Bejegyzések

Egy másik utálatos

/in , , , /by

Az elmúlt napokban többször tapasztaltam valamit, ami nagyon zavar.
Semmi pusztító, csak szomorú, elkedvetlenítő és/vagy bosszantó.
De aztán minél többet agyaltam rajta, annál inkább azt gondolom, hogy ez valóban valami nagy és komoly dolog, bár általában csak legyintünk, vállat vonunk és tovább megyünk.

Erről a dologról, általánosságban, sokat beszélnek – most nem megyek bele abba, hogy mit gondolok a hogyanról –, de úgy érzem, a cselekménynek ezt az alfaját figyelmen kívül hagyják.

Ez a dolog a visszaélés (bántalmazás), pontosabban, az idővel való visszaélés.

A bántalmazás gyakran viták, figyelmeztetések, bizonyos tanítások tárgya, hogy mire kell vigyázni, és hogyan lehet a lehető legkorábban felismerni ennek jeleit.
Ezek főként a fizikai, érzelmi, szexuális és néha a szervezeti/intézményi bántalmazásokról/visszaélésekről szólnak.
Nagy szükség van ezekre a beszélgetésekre, mert tudatosítani kell az emberekben, hogyan védhetik meg magukat ezektől, vagy ha már áldozatul estek, akkor hogyan lehet kijönni, felépülni az ilyen tapasztalatokból.
Napjainkban sokféle segítség áll az ezek bármelyikét elszenvedők rendelkezésére, így, ha egyszer felismerik és beismerik maguknak, hogy ez történik velük, lehetőségük van segítséget kérni, és talpra állni, egyszer csak.

De ha valakinek az idejével élnek vissza?
Valaki által, aki minden elfogadható ok nélkül állandóan késik?
Valaki által, aki folyamatosan az utolsó pillanatban mond le programokat, és így rontja el a terveidet?
Vagy ha néhány óra vagy nap elteltével rájössz, hogy a másik indítékai egy beszélgetésben/kapcsolatban, legyen az üzleti vagy magánjellegű, kizárólag önzőek voltak, csak a saját érdekeit és előnyét tartotta szem előtt, de mindezt úgy adta elő, mint egy lehetséges kölcsönösen előnyös kommunikáció?
Természetesen érzelmileg gyorsan túltehetjük magunkat az ilyen baromságokon, mondván, hogy „van ilyen”, nem mindenki az, akinek beállítja magát.

De az igazi dráma itt az, hogy az időt nem lehet visszaszerezni!
Az idő, amit hajlamosak vagyunk magától értetődőnek venni.
Az idő, amit jobban is el lehetett volna tölteni.
Az idő, ami soha nem tér vissza, soha nem élhető újra.
Az idő, ami soha nem vár, soha nem áll meg.

Ha valaki körülötted jelét mutatja ilyen felelőtlen, még ha enyhén is, de sértő viselkedésnek, hívd fel rá a figyelmét.
Lehet, hogy nem is volt tisztában az ilyetén viselkedésének természetével.
Ne húnyj szemet!
Hívd fel rá a figyelmet, amíg „kicsi”, lehet ezzel meg tudod akadályozni, hogy valaki sorozatos/komolyabb bántalmazóvá váljon.

De minden esetre ezzel ellehetetlenítenéd a „nem vettem észre” kifogást.

 

A Cambridge-i angol szótárban a „bántalmazó” meghatározása:
A bántalmazó az, aki egy másik személlyel kegyetlen, erőszakos vagy igazságtalan módon bánik.
Valaki, aki valamit káros vagy erkölcsileg helytelen módon használ.

Bukott angyalok – egy „mi van, ha” koncepció

/in , , /by

Egy nemrégiben zajló beszélgetés során, ahol az életről, kapcsolatokról, szexről, zenéről beszélgettünk, az ember mutatott egy dalt.

A dalban bukott angyalokról énekeltek … ez indított el bennem néhány gondolatot …

Mi van, ha mi – emberek – mindannyian bukott angyalok vagyunk?

Mi van akkor, ha valóban mindannyian Isten gyermekei vagyunk?

Mi van akkor, ha az élet, ahogy mi hívjuk itt a Földön, egy folyamat, amelyen keresztül kell mennünk, hogy tanuljuk?

Mi van, ha a Föld a mennyek iskolája?

Mi van akkor, ha tényleg mindannyian ugyanarról a helyről jövünk és ugyanoda megyünk vissza?

Mi van, ha a lélek valóságos és örök?

Mi van, ha a lelkünk a mi angyali lényünk?

Sokaknak, azt gondolom, ez őrülten hangzik, de tarts ki még egy kicsit, olvass tovább, légyszíves.

Az angyaloknak nincs hierarchiájuk, nincs fajuk, színük, vallásuk, vagyonuk.

Mindenük, amijük van, minden, amik az a szeretet.

Egyenlőnek tekintik egymást.

Tehát, ha ez lenne az igazság, hogy mindannyian (a Földre le-) bukott angyalok vagyunk, ez segítene abban, hogy más megvilágításban lásd magadat és másokat?

Ez segítene megérteni, hogy nem vagy kevesebb, sem több, mint a másik ember?

Ez egy kicsit könnyebbé tenné a körülötted lévő bunkók kezelését, mert akkor ebben a koncepcióban azok csak szerepet játszanak az életedben, hogy haladj a tanulásod útján?

Segítene ez egy kicsit könnyebben megbirkózni a halállal, hiszen ha ez a forgatókönyv az igaz, akkor az azt jelenti, hogy akkor megyünk, amikor a feladat, a tanulás megtörtént, és a lélek visszakerül angyali lényébe?

Igen, tudom, sok „de” jön … az én egyetlen „de”-m viszont az, hogy ha ez bármilyen módon is segít abban, hogy jobb viszonyba kerülj önmagaddal, ha akár csak egy hangyányit is könnyebbé válik hogy megragadd az életet, hogy a szeretetet egy soha véget nem érő forrásnak tekintsd magadban, akkor akár viheted és használhatod is.

Mi van, ha mindannyian bukott angyalok vagyunk, akiknek küldetése van, és mindannyiunkban van némi sötétség és némi világosság, és mi van akkor, ha ezek bármelyikének tagadása a valódi természetünk megtagadását jelenti?

Egy újabb „nap” ünneplése

/in , , , , /by

… mivel ma van a Nemzetközi Nőnap, ma a nőket, fiatalt és időset, ünneplik a világ nagy részén…

Azokat a nőket, akiket más napokon megszégyenítenek az anyaságukban, megszégyenítik a testük miatt, bántalmazzák verbálisan, lelkileg, fizikailag, megerőszakolják, majd ujjal mutogatnak rájuk, és azt mondják, hogy mert ő akarta … és így tovább.

Vannak más „becses” napok is a naptárban, mint például a Valentin-nap, amikor a szerelmesek ajándékokkal és gesztusokkal mutatják ki szerelmüket partnerüknek, és más napokon, előtte és utána folyamatosan megcsalják, lealacsonyítják, nem értékelik őket.

Vagy van Apák napja, amikor ezeket a férfiakat bámulatos apaságuk miatt emelik piedesztálra. Csak éppen egy nappal azelőtt és azután ignorálva vannak, bírálatot kapnak, hogy hogyan tartják a saját gyereküket, támadják őket, hogy ők a legrosszabbak, amiért engednek/elfogadnak ezt vagy azt a gyerekeiknek/ben.

És a lista folytatható lenne, érted miről beszélek.

Rengeteg ünnepünk, különleges napunk van beírva a naptárba, és hogy megfeleljünk a társadalmi elvárásoknak, mindent megteszünk, hogy megmutassuk, ismerjük ezeket a napokat, azt tesszük, amit elvárnak.

Csak vess egy pillantást valamelyik közösségi média oldalra. Mindenki ott van, és meg/kimutatja az érzéseit és ajándékait.

Mostanra már biztosan érzed, nem én vagyok a legnagyobb rajongója az ilyen „különleges napoknak”.

Az én világomban, ha szerelmes vagy, akkor minden nap szeretsz, ha van anyád/apád és azt gondolod, hogy ők a legjobbak, akkor egész évben így érzed, ha értékeled és tiszteled a nőket, akkor ez így van minden nap … és ha nem, akkor ne jópofizz, hogy „eljátszod a jót” egy napig, hogy a kollégák/szomszédok láthassák.

Ami engem illet, betegesnek és álszentnek érzem, amikor azt látom, hogy a sok piszok, ocsmányság, támadások, kritikák úgy áradnak, mint egy végtelen folyó, csak hogy az év egy napjára megálljanak (többé-kevésbé), hogy megünnepeljenek bizonyos embercsoportokat.

Az én ideális világomban mindannyian gondoskodóak, szeretőek és megengedők lennénk.

Felhagynánk azzal, hogy folyamatosan a kerítésen át mások kertjébe nézzünk, és kéretlen tanácsokat, véleményeket osztogassunk nekik.

Inkább gyakrabban néznénk körül a saját világunkban, néznénk tükörbe, és dolgoznánk azon, hogy szebb, jobb tükörképet láthassunk.

Csak hagyd abba a megfelelést ezeknek, a gyakran csak elképzelt, társadalmi elvárásoknak.

Legyél az a valódi, hiteles, kedves és gondoskodó ember, aki valójában vagy (vagy akivé válni szeretnél) egész évben, egy adott nap különleges címkéjétől függetlenül.

Ünnepelj, ha akarsz, és tudd, hogy nem kell, ha nem akarsz.

Arról az „izéről”

/in , , , /by

Bár számtalan láthatatlan izé van körülöttünk, az egyik letarolta a világot a legnagyobb sajtó jelenléttel, jelentős PR-vel és teljes körű marketinggel.

Amit maga után húz ez az egész, az még nyugtalanítóbb.
Mert hogy valójában miről is van szó, hogy teljességében miről szól, azt nagy eséllyel soha nem fogjuk megtudni, de az biztos, hogy eljön az a pont, amikor vége lesz.
Amit magával hozott, az izéségén túl, az viszont sajnos sokkal tovább fog velünk maradni.

Széleskörű és kidolgozott reklámjával hatalmas éket sikerült verni az emberek közé.
Elkezdték egymást „hívőknek” és „tagadóknak” bélyegezni.
Nyiss meg bármilyen közösségi médiát, kezdj bármilyen beszélgetést, legyél bárhol, kapcsolódj bárkihez, körülbelül 2 perc múlva ez lesz a téma, és elkezdődnek a viták.
Gyakran hevesek és sokszor kicsinyes módon.
Arról, hogy valódi-e vagy sem, halálos-e vagy sem, viseljünk-e maszkot vagy sem, jó megoldás-e a karantén vagy sem …
… miközben úgy tűnik, az emberek nem veszik észre, hogy kiszorultak saját életükből, belerángatták egy pocsék „szappanoperába”, ahol úgy tesznek, mintha a világ megállítható lenne.
Nem az. Nem fog. A Föld forog és az élet megy tovább. Függetlenül mindentől.

Az izé köröli őrület olyan hangos lett, ami hangosabban kiabál, mint sok tény, mint hogy

– a családon belüli erőszakos esetek száma rohamosan nő
– az egészségügyi ellátórendszerek szétesnek, és emberek az izétől teljesen független betegségekben halnak meg
– milliók veszítették el az állásukat, vállalkozásaikat
– az oktatás szétzilálódott és sok esetben leállt
– a mentális egészséggel kapcsolatos problémák riasztóan magasak … és a lista folytatható.

Időközben az elsöprő kampány miatt az emberek megvakultak, és nem veszik észre, hogy elvették tőlük választási lehetőségeiket, méltóságukat, szabadságukat, életüket.

Ha ujjal mutogatsz, vitatkozol, vádolsz egy másik személyt, az nem fog segíteni az ijesztően jól elültetett félelmeiden.
Ettől nem fogod jobban, könnyebben érezni magad, hanem inkább éppen az ellenkezője fog történni.

Amiben hiszek, az az, hogy most tényleg ott kell lennünk egymásnak.
Az együttérzés, a törődés és a szeretet azok az eszközök, amelyeket használnunk kell.

 

Bár a felszínen nincs más, mint az izé, alatta az élet továbbra is ad kihívásokat mindannyiunk számára.
Vannak fizikai és anyagi veszteségek, szívfájdalmak, fájdalmak, valamint csodálatos, boldog pillanatok, új kezdetek.
Az élet nem állt meg. Folyamatban van, történik, nem vár senkire, semmire.

Mielőtt belevágnál a következő keserű vitába, gondolkozz!
Tény és egyetemes törvény, hogy minél többet beszélünk, gondolunk, foglalkozunk bármilyen ötlettel, gondolattal vagy történettel, az annál inkább jelen lesz az életünkben.
Így bár ez egy hatalmas, sötét felhő mindannyiunk felett, csak tegyünk erőfeszítéseket, hogy jobban érezzük magunkat, jobban csináljunk dolgokat, hogy jobbak legyünk.

Ne a vírus legyél, hanem a gyógyír!

Az idő körüli vita

/in , , , /by

Hányszor hallottad már, „van időd” vagy hogy „ráérsz”, és biztos vagyok benne, hogy hallottad azt is, amit Buddha mondott: „A legnagyobb hiba az, hogy azt hiszed, van időd”.

Személy szerint úgy gondolom, hogy az emberek egyik legnagyobb hibája az életben, hogy hátra dőlnek, és elhiszik a délibábot, hogy van idejük.

Milyen gyakran fordul elő veled, hogy azt gondolod „majd később megcsinálom”, „majd talán máskor”, „majd később hívom/beszélek/találkozom vele/meglátogatom” … de aztán rájössz, hogy a lehetőség elszállt, azt a helyet bezárták, az az ember végleg elment …

Tudomásul vetted, hagytad, hogy elillanjon, észre sem vetted, magától értetődőnek vetted … és ez az emberek túlnyomó többségének részévé tesz, akik nem veszik észre az idő komolyságát, amíg valami megváltoztathatatlan, valami (általában) tragikus nem történik.

Gondolom mindezt már hallottad, mindezeket túl vagy.

És biztos vagyok abban is, hogy hallottad a megoldást is. Itt csak emlékeztetlek rá.
Ez nem boszorkányság, elég egyszerű.

Valójában, bár mi, emberek az időt 3 részre osztjuk – múlt, jelen, jövő –, csak a jelennel való kapcsolatodra kell koncentrálnod.

Az az, ami számít.

Csak az számít.

A múlt elmúlt, nem lehet megváltoztatni; a jövő még nincs itt, nem ismerheted.

Hacsak nem értetted ezt már meg, hacsak nem ragadtad már meg, akkor arra bíztatlak, hogy először ezt a kapcsolatot gyógyítsd meg, minden más kapcsolatod előtt.

Miután barátok lettetek, elfogadtad az idő kiszámítható múlását és rájöttél, hogy mit is jelent valójában a most, akkor az életed áramlásba kerül (a flow-ba), megérkezel a mába, onnantól kezdve egész életedet a jelenben tudod élni, értékelni fogod és a legtöbbet fogod kihozni belőle.

Shakespeare gyönyörűen összefoglalta, mikor azt írta: „Az idő nagyon lassú azoknak, akik akarnak, nagyon gyors azoknak, akik félnek, nagyon hosszú a szomorúaknak és nagyon rövid az ünneplőknek, de azoknak, akik szeretnek, örök”.

Az idő az élet megbízható része. Mindig ott van, mindig ugyanaz, soha nem ítélkezik, soha nem tesz kivételt.

Te vagy az, az egyén, aki vagy megbarátkozol vele, vagy ellenségként kezeled.

Mindez a fejedben, a gondolataidban, az érzéseidben van.

És ez nagyszerű hír, mert hacsak már te és az idő nem vagytok a legjobb barátok, minden a hatalmadban van, hogy jobbá tedd ezt a kapcsolatot!

Élvezd ki az idődet!