A szakítás csínja-bínja

/in , , /by

A múlt heti YouTube-videómban a szakításokról beszéltem, arról, hogy hogyan lehet azt „jól” csinálni.
Ami egy (fontos) része az egész folyamatnak.
Természetesen, mint mindenben, ebben a témában is több van.

Mint például az, hogy vannak olyan emberek, akik mindig közvetlenül azelőtt szakítanak, hogy a kapcsolat a következő szintre kerülne, hogy komoly, hosszú távú elkötelezettséggé válna.
Általában ezek az emberek az egyszerű, laza, könnyű kapcsolatokat részesítik előnyben, nem állnak készen az elköteleződésre, vagy valamilyen okból félnek attól.

Természetesen semmi rossz nincs egyik preferenciával sem.
Viszont érdemes az ismerkedési folyamat korai szakaszában tisztázni ki, milyen szándékkal van.

Ha valaki tart az elköteleződéstől, és ezt az ember maga is felismeri, akkor tud rajta dolgozni, akkor a szakszerű segítség (coach, pszichológus) lehet a támogatás a gyorsabb gyógyulási folyamatban.

Amikor két olyan ember találkozik, akik mindketten a könnyű, szórakoztató, laza kapcsolatot kedvelik, akkor minden tökéletes, zöld a lámpa a folytatáshoz.

De amikor az egyik egy komolyabb, elkötelezettebb, egy „építsünk együtt egy életet” fajtára vágyik, a másik pedig nem, akkor a legjobb, ha nem is mennek tovább együtt ezen az úton.
Ne kezdj bele egy kapcsolatba úgy, hogy „nem számít, mit gondol, majd én megváltoztatom”.
NEM.
Nem fogod.
Vagy néha sikerül, a felszínen, de a partner szenvedni fog.

Minden tartós változás belülről kezdődik. Nem külső erő hatására.

Ez azt jelenti, hogy ha valaki eljut a felismerésig, hogy változtatni akar, akkor kezdeményezni fogja azt.
Ha külső erőről van szó, akkor a lehetőségek az erős ellenállás, vagy a nem szívből jövő „megpróbálom”, ami nem vezet sehova, vagy az, hogy végül beadja a derekát, de ez nem lesz tartós (talán csak a szakításig fog tartani).

Egy másik őrült tendencia, amit meg kell említenem, az az, amikor a szakítás után mindenféle ocsmány dolgot mondanak az exről.
Igen, tudom, néha nagyon csúnya dolgok történnek, de akkor is!
Gondolj bele, te voltál az, aki x mennyiségű időt töltött azzal a személlyel, te döntöttél úgy, hogy párkapcsolatba kerülsz azzal a személlyel, te voltál az, aki párkapcsolatban éltél azzal a személlyel.

Persze, idővel rájöttél, hogy az illető nem 100%-ban őszinte, nem teljesen az, akinek mondta magát, vagy éppen ellenkezőleg, te nem hitted el, hogy tényleg olyan, mint amilyennek mondta magát.
Ennek ellenére se ess abba a hibába, hogy sárral dobálod az exed … attól te is sáros lesz!

Szakítás után ki akarod őrjöngeni magad a legjobb barátodnak. Rendben. Csináld.
Bármit is kell tenned (berúgni, sírni, zabálni, kikiabálni magadból, … ), tedd meg, de privátban!
Soha ne hozd magad abba a kellemetlen helyzetbe, hogy az emberek azt kérdezzék tőled, hogy „ha az illető valóban ilyen, akkor miért voltál egyáltalán vele?”

Igaz, néha csalódhatunk, félreismerhetünk valakit, előfordulhat, hogy csak a kapcsolat egy későbbi szakaszában szembesülünk bizonyos jellemzőkkel, mindez megtörténhet.
A fő különbség az, hogy hogyan kezeljük mindezt.
A gyűlölködés nem fog segíteni rajtad, de ha tanulsz a történtekből, az hasznodra válik.

Tehát a szakítás nem csak a tényleges szakításról szól, amit jobban is csinálhatunk, hanem arról is, hogy ideje korán felismerjük, mi vezethet a szakításhoz, és hogy jobban kezeljük azt az aktuális dolgot.
Ezentúl jobbá lehetünk abban, hogy hogyan kezeljük egy szakítás következményeit, utóhatásait.

A szakítások elkerülhetetlenek, de csak rajtunk múlik, hogy továbbra is csak másokra mutogatunk a velünk történtek miatt, vagy tanulási lehetőségnek tekintjük, és megpróbálunk mindent megtenni, hogy jobbak legyünk és jobban tegyünk onnantól kezdve a magunk érdekében.

Egy gyakran rejtőző „szellem”

/in , , , /by

Hallottad már a „traumareakció” kifejezést?
Leginkább néhány szörnyű eseményre, például balesetre, nemi erőszakra vagy természeti katasztrófára adott érzelmi válaszadásra használják.

Egy látszólag könnyedebb szinten, beleegyezni a dolgokba csak hogy megmaradjon a béke, valójában az is egy traumareakció, ami egy a kapcsolatfüggő ember életének részévé válik.

Leginkább a gyerekkorból ered, amikor a szülők, családtagok, hogy bármilyen okból kifolyólag ne balhézzanak a gyerekkel, ő megtanulja, hogy a legegyszerűbb kiút a beleegyezés – bár ő azt a dolgot nem úgy érzi, nem úgy gondolja – bármibe, amit mond a felnőtt, hogy így béke legyen.

Ráadásul, ha egy személy kapcsolatfüggő, az gyakran válasz a többnyire fel nem ismert traumára, amikor ismétlődően mondják neki, és így kondicionálják, hogy „senki vagy”, „soha nem fogsz megbirkózni egyedül. ‘, ‘soha nem fogsz tudni életet teremteni magadnak’, ‘nem tudsz megállni a saját lábadon’, ‘életképtelen vagy’ és így tovább.

Ennek eredményeképpen ez az ember csak párkapcsolaton belül tudja elképzelni a felnőtt életét, ahol az a benyomása van, hogy a másikkal mellette most ő valaki, most már tud egy életet élni, túlélni, biztonságban lenni, létezni.
Így a kapcsolat fenntartása érdekében mindenbe beleegyezik, amit a partnere akar, abban a reményben, hogy így ez a kapcsolat tartós lesz.

Ennek a személynek általában nincsenek személyes határai, vagy ha vannak, akkor a „béke” kedvéért folyamatosan maga sem tartja/tartatja be azokat.

A kapcsolatfüggőség egyértelműen elzárja a magabiztos, független, stabil emberré válás útját, megakadályozza, vagy legalábbis megzavarja a személy fejlődését, legmagasabb potenciáljának elérését, saját életének önálló, saját elképzelései szerinti megélését.

Egy kapcsolatfüggő létezik, van, de nem él.

Amikor az ember felismeri ezt a csapdát, és összeszedi a bátorságát, hogy az ilyen történetből való kilépés mellett döntsön, a legtöbbek számára a coaching felkapcsolhatja a fényt az alagút végén, és a szükséges segítség lehet ahhoz, hogy végig tudja járni az utat egy jobb, egészségesebb élet felé.

Ha magadra ismersz a fent leírtakban, kívánok neked erőt, hogy feleszmélj, találj némi segítséget, és a további életed történetét egy téged jobban kielégítő, szabad, (ön)szerető módon átírd.

A következő lépésem

/in , , , , , /by

Közel 6 évvel ezelőtt indítottam el egy Facebook oldalt azzal a szándékkal, hogy megosszam néhány gondolatomat, hogy segítsek gyógyulni, ellazulni, tanulni, előre lépni, vagy egyszerűen csak, hogy „hangosan kimondjak” néhány gondolatot, amit más nem tud, vagy nem mer.
Aztán valamivel több mint egy éve, mivel abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy egyre több emberrel dolgozhattam együtt, ami által folyamatosan és stabilan fejlődtem coach-ként és emberként is; elindítottam ezt a weboldalt, hogy ugyanezt tegyem egy „még inkább én” környezetben, és ide helyeztem át a hangsúlyt.

Ma pedig készen állok a következő lépésre.

Bemutatom YouTube csatornámat: https://www.youtube.com/channel/UCxqlZbNISn405gY9nWY5vRg

A tervek szerint minden héten lesz felváltva egy videó vagy egy blogbejegyzés.
Minden második héten lesz valami új olvasnivaló itt, a köztes héten pedig egy új videó kerül fel a YouTube-ra.

Remélhetőleg továbbra is találsz pozitív bátorítást a tartalmaimban, és amikor eljutsz arra a pontra, felveszed velem a kapcsolatot, hogy dolgozzunk együtt.

Köszönöm a folyamatos támogatást, pozitív visszajelzéseket és biztatást!

Mint mindig, úgy gondolom ez mindannyiunkra igaz: a legjobb még előttünk van.

Elmélkedés a szakításokról

/in , , , /by

Mindannyiunkkal megtörténik az életünk során. Néhányunkkal többször is.
Néha brutális, néha sima, hol előre látható, hol teljesen váratlan.
Akár 6 hét, 6 hónap vagy 6 év után történik, bárhogy is történik, valaki megsérül benne.

Mint mindig mindennek az életben, itt is két oldala van a történetnek.
Az egyik, hogy a szakítás kezdeményezője vagy, a másik, hogy veled szakítanak.

A váratlan szakítás bármiféle értelmezhető magyarázat nélkül, szerintem a legnehezebb a lehetséges kombinációk közül.
Sokk-ként érkezik, és magadra hagy, hogy megbirkózz vele kapaszkodó nélkül, ami mentén elkezdhetnéd kiásni magad a gödörből.

Oké, amikor a másik csak szó nélkül eltűnik, az még rosszabb.
Az egy magas minősítésű bunkóság.

A szakítások elkerülhetetlen részei az életünknek. Néha ezen az oldalon, néha pedig a másikon leszünk. Ha nem is intim kapcsolatban (van, aki szerencsés és elsőre megtalálja az igaz társát), akkor baráti, családi kapcsolódásban vagy üzleti partnerségben.
A kérdés nem az, hogy megtapasztaljuk-e, hanem az, hogy mikor és hogyan.

Ahhoz, hogy valaki jót tegyen a Karmájának, hogy tisztességes ember legyen, érdemes megfontolni a következőket.
Bár minden szakítás egyedi, akárcsak a kapcsolatok, vannak „szabályok”, amelyeket a legtöbb helyzetben alkalmazni lehet.
Természetesen, ha bármilyen mérgező baromság van folyamatban, nem kell sokat fontolgatni, csak minél hamarabb szállj ki belőle és kerülj minél távolabb tőle.
Minden más esetben először gondolkozz, mérlegeld a probléma súlyosságát, kommunikálj, keresd a módokat a javítható javítására.
Nincs olyan, hogy azonnali tökéletes. A tökéleteshez munka kell. Idő kell hozzá, hajlandóság, nyílt és őszinte kommunikáció, törődés és szeretet.

Amikor a fentiek mind hiábavalónak bizonyulnak, akkor itt az ideje a szakításnak.
Szemtől szembe, személyesen, ne nyilvánosan, civilizáltan, hagyd a jelenet rendezést/őrült drámát, mondd/hallgasd meg a mondanivalót, tartsd magad, majd sétálj el.

Ha ez megtörtént, beszélj valakivel, akiben megbízol (barát, család), engedd, hogy minden érzés átfusson rajtad, ne akadályozd, ne tartsd magadban őket. Amikor a sokk/fájdalom alábbhagy, vedd észre, hogy okkal történt, ez megmutatta a nem összeillőségeteket, és így jobban jártok mind a ketten, ha külön utakat jártok.
Most itt az ideje, hogy magaddal foglalkozz. Minél tovább voltál abban a kapcsolatban, annál valószínűbb, hogy újra rá kell találnod önmagadra, „felfrissítened” az identitásodat, hogy visszatérj a hiteles, valós énedhez.
Élvezd az én- idődet. Ne siettesd magad.
Ne kényszerítsd magad a randevúzásra, mielőtt meg nem emészted a kapcsolatról és a szakításról szóló tanulságokat, mielőtt teljesen meg nem gyógyulnál.

Csak akkor tudsz jól elfogadni és adni, ha stabil, kiegyensúlyozott és nyitott vagy.
A kapcsolódás és a szerelem gyönyörű. Megérdemled a legjobbat.
Soha ne add fel!
Csak tudd: a legjobb még előtted van.

Egy másik utálatos

/in , , , /by

Az elmúlt napokban többször tapasztaltam valamit, ami nagyon zavar.
Semmi pusztító, csak szomorú, elkedvetlenítő és/vagy bosszantó.
De aztán minél többet agyaltam rajta, annál inkább azt gondolom, hogy ez valóban valami nagy és komoly dolog, bár általában csak legyintünk, vállat vonunk és tovább megyünk.

Erről a dologról, általánosságban, sokat beszélnek – most nem megyek bele abba, hogy mit gondolok a hogyanról –, de úgy érzem, a cselekménynek ezt az alfaját figyelmen kívül hagyják.

Ez a dolog a visszaélés (bántalmazás), pontosabban, az idővel való visszaélés.

A bántalmazás gyakran viták, figyelmeztetések, bizonyos tanítások tárgya, hogy mire kell vigyázni, és hogyan lehet a lehető legkorábban felismerni ennek jeleit.
Ezek főként a fizikai, érzelmi, szexuális és néha a szervezeti/intézményi bántalmazásokról/visszaélésekről szólnak.
Nagy szükség van ezekre a beszélgetésekre, mert tudatosítani kell az emberekben, hogyan védhetik meg magukat ezektől, vagy ha már áldozatul estek, akkor hogyan lehet kijönni, felépülni az ilyen tapasztalatokból.
Napjainkban sokféle segítség áll az ezek bármelyikét elszenvedők rendelkezésére, így, ha egyszer felismerik és beismerik maguknak, hogy ez történik velük, lehetőségük van segítséget kérni, és talpra állni, egyszer csak.

De ha valakinek az idejével élnek vissza?
Valaki által, aki minden elfogadható ok nélkül állandóan késik?
Valaki által, aki folyamatosan az utolsó pillanatban mond le programokat, és így rontja el a terveidet?
Vagy ha néhány óra vagy nap elteltével rájössz, hogy a másik indítékai egy beszélgetésben/kapcsolatban, legyen az üzleti vagy magánjellegű, kizárólag önzőek voltak, csak a saját érdekeit és előnyét tartotta szem előtt, de mindezt úgy adta elő, mint egy lehetséges kölcsönösen előnyös kommunikáció?
Természetesen érzelmileg gyorsan túltehetjük magunkat az ilyen baromságokon, mondván, hogy „van ilyen”, nem mindenki az, akinek beállítja magát.

De az igazi dráma itt az, hogy az időt nem lehet visszaszerezni!
Az idő, amit hajlamosak vagyunk magától értetődőnek venni.
Az idő, amit jobban is el lehetett volna tölteni.
Az idő, ami soha nem tér vissza, soha nem élhető újra.
Az idő, ami soha nem vár, soha nem áll meg.

Ha valaki körülötted jelét mutatja ilyen felelőtlen, még ha enyhén is, de sértő viselkedésnek, hívd fel rá a figyelmét.
Lehet, hogy nem is volt tisztában az ilyetén viselkedésének természetével.
Ne húnyj szemet!
Hívd fel rá a figyelmet, amíg „kicsi”, lehet ezzel meg tudod akadályozni, hogy valaki sorozatos/komolyabb bántalmazóvá váljon.

De minden esetre ezzel ellehetetlenítenéd a „nem vettem észre” kifogást.

 

A Cambridge-i angol szótárban a „bántalmazó” meghatározása:
A bántalmazó az, aki egy másik személlyel kegyetlen, erőszakos vagy igazságtalan módon bánik.
Valaki, aki valamit káros vagy erkölcsileg helytelen módon használ.

Bukott angyalok – egy „mi van, ha” koncepció

/in , , /by

Egy nemrégiben zajló beszélgetés során, ahol az életről, kapcsolatokról, szexről, zenéről beszélgettünk, az ember mutatott egy dalt.

A dalban bukott angyalokról énekeltek … ez indított el bennem néhány gondolatot …

Mi van, ha mi – emberek – mindannyian bukott angyalok vagyunk?

Mi van akkor, ha valóban mindannyian Isten gyermekei vagyunk?

Mi van akkor, ha az élet, ahogy mi hívjuk itt a Földön, egy folyamat, amelyen keresztül kell mennünk, hogy tanuljuk?

Mi van, ha a Föld a mennyek iskolája?

Mi van akkor, ha tényleg mindannyian ugyanarról a helyről jövünk és ugyanoda megyünk vissza?

Mi van, ha a lélek valóságos és örök?

Mi van, ha a lelkünk a mi angyali lényünk?

Sokaknak, azt gondolom, ez őrülten hangzik, de tarts ki még egy kicsit, olvass tovább, légyszíves.

Az angyaloknak nincs hierarchiájuk, nincs fajuk, színük, vallásuk, vagyonuk.

Mindenük, amijük van, minden, amik az a szeretet.

Egyenlőnek tekintik egymást.

Tehát, ha ez lenne az igazság, hogy mindannyian (a Földre le-) bukott angyalok vagyunk, ez segítene abban, hogy más megvilágításban lásd magadat és másokat?

Ez segítene megérteni, hogy nem vagy kevesebb, sem több, mint a másik ember?

Ez egy kicsit könnyebbé tenné a körülötted lévő bunkók kezelését, mert akkor ebben a koncepcióban azok csak szerepet játszanak az életedben, hogy haladj a tanulásod útján?

Segítene ez egy kicsit könnyebben megbirkózni a halállal, hiszen ha ez a forgatókönyv az igaz, akkor az azt jelenti, hogy akkor megyünk, amikor a feladat, a tanulás megtörtént, és a lélek visszakerül angyali lényébe?

Igen, tudom, sok „de” jön … az én egyetlen „de”-m viszont az, hogy ha ez bármilyen módon is segít abban, hogy jobb viszonyba kerülj önmagaddal, ha akár csak egy hangyányit is könnyebbé válik hogy megragadd az életet, hogy a szeretetet egy soha véget nem érő forrásnak tekintsd magadban, akkor akár viheted és használhatod is.

Mi van, ha mindannyian bukott angyalok vagyunk, akiknek küldetése van, és mindannyiunkban van némi sötétség és némi világosság, és mi van akkor, ha ezek bármelyikének tagadása a valódi természetünk megtagadását jelenti?

Egy újabb „nap” ünneplése

/in , , , , /by

… mivel ma van a Nemzetközi Nőnap, ma a nőket, fiatalt és időset, ünneplik a világ nagy részén…

Azokat a nőket, akiket más napokon megszégyenítenek az anyaságukban, megszégyenítik a testük miatt, bántalmazzák verbálisan, lelkileg, fizikailag, megerőszakolják, majd ujjal mutogatnak rájuk, és azt mondják, hogy mert ő akarta … és így tovább.

Vannak más „becses” napok is a naptárban, mint például a Valentin-nap, amikor a szerelmesek ajándékokkal és gesztusokkal mutatják ki szerelmüket partnerüknek, és más napokon, előtte és utána folyamatosan megcsalják, lealacsonyítják, nem értékelik őket.

Vagy van Apák napja, amikor ezeket a férfiakat bámulatos apaságuk miatt emelik piedesztálra. Csak éppen egy nappal azelőtt és azután ignorálva vannak, bírálatot kapnak, hogy hogyan tartják a saját gyereküket, támadják őket, hogy ők a legrosszabbak, amiért engednek/elfogadnak ezt vagy azt a gyerekeiknek/ben.

És a lista folytatható lenne, érted miről beszélek.

Rengeteg ünnepünk, különleges napunk van beírva a naptárba, és hogy megfeleljünk a társadalmi elvárásoknak, mindent megteszünk, hogy megmutassuk, ismerjük ezeket a napokat, azt tesszük, amit elvárnak.

Csak vess egy pillantást valamelyik közösségi média oldalra. Mindenki ott van, és meg/kimutatja az érzéseit és ajándékait.

Mostanra már biztosan érzed, nem én vagyok a legnagyobb rajongója az ilyen „különleges napoknak”.

Az én világomban, ha szerelmes vagy, akkor minden nap szeretsz, ha van anyád/apád és azt gondolod, hogy ők a legjobbak, akkor egész évben így érzed, ha értékeled és tiszteled a nőket, akkor ez így van minden nap … és ha nem, akkor ne jópofizz, hogy „eljátszod a jót” egy napig, hogy a kollégák/szomszédok láthassák.

Ami engem illet, betegesnek és álszentnek érzem, amikor azt látom, hogy a sok piszok, ocsmányság, támadások, kritikák úgy áradnak, mint egy végtelen folyó, csak hogy az év egy napjára megálljanak (többé-kevésbé), hogy megünnepeljenek bizonyos embercsoportokat.

Az én ideális világomban mindannyian gondoskodóak, szeretőek és megengedők lennénk.

Felhagynánk azzal, hogy folyamatosan a kerítésen át mások kertjébe nézzünk, és kéretlen tanácsokat, véleményeket osztogassunk nekik.

Inkább gyakrabban néznénk körül a saját világunkban, néznénk tükörbe, és dolgoznánk azon, hogy szebb, jobb tükörképet láthassunk.

Csak hagyd abba a megfelelést ezeknek, a gyakran csak elképzelt, társadalmi elvárásoknak.

Legyél az a valódi, hiteles, kedves és gondoskodó ember, aki valójában vagy (vagy akivé válni szeretnél) egész évben, egy adott nap különleges címkéjétől függetlenül.

Ünnepelj, ha akarsz, és tudd, hogy nem kell, ha nem akarsz.

Arról az „izéről”

/in , , , /by

Bár számtalan láthatatlan izé van körülöttünk, az egyik letarolta a világot a legnagyobb sajtó jelenléttel, jelentős PR-vel és teljes körű marketinggel.

Amit maga után húz ez az egész, az még nyugtalanítóbb.
Mert hogy valójában miről is van szó, hogy teljességében miről szól, azt nagy eséllyel soha nem fogjuk megtudni, de az biztos, hogy eljön az a pont, amikor vége lesz.
Amit magával hozott, az izéségén túl, az viszont sajnos sokkal tovább fog velünk maradni.

Széleskörű és kidolgozott reklámjával hatalmas éket sikerült verni az emberek közé.
Elkezdték egymást „hívőknek” és „tagadóknak” bélyegezni.
Nyiss meg bármilyen közösségi médiát, kezdj bármilyen beszélgetést, legyél bárhol, kapcsolódj bárkihez, körülbelül 2 perc múlva ez lesz a téma, és elkezdődnek a viták.
Gyakran hevesek és sokszor kicsinyes módon.
Arról, hogy valódi-e vagy sem, halálos-e vagy sem, viseljünk-e maszkot vagy sem, jó megoldás-e a karantén vagy sem …
… miközben úgy tűnik, az emberek nem veszik észre, hogy kiszorultak saját életükből, belerángatták egy pocsék „szappanoperába”, ahol úgy tesznek, mintha a világ megállítható lenne.
Nem az. Nem fog. A Föld forog és az élet megy tovább. Függetlenül mindentől.

Az izé köröli őrület olyan hangos lett, ami hangosabban kiabál, mint sok tény, mint hogy

– a családon belüli erőszakos esetek száma rohamosan nő
– az egészségügyi ellátórendszerek szétesnek, és emberek az izétől teljesen független betegségekben halnak meg
– milliók veszítették el az állásukat, vállalkozásaikat
– az oktatás szétzilálódott és sok esetben leállt
– a mentális egészséggel kapcsolatos problémák riasztóan magasak … és a lista folytatható.

Időközben az elsöprő kampány miatt az emberek megvakultak, és nem veszik észre, hogy elvették tőlük választási lehetőségeiket, méltóságukat, szabadságukat, életüket.

Ha ujjal mutogatsz, vitatkozol, vádolsz egy másik személyt, az nem fog segíteni az ijesztően jól elültetett félelmeiden.
Ettől nem fogod jobban, könnyebben érezni magad, hanem inkább éppen az ellenkezője fog történni.

Amiben hiszek, az az, hogy most tényleg ott kell lennünk egymásnak.
Az együttérzés, a törődés és a szeretet azok az eszközök, amelyeket használnunk kell.

 

Bár a felszínen nincs más, mint az izé, alatta az élet továbbra is ad kihívásokat mindannyiunk számára.
Vannak fizikai és anyagi veszteségek, szívfájdalmak, fájdalmak, valamint csodálatos, boldog pillanatok, új kezdetek.
Az élet nem állt meg. Folyamatban van, történik, nem vár senkire, semmire.

Mielőtt belevágnál a következő keserű vitába, gondolkozz!
Tény és egyetemes törvény, hogy minél többet beszélünk, gondolunk, foglalkozunk bármilyen ötlettel, gondolattal vagy történettel, az annál inkább jelen lesz az életünkben.
Így bár ez egy hatalmas, sötét felhő mindannyiunk felett, csak tegyünk erőfeszítéseket, hogy jobban érezzük magunkat, jobban csináljunk dolgokat, hogy jobbak legyünk.

Ne a vírus legyél, hanem a gyógyír!

Hódítsd meg a világot

/in , , , , /by

Utazás – szerintem az egyik legjobb dolog az emberek, kultúrák, a természet, az élet megismerésére, valamint a rasszizmusról, szexizmusról vagy bármiféle -izmusról alkotott teljesen undorító, ostoba elképzelések tudatlanságának és érvénytelenségének megértésére.

Bárhová mész, valami újat, mást, izgalmasat, lélegzetelállítót, bosszantót, a saját mércéd szerint logikátlant is fogsz tapasztalni.

Találkozni fogsz jó emberekkel és olyanokkal is, akik roppant mód idegesíteni fognak téged.

Ami a szolgáltatásokat illeti, ugyanez érvényes.

Gyakran elképesztő, gondoskodó, átgondolt szolgáltatást fogsz tapasztalni, bár ez eltérhet attól, amit a saját országodban megszoktál.

Ugyanakkor lesznek olyan alkalmak is, amikor viszont egyszerűen elfogadhatatlan lesz.

Egy csokor a személyes, gyakorlati tapasztalataimból:

– pusztán azért, mert ugyanazt a szállodaláncot használod, kíméld meg magad attól a tévhittől, hogy ugyanolyan szintű szolgáltatást fogsz kapni

Több dologban is más lesz, tisztaságban, kommunikációban, akár alapvető működési elvekben is.

– a foglalási weboldalakon található remek értékelés nem garancia arra, hogy nem fogsz csalódni. Ez azonban fordítva is működik!

– a tisztának sokkal több értelmezése van, mint azt valaha is gondoltam

– a kedves és barátságos nem egyenlő a szakemberrel

– a szakember nem feltétlenül kedves és barátságos

– amikor meglátogatsz egy látványosságot, a jegyértékesítő ponton sokszor felkínálnak felminősítést/plusz szolgáltatásokat

Mielőtt bármelyiket elfogadnád, győződj meg arról, hogy az általad beszélt nyelven kínálják-e, különben előfordulhat, hogy magasabb árat fizetsz valamiért, amiből egy szót sem értesz

– ha van rá lehetőséged, próbáld ki a helyi ételeket, de tudd, minden bizonnyal más ízűek lesznek, mint amiket otthon kóstoltál abban a „nemzetiségi” étteremben

– ha autóval utazol, ne feledd, hogy a parkolásnak is vannak eltérő értelmezései

Lehet mélygarázs vagy az épület előtti parkoló, parkolóinas-szolgáltatás vagy ahol helyet találsz a környező utcákban, ingyenes vagy fizethetsz majdnem annyit, amennyit a szállodai szobáért 

– az, hogy egy elegánsnak, előkelőnek mondott bárban vagy, nem jelenti azt, hogy az italodat a megfelelő (klasszikus, elismert szakiskolákban tanított) módon szolgálják fel, de abban biztos lehetsz, hogy drága lesz

Mindez és még sok más.

Ha lelkes utazó vagy, biztos vagyok benne, hogy megvan a saját listád.

Mindezekkel együtt és ellenére azt gondolom, utazz, amikor csak lehetőséged van rá.

Tágítsd tovább a látókörödet, tudj meg minél többet a világról.

Meggyőződésem, hogy a világ jobb hellyé válik az egyre nyitottabb, kalandvágyóbb, együttérzőbb, megértőbb, könnyedebb, szeretetteljesebb emberek által.

Legyél egyike világ jobbítóknak.

Címkézés kontra az egyén

/in , , , /by

Az internet általában, azon belül is a közösségi média minden formája, kéretlenül elárasztja az embereket mindenféle „tartalommal”, és bármilyen információt megtalálhatóvá, elérhetővé tesz néhány kattintással.

Alapvetően bármi is érdekel, arról pillanatok alatt találsz egy véleményt/magyarázatot, annak 180 fokos ellentétét, plusz bármit a kettő között.

Ahhoz, hogy mindebben valaki biztonságosan eligazodhasson, önismerettel és önbizalommal kell rendelkeznie, intelligensnek, műveltnek, nyitottnak, kíváncsinak, megértőnek és megengedőnek kell lennie … minimum; így könnyen belátható, hogy miért növekszik olyan gyorsan az „elveszettek”, kétségbeesettek száma. 

Az utóbbi időben azt tapasztalom, hogy a legnagyobb kárt a tanulatlan, képzetlen, felelőtlen, „majd én megmondom a tutit, ami az egyetlen valóság” típusú „influencerek”, „celebek”, „YouTuberek”, „Tik-Tokerek” és hasonlóak okozzák. Sokan közülük alig lépték át, ha, a felnőttkor küszöbét.

A minap felhívott egy barátom, és azt mondta: „Most láttam egy Tik-Tok videót, és abból megtudtam, hogy demiszexuális vagyok, tehát nem vagyok normális”. ‘Mi a fene van?’ volt a reakcióm, felrobbantam.

Szerencsére a barátnőm nem komolyan, inkább poénból osztotta ezt meg velem; ő intelligens, és bármilyen hülyeség/címke sem fogja megváltoztatni a véleményét önmagáról; de basszus, mi a szar folyik itt?!?!?

„Ez nem normális” … „ez egészségtelen” … „ezt kell tenned” … „így kell érezned” … mindezeket és még sok más hasonlót hangoztatnak folyamatosan a fent említett típusú emberek. És sajnos sokan bele esnek ezekbe a csapdákba.

Nem, a Szent Grál nincs a kezemben, nem is vagyok egy mindent tudó, de elég idős vagyok ahhoz, elég tanult, elég sokat látott és elég magabiztos ahhoz, hogy kijelentsem, a legtöbb esetben nincs „egy igaz” módja a létezésnek, a „mit és hogyan kell tenni”-nek.

És ami a szexualitást és a szexet illeti, akkor teljesen tudom és hirdetem, hogy senkinek nincs joga megmondania neked, hogy te ki vagy, hogy hogyan létezz, hogy mi a legjobb neked!

Úgy határozod meg magad, ahogy akarod, és teszed azt, ami neked jó!

Mindaddig, amíg nem bántasz senkit, amíg beleegyező felnőttkorú partnerrel/partnerekkel teszed amit, addig mindenki másnak egyszerűen be kell fognia a száját, és a saját dolgával törődnie.

Az olyan címkék, mint a demiszexuális, aszexuális, szürkeszexuális, alloszexuális és a többi kutatási és orvosi szempontból bizonyára hasznosak, de a mindennapi életben többnyire csak megosztó hatásúak, értetlenség övezi őket és így éket vernek az emberek közé.

Szexelj vagy ne szexelj, légy lágy vagy durva, vagy keverd ezeket, használj vagy ne használj szexjátékokat, csináld egy vagy több nemmel, légy kalandvágyó vagy biztonsági játékos … bármit is csinálsz, az csak olyan legyen, amit akarsz, ami boldoggá tesz, amit élvezel!

Amire nincs szükséged, az bárki jóváhagyása, engedélye vagy címkézése.

Illesd magad címkékkel, ha akarod, de soha ne fogadd el mástól ezt a baromságot.