni” valakinek a szóválasztását, vagy nem tudsz „egyetérteni” valakinek a véleményével, egyszerűen csak annyit mondj (ha muszáj), hogy te egy másik szót használnál, hogy neked más a véleményed.

Mert függetlenül mindentől és mindenkitől, jogod van megválasztani a szavaidat, jogod van saját véleményt alkotni.
Jogod van arra, hogy ez olyan legyen, ami eltér a többségétől, ami népszerűtlen, ami ritka, ami egyedi.
Amire viszont soha nem vagy jogosult, az az, hogy töröld valaki másnak a szavait vagy véleményét, csak azért, mert az neked nem tetszik, mert azt te nem helyesled.

Kedvesség, kölcsönös tisztelet, elfogadás, nyitott szív és nyitott elme.
Értékek, amelyeket érdemes birtokolni, értékek, amelyeket érdemes gyakorolni.
Szerintem.

Elkerülhetetlen-e a megcsalás?

/in , , , /by

Az utóbbi időben az összes bulvárlap és közösségi média platform tele van Shakira, BZRP Music Sessions #53 ( https://www.youtube.com/watch?v=CocEMWdc7Ck ) és Miley Cyrus, Flowers ( https://www.youtube.com/watch?v=G7KNmW9a75Y ) új dalaival kapcsolatos történetekkel.

Mindkét énekes saját dalába öntötte gondolatait, fájdalmát, haragját amiatt, hogy megcsalták őket.
Ezek az esetek is azt mutatják, hogy bárkivel megtörténhet, hogy megcsalják, és hogy bárki megcsalóvá válhat a „társadalmi ranglétra” bármely szintjén. Semmilyen pozíció, pénz, hírnév, semmi nem véd meg senkit ellene.

A megcsalás annyira elterjedt, hogy még egy oldal/alkalmazás is készült, hogy segítsen mindazoknak, akik meglévő kapcsolatukon kívül valami diszkrét légyottot keresnek.
A https://www.ashleymadison.com/ 2001 óta működik, és világszerte 75 millió tagot számlál.
Mottójuk: „Az élet rövid. Legyen egy viszonyod.’

Nincs ítélkezés. Mindenki azt tesz, amit akar.
Csak persze tudd, és állj készen arra, hogy tetteidnek lehetséges/elkerülhetetlen következményei vannak.
Ne nyafogj, amikor beüt az istennyila, légyszi.

A megcsalás pszichológiája sokkal összetettebb, semmint, hogy csak a szexről szólna.
A megcsalás hátterében a következő okok is állhatnak:
– harag: az egyik „vissza akar fizetni” a másiknak egy megcsalásért, vagy bosszút akar állni egy durva vita után
– önértékelési problémák: a megcsaláson keresztül akarja magát jobban érezni az illető, vagy több függetlenséget, autonómiát szeretne érezni általa
– a szeretet érzésének hiánya: mindkét oldalról, ha valaki nem érzi magát szeretve, vagy nem biztos abban, hogy szereti-e a partnerét, és szeretné ezt „ellenőrizni”
– frusztráció: vannak megoldatlan problémák a kapcsolatban, de az ember el akarja kerülni a konfliktust, és kívül keres némi megkönnyebbülést
– változatosság szüksége: alapvetően az illető nem monogám
– elhanyagolás: érzelmileg és/vagy szexuálisan elhanyagoltnak érzi magát
– van amikor úgy nevezett szituációs: amikor az ember részeg vagy túlterhelt külső stresszhatások által, és ezért nem gondolkodik tisztán, és így elragadják a dolgok
–  szex: a szexuális különbségek miatt, például az egyiknek sokkal többre van szüksége, mint amennyit a partner hajlandó adni, vagy az egyik megtagad bizonyos dolgokat, amelyek fontosak/élvezetesek lennének a másik számára, és így tovább.

Ugyanakkor azt gondolom, hogy vannak olyan helyzetek, amikor egy „külső” kapcsolat akár a párkapcsolat előnyére is válhat.
Mondjuk amikor az egyik partner szexuálisan cselekvőképtelenné válik esetleg betegség vagy baleset miatt, de a másiknak vannak még ilyen igényei. Ezért megbeszélik, megegyeznek, és akinek szüksége van a szexre, az elmegy, és diszkrét kapcsolatokat létesít.
… igaz, ez nem megcsalás, amíg a megbeszélt és megállapodott kereteken belül marad.

A lényeg, mint mindig, az, hogy egy nagyszerű, kölcsönösen kielégítő hosszú távú párkapcsolathoz elengedhetetlen a folyamatos, őszinte kommunikáció!

Amikor nem vitatjátok meg az összes felszínre kerülő kérdést, amikor nem hallgatjátok meg egymást, ha túl sok feltételezésbe estek, ahelyett, hogy kérdéseket tennétek fel, ha nem mutatjátok ki az egymás iránti elkötelezettségeteket, ha nem vagytok nyitottak, sebezhetőek, gondoskodóak, szeretőek, érdeklődőek és nem fektettek egymásba, de vannak logisztikai okok és/vagy kifogások, mint például életmód, gyerekek, anyagi helyzet, családi elvárások, bármi, amiért az egyikőtök vagy mindketten úgy döntötök, hogy inkább csendben maradtok és folytatjátok, akkor semmiképpen ne lepődj meg, ha megcsalás történik.

Ha semmi nem késztetett arra eddig, hogy foglalkozz a kapcsolatoddal, ha semmi sem indított a problémák megoldására, vagy valamilyen lépésre, akkor hadd mondjam ezt el: a megcsalás után a párok többsége szakít!
A többség azt jelenti, hogy a párok 80%-a nem marad együtt.

Nem maradnak együtt, mert mindazokon a dolgokon felül, amiket nem oldottak meg, és amik a megcsaláshoz vezettek, most itt van az a kérdés is, hogy a bizalom helyreállítható-e, hogy a megcsalt meg tud-e bocsátani és valóban elengedni, és nem innentől kezdve folyamatosan felhozni, és ujjal mutogatni a problémák legkisebb jelénél is.

És az esetek körülbelül 80%-ában ez nem működik.

Szóval, talán még egyszer átgondolhatnád, nem lenne-e kevésbé fájdalmas, kevésbé zűrös, kevésbé megalázó, ha most úgy döntenél, hogy többet teszel a kapcsolatodba (persze csak akkor, ha továbbra is szeretnéd ezt a kapcsolatot, és szeretnéd kihozni belőle a legjobbat és élvezni a legteljesebben), hogy elbeszélgettek mélyen, részletesen, szívből jövően a partnereddel, és elkezdtek egymásért tenni, mintsem, hogy folytass mindent ahogy van, és esetleg szembesülj egy megcsalás romboló hatásaival.

A szeretetért, bizalomért, törődésért, intimitásért érdemes tenni.

Tudod mit akarsz, tegyél érte!

Nem törődnek velünk …

/in , , , , , , /by

Mivel még mindig január van, és az energiák csak mostanában fordulnak teljességgel a 2023-as “új lendületbe” (meg mert sok a világból ránk zúduló negatív, szar, lehangoló hír és történés), ezért úgy érzem, egy durvább “segítek rendet tenni magadban” típusú írás kéredzkedik ide.

Kapaszkodj!

Nem érdekel az úgy nevezett nagypolitika, nem érdekel az állítólagosan a világot uraló néhány “sötét lovag”, nem érdekel a világgazdaság … azon a szinten, ahogy a mindenféle, jó pénzért seggnyalóvá avanzsáló média azt nekünk, “átlagembereknek” tálalja.
Nem érdekel, mert egy ideje már tudom, hogy sok minden köszönőviszonyban sincs a valósággal, hogy nagy százalékuk bizonyos érdekek mentén hajlított, hogy az igazat, a teljes igazat, baromi nehéz megtudni, ha egyáltalán valaha lehetséges.

Ebből az első leckét akkor kaptam, amikor még a filmgyártásban dolgoztam.
Tény, az a bulvár kategóriáról volt számomra egy végleges “na ezeknek sem hiszem el egy szavát sem a jövőben” pillanat.

Történt, hogy megjelent egy cikk, amiben egy színészt téptek darabjaira, hogy mit csinált x estével korábban.
A bibi “csak” annyi volt, hogy az a színész azon az ominózus, cikkben leírt estén velünk forgatott, a cikkben megjelölt helyszíntől több száz kilométerre.
Mint kiderült, az a cikk is a színészt lejáratni próbáló kampánynak volt egy darabja.

Itt kezdődött nekem ez a folyamat.

Aztán ez folytatódott, amikor az idegenforgalomban dolgoztam.
Megtudtam, hogy vannak díjak, elismerések, amiket szinte bárki meg tud nyerni, mindez pusztán pénz és „megvesztegetés”, illetve „megvesztegethetőség” kérdése.

Aztán amikor már coach-ként tevékenykedtem, akkor az szúrt szemet, hogy vannak széles körben ismert, magukat coach-nak, motivációs előadónak tituláló emberek, akik szemrebbenés nélkül használnak anyagokat, nyilatkoznak le, mondanak el gondolatokat, csak éppen „elfelejtik” megjelölni, megemlíteni azok eredetét.

Mind a 3 említett kategóriában az „elkövetőknek” ez a mai napig bejön … miattad.
Az átlagember miatt.
Hiszen a bulvár neked ad el; az idegenforgalomban ezek a cégek neked mutogatják a díjaikat, hogy vonzóbbá tegyék magukat számodra; és a „coach-ok” és a „motivációs előadók” is remekül profitálnak belőled az eredetiséget mellőző, lopott, forrás megjelölés nélkül használt anyagaikkal.

Hogy mindez hogyan lehetséges?
Úgy, hogy nem kérdezel, hogy nem nézel utána, csak „elfogyasztod”, amit eléd raknak.

És pontosan ez az, amiért a nagypolitika, a világgazdaság, és a „sötét lovagok”, illetve bárki is, bármit be- és el tud adni a tömegeknek.

No és ez bármennyire is kellemetlenül hangzik, ez veled kezdődik.

Hogy hogyan?
Hát úgy, hogy azt tanították neked, hogy a feljebbvalókat nem lehet megkérdőjelezni.
Hogy az öregeket tisztelni kell.
Hogy x dolog az, amiben hinned kell ahhoz, hogy jó embernek számíts.
Hogy akkor vagy „igazi” férfi, ha a beledet húzva is, de dolgozol, és megteremted az anyagiakat a családodnak és nem mutatod ki az érzéseidet.
Hogy akkor vagy „igazi” nő, ha szülsz, remekül mosol, főzöl, takarítasz és mindenkit magadnál előbbre valónak tartasz.
Nem folytatom, szerintem érzed.

Mindezekkel szemben:
Miért ne lehetne a feljebbvalókat kérdezni? Mikor és hogyan váltak tévedhetetlenné?
Csak azért, mert valaki öreg, azért nem jár tisztelet.
Pár száz, pár ezer kilométerrel arrébb valami más dolgot tartanak a jó ember meghatározójának.
Az „igazi” az nem egy össztársadalmilag behatárolható jelző, hanem csak és kizárólag a partner által adható, így ez a jelző (is) végtelen értelmezésű.

Ahhoz, hogy ne azzal kelljen küzdened naponta, hogy ki mit borít rád, legyen az a média vagy bármelyik közösségi háló, ahhoz gatyába kell rázd magadat, az életedet.
Ahhoz, hogy azt és úgy éld, élhesd meg, amit és ahogy igazából szeretnél, ahhoz első sorban az kell, hogy te ismerd magadat, hogy tudd, hogy te ki vagy, mit akarsz, mik a számodra fontos dolgok, értékek.
És még az is kell, hogy tudd: nem vagyunk egyformák és ez így csodálatos. Tehát neked nem kell semmilyenné válnod, ha azt nem érzed önazonosnak. Akkor teszed a legjobbat magadnak és a világnak, ha önmagad vagy.

Azt meg már ne is kérdezzem, hogy ha a médiában dolgozók szemrebbenés nélkül hazudhatnak, ha cégek megvehetnek maguknak bizonyos elismeréseket, ha az azokat odaítélők korrumpálhatóak, ha coach-ok és motivációs előadók tömegekhez tudnak eljutni plagizált anyagokkal, akkor miért ne hazudnák le a csillagokat is a politikusok, a világgazdaságot irányítók, a „sötét lovagok”?

Nem hiszem, hogy ez a jelenlegi „rend” fentről lefelé valaha is jó irányba változna.
Ellenben igenis hiszem, ha az „átlagemberek” közül egyre többen értjük meg,
hogy mindenkinek joga van a saját életét a saját kedve szerint élni (ameddig azzal másoknak nem okoz semmilyen kárt),
hogy a saját életünk feletti frusztrációinkat nem élhetjük ki másokon,
hogy ha nem eltöröljük, átírjuk a történelmünk bizonyos részeit, hanem szembenézünk velük és tanulunk belőlük,
ha törekszünk arra, hogy semmi olyat ne tegyünk másokkal, amit utálnánk, ha velünk történne,
ha próbálnánk többet segíteni, jobban támogatni egymást,
ha a megengedés, megértés, törődés és szeretet tarolná le a kritikus tömeget,
akkor elérhetjük, hogy ne lehessenek olyanok a politikában, a közösségi hálókon, akik mindezeknek az ellentétjét harsogják a maguk személyes (általában pusztán anyagi) érdekében.

Lehetne ez egy sokkal jobb, élhetőbb, lényegesen harmonikusabb, boldogabb hely, pusztán annyi kell hozzá, hogy ne várjunk a „nagyokra”, mindig valaki másra, hogy ők csináljanak már valamit!?!
Csináljuk mi!
Az „átlagemberek”, a te, meg az én.

UI: 1991-ben és 1995-ben Michael Jackson már megénekelte mindezt … itt lenne az ideje, hogy cselekedjünk …

https://www.youtube.com/watch?v=BWf-eARnf6U

https://www.youtube.com/watch?v=QNJL6nfu__Q

Újévi fogadalmak – vagy?

/in , , , , , /by

Szóval itt vagyunk, 2023-ban.
Új év új energiákkal, új lehetőségekkel, új reményekkel és célokkal.
Sokak számára pedig január elseje az újévi fogadalmakat is jelenti.

Először is, hadd mondjam el, semmi baj az újévi fogadalmakkal… HA…

Te azok közé tartozol, akik tesznek ilyeneket? Általában bejönnek neked? A siker, a teljesítmény, az öröm érzését adják, amikor az év végén visszatekintve megnézed, mit és hogyan csináltál? Ha a válaszod igen, akkor gratulálok!
Úgy tűnik, ezek az elhatározások nagyszerű motivátorként és útmutatóként működnek a számodra.
Remek munka, klassz rutin, fogadd meg és valósítsd meg őket továbbra is!
Jól csinálod, jó neked.

Valószínűleg a többi, ami itt következik, nem neked szól.

Hanem neked, aki nem tartozik a fenti kategóriába, de mégis megfogadod őket, megpróbálod évről évre.

És most arról a fentebb írt HA-ról.

Abban az esetben, ha te vagy az, aki meghozza ezeket az elhatározásokat, és általában nem tartja be azokat, nem jönnek be neked, és ez szomorúvá, idegessé, dühössé tesz, lenézed magad, értéktelenséget és hasonló érzéseket kelt benned, lenne egy kérdésem hozzád: mi késztet arra, hogy évről évre ugyanazon/nagyon hasonló folyamaton keresztül menj?

Ez egy családi hagyomány? Valaki azt mondta, hogy ezt így szokás? Azért csinálod, mert a barátod/társad csinálja? Mert el akarsz érni bizonyos dolgokat, és úgy érzed, hogy kiindulópontra van szükséged?

Bármi is legyen a helyzet, a lényeg az, hogy ha ez a rendszer több negatív érzelmet hoz neked, mint pozitívat, akkor egyszerűen el kell hagynod ezt a „szokást”.

Mélyedjünk bele egy kicsit.
Az elhatározások alapvetően célok.
Szólhatnak bármiről, egészségről, jólétről, kapcsolatokról, pénzügyekről, munkáról, bármiről is.
Csak azért, mert kötődnek az év elejéhez, kapták ezt a díszes megnevezést, hogy újévi fogadalmak.
A tény azonban az, hogy a célok kitűzése nem igényel konkrét dátumot.
Előfordulhat, hogy egy borongós márciusi kedd reggelen felkelsz, és ráébredsz, hogy a kávéfogyasztásoddal túllőttél minden határon, és valószínűleg ez az (egyik) oka annak, hogy az alvásod nem olyan békés, feltöltő és tökéletes, ahogy azt szeretnéd, hogy legyen. Így azonnal cselekedhetsz, és már aznap 1-2 kávéval kevesebbet iszol meg, adsz magadnak két hetet, és megfigyeled, mit hoz ez a változtatás. Könnyebben alszol el, jobban alszol, több energiával ébredsz? Nagyszerű! Dönthetsz úgy, hogy továbbra is kevesebb kávét iszol, és jobban élvezed az alvást.
Vagy ha nem hoz semmi hasznot, csak még őrültebbnek érzed magad, mivel hiányoznak a kávék, akkor visszaemeled a mennyiséget, és elkezdhetsz más lehetőségeket keresni a jobb alvás érdekében.

És ez így működik bármilyen céloddal.
Kitűzöd, teszteled, csinálod, az időtartamok változhatnak, értékelsz, és annak megfelelően eldöntöd, hogy folytatod-e az adott műveletet, vagy abbahagyod.

És ezzel áll szemben az újévi fogadalom, aminél sokan túlzásba esnek.
Hosszú listát készítenek, és mindegyik célt igazán nagyra szabják.
Például, hogy ez az az év, amikor elkezdek konditerembe járni, és le fogok fogyni x kilót, felkészítem a testemet egy fitnesz versenyre és mindezt december 31-ig – remek ötlet, de ha már évek óta (vagy éppen még soha) nem edzettél, nem néztél utána, hogy ki, hol mit kínál, ki, hol hogyan tud támogatni, nem derítetted ki a (valódi) okait, hogy miért vagy rossz formában, miért van súlyfelesleged, vagy hogy hogyan tudod az új rutint majd beilleszteni az időbeosztásodba, akkor elég valószínű, hogy január végére bedobod a törülközőt.
Ez (általában) pontosan ugyanaz a történet mindenféle újévi fogadalommal.
Hatalmasak, ambiciózusak, érzelmileg töltöttek, gyakran impulzívak és évről évre ismétlődőek, mivel soha nem valósulnak meg, teljesednek ki.

Ennek nem kell így lennie.

Eldobhatod ezt az egész koncepciót, és csinálhatsz mindent a saját feltételeid szerint.

Minden nap egy új kiindulópont. Teljesen mindegy, hogy mi a naphoz rendelt dátum.
Valahányszor felmerül valami, amit meg akarsz tenni magadért, a családodért, a közösségért, csak gondold át, írd le, tűzd ki a célt, és indulj neki.

Egyébként, ha olyan vagy, mint én, és nem szereted a cél és/vagy a fogadalom szót, akkor nem kell használnod őket.
Nevezd őket álmoknak, vízióknak, ötletnek, bébi babnak, bárminek, aminek akarod.
Nem a megnevezésük, hanem az elérésükért tettek számítanak.

És szeretném, ha a következő „bébi bab ültetésed” legelejétől tudnád, nem mindegyiket lehet véghez vinni, nem mind fog megtörténni, és nem minden fog úgy történni, ahogy szeretnéd, amikor szeretnéd.
Ez nem azt jelenti, hogy bármi baj is lenne veled!
Ez csak azt jelenti, hogy az élet néha más irányba sodor bennünket, más időbeosztással.

Tehát a HA arra vonatkozik, hogy csak akkor jó az a cél, ha jól érzed magad tőle, ha pozitív érzéseket kelt benned, ha segít abban, hogy jobban érezd magad.

Találd meg és lépj bele az áramlásba, fogadd a változásokat, maradj hű önmagadhoz és menj az álmaid után, mindentől függetlenül!