Amikor szétesik a puzzle

Van olyan az életben, amikor olyan helyzetbe kerülsz, amikor fogalmad sincs, hogyan kerültél bele, miért kerültél oda.
Vannak olyan időszakok az életben, amikor fogalmad sincs, mit kellene tenned, milyen irányba kellene tovább indulnod, mi lehet a következő legjobb lépésed.

Vannak olyan pillanatok az életben, amikor valaki megkérdezi mi van veled, és te azt válaszolod: semmi. Csak éppen az a semmi annyi nem kiemelkedően jelentős kisebb-nagyobb dolgot foglal magába, hogy azt sem tudnád, hol kezd, ha mindet fel akarnád sorolni.

Valószínűleg már volt részed valami ilyesmiben.

Igen, ez volt a nyaram, az elmúlt közel 5 hónapom 2023-ban … és nem is ez volt az első eset az életemben, hogy ilyesmi történt.

Ezúttal így ment:
volt egy ötletem, ami foglalkoztatott már egy ideje, aztán egyszer csak jött egy megérzés, ami lendületet adott hozzá, így tervezni kezdtem, dolgoztam, hogy életre keltsem (telefonáltam, kérdeztem, megbeszéltem, terveztem, ütemeztem, kidolgoztam a részletek, …), minden simán összeállt, minden úgy tűnt, mintha az Univerzum kiterítette volna a vörös szőnyeget.
A fent említett tervezési folyamatban összepakoltam az életemet (a vándorcirkuszt, ahogy én nevezem), és 2000 kilométerre tovább álltam egy másik országba, ahol a projektet akartam volna megvalósítani.

Minden úgy tűnt, mintha az Univerzum kiterítette volna a vörös szőnyeget … egészen addig, amíg már nem tűnt úgy!

Mivel körülbelül egy héttel az érkezésem után minden teljesen összeomlott, és azon kaptam magam, hogy nincs projekt.
Ez azt jelentette, hogy az általam tervezett bevétel nem valósult meg, a projekthez kötött szállásom sincs meg, így lényegében kérdés lett, hogy egyáltalán miért is vagyok én ott, ahol.

A kezdeti teljes zűrzavar után felmerült bennem Soren Kierkegaard egy mondata: „Az életet csak visszafelé lehet megérteni, de előrefele kell élni.”
És mivel ez a kijelentés már többször igaznak bizonyult az életemben, hagytam, hogy az élet úgy folyjon, ahogy akart, és próbáltam valahogy haladni tovább.

Most, hogy eltelt közel 5 hónap, visszanéztem, és elkezdtem látni, hogy miért kellett eljutnom oda, ahol vagyok.
Ebben az időszakban olyan helyzetekkel szembesültem, amelyek megmutatták, hogy volt még néhány dolog és ember az életemben, amiket és akiket el kellett engednem. Volt ami meglepő volt, volt ami fájdalmas, de mivel az elmúlt 4,5 évben sokat dolgoztam az elengedő izmaimon, nem volt túl nehéz, így már túl vagyok ezeken.
Lehetőségem nyílt személyesen találkozni néhány emberrel, akiket nyár előtt csak hang- és videó hívásokból ismertem, és ezek a találkozók nagyszerűek voltak.
Szerettem volna még néhány tetoválást, és szerencsés vagyok, hogy a művész, akivel meg akartam őket csináltatni, be tudott illeszteni a „táncrendjébe”, miután nekem lett időm bőven.
Nagy öröm volt, hogy megtapasztalhattam néhány elképesztő, különböző modalitású testkezelést, és ezek egyike még a macska- és kutyaszőrallergiámtól is segített megszabadulni.
Kerültem néhány olyan helyzetbe, amiket nem tudok másképp megmagyarázni, minthogy az Univerzum akkor és oda tett, ahol akarta hogy megtegyem, amit akart, hogy megtegyek.

És kaptam némi teljesen váratlan kedvességet, nyitottságot, törődést és szeretetet is.

Szóval igen. Az elmúlt időszak nem úgy alakult, ahogy elterveztem, nem így szerepelt a naptáramban, semmi köze az eredeti idejövetelem okához, de tanultam, változtattam, sírtam, nevettem, dolgoztam, nyűglődtem, éltem, és végül hálássá lettem mindenért.

Nem, a terveim nem világosak, hogy mi következik.
Igen, van néhány ötletem.
Nem, nincs semmi kőbe vésve.
Igen, nyitott és kíváncsi vagyok, hogyan alakulnak a dolgok.
Nem, nem azért írtam ezt, hogy sajnálj, vagy hogy aggódj miattam.

Igen, azért írtam, hogy elmondjam, ha valaha is szembesülsz bármilyen előre nem látható változással, bizonytalansággal, fájdalommal, vagy az elveszettség érzésével az életedben, próbálj nyitott lenni arra a lehetőségre, hogy az Univerzumnak (Isten, angyalok, sors, élet, bármiben is hiszel) nagyobb, jobb tervei vannak veled, mint azok, amelyekre te gondoltál, és minden kibontakozik, ha hagyod, és bármin is mész keresztül erősebben fogsz kijönni belőle, mint előtte voltál, és a végén ki fog derülni, hogy mindennek megvolt a maga értelme.

És igen, arra buzdítalak, higgy benne, hogy a legjobb még előtted van!

Azzal is tisztában vagyok, hogy az ilyen lelkesítő szavak néha olyan hatást keltenek, hogy ’ja persze, már hallottam ezerszer; igen, tudom és unom; valami „igazira” van szükségem’.

Hallak!
Ezen is átestem.

Azt tudom mondani neked, hogy amikor minden kézzelfogható úgy tűnik, mintha szétesne, amikor a logikus agyad nem képes már értelmezni semmit, ami körülötted történik, akkor kell a leginkább hinned.

Hinned önmagadban, hogy képes vagy túljutni mindezen;
hinned abban, hogy a jövőben valamikor, ha majd visszanézel, minden értelmet fog nyerni;
hinned abban, bármi is a hited, hogy vannak „segítők” melletted, akik vigyáznak rád;
hinned abban, hogy a változás az élet egyetlen állandó összetevője, így bármilyen helyzetben is találod magad, az változni fog;
hinned abban, hogy rendben leszel.

Lélegezz!
Haladj lépésenként!
Meg tudod csinálni!
Én hiszek benned!