Utálatom tárgya

/in , , , /by

Ritkán használom ezt az igét, de ezt nem tudom másképp mondani: utálom amit a politikusok, politikai pártok politika címszó alatt csinálnak.

Hogy ezt most miért írom le?
Máris kifejtem.

Azért, mert sajnos egyre több országban a politika átitatja és negatívan befolyásolja valamilyen szinten minden ember életét, viselkedését.
A politika hat a mindennapokra.
Van ahol ez jobban, és van, ahol kevésbé szembeötlő.
Ez nem egy látványos, tudatos folyamat a többségnél, hogy másolni akarja, amit lát, hall, hanem ez egy alattomos, mondhatni tudat alatt beszivárgó, romboló, fertőző borzadály.

Minden nap az összes információ forrásból (TV, rádió, sajtó, internet) öntik ránk a politikusok által mondottakat.
Nap mint nap halljuk, olvassuk, ahogy az egyik politikus/politikai párt ócsárolja, alázza, meghazudtolja, próbálja hiteltelenné tenni a másikat.
Ahogy folyton azt magyarázzák, hogy a másik miért hitvány, hogy miért rossz az amit csinál, hogy a munkája, pláne a személye miért megvetendő.
Természetesen mindenkinek saját döntése, hogy kit/mit hall meg, vesz figyelembe, hogy kinek és mit hisz el.

Viszont ennek a stílusú (stílustalan!) közbeszédnek a következményei megjelennek a mindennapokban!
És ez nagyon romboló az egyénre, a kapcsolatokra, a bármilyen típusú együttélésre, emberi együtt létezésre.

Mert ez pont úgy hat, mint amikor egy szülő folyamatosan azt mondja a gyerekének, hogy „te hülye vagy”, „semmirekellő vagy”, „csúnya vagy”.
Előbb-utóbb ez úgy beivódik a gyerekbe, hogy elhiszi, és ebből kiindulva fogja élni az életét. Kisebbségi érzése alakulhat ki, szorongóvá válhat, hozzá sem fog kezdeni bizonyos dolgokhoz, hiszen ő hülye, feladja az álmait, már ha egyáltalán voltak neki, és így tovább.

Nézz körbe a környezetedben!
Probléma esetén hányan kezdik úgy, hogy „a másik a hibás, mert …”;
a „másképp” kinéző, gondolkodó, viselkedő emberek felé nincs, vagy csak alig van tolerancia;
hogy a békés egymás mellett élés egyre ritkább;
hogy egy beszélgetésben/eszmecserében/vitában szinte megszűnt az „egyetértünk, hogy nem értünk egyet” megállapodás;
hogy a közlekedésben egy másik általi legkisebb figyelmetlenség, vagy éppen a szabályok pontos betartása őrült reakciókat vált ki sokakból;
és még folytathatnám.

Ezt a befolyásolást a végletekig tudják vinni, és sok esetben viszik is a politikusok.

Szerintem a legdurvább és legkegyetlenebb megjelenülése a háború, a mészárlás.
A háború, amiről Erich Hartmann, egy II. világháborús német vadászpilóta, aki a légi hadviselés történetének legsikeresebb vadászpilótája volt, azt mondta: „A háború egy olyan dolog, ahol fiatalemberek anélkül ölik egymást, hogy ismernék vagy gyűlölnék egymást, öregemberek döntése miatt, akik ismerik és gyűlölik egymást anélkül, hogy megölnék egymást.”
Lényeglátó vélemény valakitől, aki aktívan a következmény, a háború sűrűjében talált magát.

Az „öregemberek”, azaz a politikusok mindezt úgy tudják végrehajtani a mai világban (is), hogy elképesztő marketinggel elhitetik a néppel, hogy ez az egyetlen lehetőség, hogy csak így tudják megvédeni az országukat, hogy ez a szabadságuk ára.
Aztán második lépésben jön a nacionalista „hős-kép építés”, hogy legyenek büszkék a gyerekeikre, unokáikra, akiket a harcokba küldenek, hogy a fiatalok higgyék, hogy ők valami nagyon csodálatraméltó, hősies dolgot fognak véghez vinni, akár az életük árán is.
És a tömegpszichózis sikeres, rengetegen elhiszik, elfogadják, hogy ez így van.

Ezt oly sikeresen csinálják azok a bizonyos „öregemberek”, hogy ha valaki kérdéseket tesz fel, akkor rendszerint a kérdezőt támadják, őt tartják őrültnek, hazafiatlannak, értetlennek.

Pedig a kérdések általában logikusak.
Miért kell nyugati demokráciát erőltetni olyan népekre, akiknél soha nem volt demokrácia, viszont jól szervezett, számukra megfelelő működési elvek mentén éltek évszázadok, évezredek óta?
Miért olyan ország általában a megtámadott, aminek valamely természeti kincsből (olaj, gáz, gyémánt, …) rengeteg van?
Miért merül fel előbb-utóbb majd minden esetben, hogy a háborút kezdeményező „öregember” nem normális?
Hogyan lehet egy vallást egy háború zászlójára tűzni, és „Isten nevében” gyilkolni?
Miért nem tűnik fel a tömegeknek az az oximoron, miszerint azért kezd háborút egy ország egy másik ellen, hogy békét teremtsen?
Miért írják át, törlik, felejtetik el a történelmet – amiből tanulni kéne és lehetne?

Nagy valószínűséggel azért, hogy az ő önző, kapzsi, nárcisztikus, pszichopata (pszichológiai betegségeket lehetne hosszan listázni) vágyaik, elképzeléseik megvalósuljanak, hogy neki legyen igaza, hogy több pénz és több hatalom lehessen a kezében.

Milyen fura, hogy egy párkapcsolatban a fentebb leírt viselkedésformákat elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az ilyen személyiségjegyeket mutató személytől a lehető leggyorsabban szabadulni akarunk, hogy a manipulálást, kihasználást, elnyomást, a mások kárára való önző érdekek érvényesítését elítéljük.
Viszont tudomásul vesszük, elfogadjuk, beletörődünk, ha mindezt a politikusok teszik velünk.

Szóval, az eddig leírtak lényege, hogy azt a szennyet, ami politika címszó alatt ömlik ránk, azt csak tudatosan tudjuk csökkenteni; a magunkon, és a hozzánk közelállókon tapasztalt hatásait kell enyhítenünk, visszafordítanunk.
Ehhez tényleg „csak” tudatosnak kell lennünk.
„Csak” embernek kell maradnunk.

És ha ez sok mindenkinek, világszerte sikerül, akkor a politikusoknak is meg kell emberelniük magukat, mert már nem fogja elhinni, elfogadni a tömeg a sztorijaikat, mert már nem fogja egymást értelmetlenül ölni ember és ember.

Így akkor talán hatékonyan tudnánk tenni azért, hogy a több ezer éve igaz „ember embernek farkasa” igaztalanná váljon.

Vagy lehet, hogy ez az egész politikus dolog úgy van, hogy az emberekben eleve meglévő rossz, nem kívánatos személyiségjegyek „automatikusan” kijönnek, felerősödnek bizonyos pozíciókba való kerüléskor?
Mert akkor is csak az a megoldás, hogy mindenki dolgozik magán, gyengíti a negatív és erősíti a pozitív oldalait.

Kacsa vagy nyúl?

/in , , , , /by

Itt vagyunk egy újabb év végén.
Nem tudom, te hogy vagy vele, de én határozottan állíthatom, hogy ez egy kemény év volt.
És ahogy körülnézek magam körül, bizonyosan kijelenthetem, hogy sokan csatlakoznak ehhez a véleményhez 2023-val kapcsolatban.
Legyen szó párkapcsolatról, magánéletről, szakmai környezetről, gazdaságról, az élet bármely szegmenséről, a legtöbben több területen is megszenvedték ezt az évet, és a saját bőrükön is megérezték, mit kavart a politika.

A minap egy intelligens, széles látókörű világpolgárral beszélgettem.
Sok más között érintettük ezt a témát is.
Beszélgetés közben eljutottunk arra a pontra, amikor megállapítottuk, hogy dualista világban élünk.
Van helyes vagy helytelen, jó vagy rossz, szép vagy csúnya, jobb vagy bal, tradicionalista vagy modernista, férfiak vezette a világ vagy nők vezette világ, stb.
És sok – ha nem az összes – probléma gyökere az, hogy az embereket arra kondicionáljak, hogy mindig válasszanak egy oldalt és azt megvédjék tűzön-vízen át.

Gondolj bele!

Amikor az iskolában, egy általánosan rossz oktatási rendszerben a gyerekeket arra kényszerítik, hogy szóról szóra magoljanak be dolgokat, hogy ne kérdezzenek, hanem a tanáraiktól hallottakat, vagy könyveikben olvasottakat vegyék tudomásul mint tényeket.
Aztán bekerülnek a munkaerőpiacra, ahol a legtöbb munkaadó még mindig tekintélyelvű, és azt mondja az alkalmazottaknak, hogy fogják be a szájukat, és tegyenek úgy, ahogy utasítják őket, ne kérdőjelezzék meg a főnökeiket.
Mindezek az élmények természetesen beszűrődnek az emberek magánéletébe, barátságaikba, kapcsolataikba, és nagyon szerencsés, aki nem tapasztalt ilyen hozzáállást már a születése óta a családjától is.

Az embert arra kényszerítik, hogy döntsön, és álljon ki az egyik vagy a másik oldal mellett szinte mindenben.

Még a karácsonyi ételek is ebbe a kategóriába tartoznak: panettone vagy pandoro, pulyka vagy sonka, Yorkshire puding vagy burgonyapüré, hal vagy töltött káposzta, hús vagy tenger gyümölcsei, és ez a lista is végtelen😊

A hívők, bármelyik oldal elkötelezettjei, folyamatosan generálják, szítják a vitákat, nézeteltéréseket, erőszakos cselekedeteket.
És még csak nem is a szélsőségesekről beszélek, hiszen ők egy teljesen más kategóriát alkotnak.

Mi lehet a megoldás?
A megengedés.

Mi lenne, ha megengednénk a másiknak, hogy mondjon, higgyen amit akar és éljen úgy, ahogy szeretne.
Mindaddig, amíg az nem káros másokra nézve.

Legyünk őszinték:
– ha az egyik vallásos és a másik nem, az egyiküknek sem árt, akkor is tudhatnának értelmesen beszélgetni, megkérdezhetnék egymástól, mi készteti őket arra, hogy higgyék azt, amit hisznek. Tanulhatnának egymástól, mindketten tágíthatnák a világról alkotott nézeteiket
– ha az egyik baloldali, a másik jobboldali szavazó, az egyiküknek sem árt, akkor is érdekes beszélgetést folytathatnának, megkérdezhetnék egymást, mi készteti őket, hogy úgy szavazzanak, ahogyan teszik. Tanulhatnának egymástól, mindketten tágíthatnák a világról alkotott nézeteiket
– ha az egyik áll egy oldalon (bármilyen témában), a másik pedig lát pluszt és mínuszt mindkét oldalon, és nem akar egyik oldalra sem elköteleződni, az egyiküknek sem árt, akkor is izgalmas beszélgetést folytathatnának, megkérdezhetnék egymást, mi alapján alakítják a véleményüket.  Tanulhatnának egymástól, mindketten tágíthatnák a világról alkotott nézeteiket
– és ha az egyik szigorúan hal, a másik pedig töltöttkáposzta párti, akkor is ugyanez vonatkozik rájuk. Nincs gond, nem ártottak egymásnak.

Mindezzel el is érkeztünk a több mint 100 éves kérdéshez, kacsa vagy nyúl!?
„Thomas Kuhn a nyúl-kacsa illúziót a tudomány forradalmi változásának metaforájaként használta, illusztrálva, hogy egy paradigmaváltás milyen módon képes arra, hogy ugyanazt az információt teljesen más módon láthassuk.”  https://en.wikipedia.org/wiki/Rabbit%E2%80%93duck_illusion
„A kacsa/nyúl kép az egyik leghíresebb a filozófiában, és rávilágít az „aspektus-érzékelés” nevű különös jelenségre. A filozófus Wittgenstein arra világított rá, hogy a tárgyak gyakran nem egyszerűen csak megjelennek érzékszerveink számára, hanem azok valaminek „láttatják” őket. Jelentéssel felruházva érkeznek az értelmezésünkbe.’ https://bigthink.com/thinking/wittgenstein-duck-rabbit/

Ez a rajz, egyszerűen fogalmazva, egy optikai csalódás, amely azt mutatja, hogy csak a nézőpontodon múlik, hogy az egyiket vagy a másikat látod-e, amikor a képet nézed.
Ez egy nagyon egyszerű eszköz arra, hogy mindenkit ráébresszen, hogy kettő, vagy akár több dolog is lehet igaz, lehet helyes egyszerre.
Nézetek csak a nézőpontok okán különböznek!

A nagyon egyszerű és rendkívül hatékony megoldás tehát minden kérdésben/témában az lehet, ha MEGENGEDJÜK egymásnak, hogy úgy létezzünk, gondolkodjunk, higgyünk, ahogy akarunk.

Légy nyitott, legyél kíváncsi, ne hagyd magad átverni, sem kényszerítve lenni.
Mindezzel kívánok egészséges, boldog, bőséges, szeretetteljes, megengedő Új Évet neked!
Boldog 2024-et mindenkinek!

Amikor szétesik a puzzle

/in , , /by

Van olyan az életben, amikor olyan helyzetbe kerülsz, amikor fogalmad sincs, hogyan kerültél bele, miért kerültél oda.
Vannak olyan időszakok az életben, amikor fogalmad sincs, mit kellene tenned, milyen irányba kellene tovább indulnod, mi lehet a következő legjobb lépésed.

Vannak olyan pillanatok az életben, amikor valaki megkérdezi mi van veled, és te azt válaszolod: semmi. Csak éppen az a semmi annyi nem kiemelkedően jelentős kisebb-nagyobb dolgot foglal magába, hogy azt sem tudnád, hol kezd, ha mindet fel akarnád sorolni.

Valószínűleg már volt részed valami ilyesmiben.

Igen, ez volt a nyaram, az elmúlt közel 5 hónapom 2023-ban … és nem is ez volt az első eset az életemben, hogy ilyesmi történt.

Ezúttal így ment:
volt egy ötletem, ami foglalkoztatott már egy ideje, aztán egyszer csak jött egy megérzés, ami lendületet adott hozzá, így tervezni kezdtem, dolgoztam, hogy életre keltsem (telefonáltam, kérdeztem, megbeszéltem, terveztem, ütemeztem, kidolgoztam a részletek, …), minden simán összeállt, minden úgy tűnt, mintha az Univerzum kiterítette volna a vörös szőnyeget.
A fent említett tervezési folyamatban összepakoltam az életemet (a vándorcirkuszt, ahogy én nevezem), és 2000 kilométerre tovább álltam egy másik országba, ahol a projektet akartam volna megvalósítani.

Minden úgy tűnt, mintha az Univerzum kiterítette volna a vörös szőnyeget … egészen addig, amíg már nem tűnt úgy!

Mivel körülbelül egy héttel az érkezésem után minden teljesen összeomlott, és azon kaptam magam, hogy nincs projekt.
Ez azt jelentette, hogy az általam tervezett bevétel nem valósult meg, a projekthez kötött szállásom sincs meg, így lényegében kérdés lett, hogy egyáltalán miért is vagyok én ott, ahol.

A kezdeti teljes zűrzavar után felmerült bennem Soren Kierkegaard egy mondata: „Az életet csak visszafelé lehet megérteni, de előrefele kell élni.”
És mivel ez a kijelentés már többször igaznak bizonyult az életemben, hagytam, hogy az élet úgy folyjon, ahogy akart, és próbáltam valahogy haladni tovább.

Most, hogy eltelt közel 5 hónap, visszanéztem, és elkezdtem látni, hogy miért kellett eljutnom oda, ahol vagyok.
Ebben az időszakban olyan helyzetekkel szembesültem, amelyek megmutatták, hogy volt még néhány dolog és ember az életemben, amiket és akiket el kellett engednem. Volt ami meglepő volt, volt ami fájdalmas, de mivel az elmúlt 4,5 évben sokat dolgoztam az elengedő izmaimon, nem volt túl nehéz, így már túl vagyok ezeken.
Lehetőségem nyílt személyesen találkozni néhány emberrel, akiket nyár előtt csak hang- és videó hívásokból ismertem, és ezek a találkozók nagyszerűek voltak.
Szerettem volna még néhány tetoválást, és szerencsés vagyok, hogy a művész, akivel meg akartam őket csináltatni, be tudott illeszteni a „táncrendjébe”, miután nekem lett időm bőven.
Nagy öröm volt, hogy megtapasztalhattam néhány elképesztő, különböző modalitású testkezelést, és ezek egyike még a macska- és kutyaszőrallergiámtól is segített megszabadulni.
Kerültem néhány olyan helyzetbe, amiket nem tudok másképp megmagyarázni, minthogy az Univerzum akkor és oda tett, ahol akarta hogy megtegyem, amit akart, hogy megtegyek.

És kaptam némi teljesen váratlan kedvességet, nyitottságot, törődést és szeretetet is.

Szóval igen. Az elmúlt időszak nem úgy alakult, ahogy elterveztem, nem így szerepelt a naptáramban, semmi köze az eredeti idejövetelem okához, de tanultam, változtattam, sírtam, nevettem, dolgoztam, nyűglődtem, éltem, és végül hálássá lettem mindenért.

Nem, a terveim nem világosak, hogy mi következik.
Igen, van néhány ötletem.
Nem, nincs semmi kőbe vésve.
Igen, nyitott és kíváncsi vagyok, hogyan alakulnak a dolgok.
Nem, nem azért írtam ezt, hogy sajnálj, vagy hogy aggódj miattam.

Igen, azért írtam, hogy elmondjam, ha valaha is szembesülsz bármilyen előre nem látható változással, bizonytalansággal, fájdalommal, vagy az elveszettség érzésével az életedben, próbálj nyitott lenni arra a lehetőségre, hogy az Univerzumnak (Isten, angyalok, sors, élet, bármiben is hiszel) nagyobb, jobb tervei vannak veled, mint azok, amelyekre te gondoltál, és minden kibontakozik, ha hagyod, és bármin is mész keresztül erősebben fogsz kijönni belőle, mint előtte voltál, és a végén ki fog derülni, hogy mindennek megvolt a maga értelme.

És igen, arra buzdítalak, higgy benne, hogy a legjobb még előtted van!

Azzal is tisztában vagyok, hogy az ilyen lelkesítő szavak néha olyan hatást keltenek, hogy ’ja persze, már hallottam ezerszer; igen, tudom és unom; valami „igazira” van szükségem’.

Hallak!
Ezen is átestem.

Azt tudom mondani neked, hogy amikor minden kézzelfogható úgy tűnik, mintha szétesne, amikor a logikus agyad nem képes már értelmezni semmit, ami körülötted történik, akkor kell a leginkább hinned.

Hinned önmagadban, hogy képes vagy túljutni mindezen;
hinned abban, hogy a jövőben valamikor, ha majd visszanézel, minden értelmet fog nyerni;
hinned abban, bármi is a hited, hogy vannak „segítők” melletted, akik vigyáznak rád;
hinned abban, hogy a változás az élet egyetlen állandó összetevője, így bármilyen helyzetben is találod magad, az változni fog;
hinned abban, hogy rendben leszel.

Lélegezz!
Haladj lépésenként!
Meg tudod csinálni!
Én hiszek benned!

A te kibaszott igazad

/in , , , /by

Bár mindig van sok mondanivalóm, írnivalóm, valahogy ma egyszerűen nem találtam a megfelelő szavakat.
Próbálkoztam, írtam valamit, aztán valami mást, de egyik sem tetszett.
Magammal való nyűgömben elkezdtem az interneten barangolni.
És egyszer csak ez volt előttem.

Elolvastam.
És dübörgött bennem: IGEN, ez az.
Ezt mondom én is, ezt próbálom megértetni mindazokkal, akik meghallgatnak.
Minden erről szól.
Egyszerűen tökéletes.
Nincs mit hozzátennem, nincs mit magyaráznom.
Lenyűgözően megírt, nyers, igazi, hiteles, tán azt is mondhatom, életet megváltoztató darab.
Csak olvasd:

 

MONDD A KIBASZOTT IGAZADAT
írta Jeff Foster https://www.lifewithoutacentre.com/

Láttam csodákat történni, amikor az emberek végre az igazat mondják.

Nem a „szép” igazat.
Nem azt az igazat, amely tetszeni vagy vigasztalni akar.
Hanem a vad igazat. A durva igazat.
A kényelmetlen igazat.
A tantrikus igazat. A „kibaszott” igazat.

Az igazat, amit félsz kimondani.
A szörnyűséges igazat magadról
amit elrejtesz, hogy „megvédj” másokat.
Hogy elkerüld, hogy „túl sok” legyél.
Hogy elkerüld, hogy megszégyenítsenek, hogy elutasítsanak.
Hogy elkerüld, hogy lássanak.

A legmélyebb érzéseid igazát:
A dühöt, amit eltitkoltál, irányítottál, elfojtottál.
A rettegéseket, amiket nem akarsz kimondani.
A szexuális késztetések, amiket próbáltál elnyomni.
Az ősi vágyakat, amiket nem bírsz megfogalmazni.

Végül, a védekezések leomlanak,
és ez a „nem biztonságos” anyag felszínre jön
a tudattalan mélyéről.
Nem tudod visszatartani többé.
A „jó fiú” vagy a „kedves lány” imázsa elpárolog.
A „tökéletes”, az „aki mindent tud az életről”,
a „megvilágosodott”, ezek a képek elégnek.

Remegsz, izzadsz, majdnem elhányod magad,
azt hiszed, hogy belehalhatsz, ha megteszed,
de végül kimondod a kibaszott igazat,
az igazságot, amit mélységesen szégyellsz.

Nem az elvont igazat. Nem a „spirituális” igazat.
Nem egy óvatosan megfogalmazott igazat, a sértés elkerülése érdekében.
Nem egy szépen csomagolt igazat.
Hanem egy mocskos, tüzes, hanyag emberi igazat.
Egy véres, szenvedélyes, provokatív, érzéki,
megszelídítetlen és kendőzetlen halandói igazat.
Egy ingatag, ragacsos, izzadt, sebezhető igazat.

Az igazat, hogy hogyan érzed magad.
Az igazat, ami által egy másik személy a nyers valódban láthat.
Az igazat, amitől az ember levegő után kap.
Az igazat, amitől kalapál a szíved.

Ez az az igazság, ami felszabadít.

Láttam krónikus depressziót és egész életen át tartó szorongást egyik napról a másikra megszűnni.
Láttam mélyen beágyazódott traumákat elpárologni.
Láttam fibromyalgiát, egész életen át tartó migréneket, krónikus fáradtságot, elviselhetetlen hátfájást, feszültséget, gyomorpanaszokat eltűnni, hogy soha ne térjenek vissza.

Természetesen az igazság „mellékhatásai” nem mindig ilyen drámaiak.
És nem úgy érkezünk az igazunkba, hogy egy eredményt várunk.
De gondolj bele, hogy micsoda mennyiségű energiát vesz igénybe
hogy elnyomjuk az állati vadságunkat,
leszedáljuk a vad természetünket,
elfojtsuk a dühünket, könnyeinket és rémületeinket,
hogy fenntartsunk egy hamis képet, és úgy tegyünk, mintha „jól” lennénk.
Gondolj a rengeteg feszültségre, amit a testünkben tárolunk,
és a károkra, amiket az az immunrendszerünkben okoz,
amikor a „színt-vallástól” való félelemben élünk.

Vállald az igazad kimondásának kockázatát.
Az igazat, amit félsz kimondani.
Az igazat, ami miatt félsz, elhagy a világ.
Találj egy embert, akivel biztonságban vagy – egy barátot, egy terapeutát, egy tanácsadót, önmagadat – és engedd be őt. Hadd tartson, miközben te összeomlasz.
Engedd, hogy szeressen téged
ahogy sírsz, őrjöngsz, remegsz a félelemtől,
és káoszt csinálsz.

Mondd el a kibaszott igazadat valakinek – megmentheti az életedet, meggyógyíthat belülről, mélyről, és olyan módokon kapcsolhat az emberiséghez, ahogyan azt soha nem is képzelted.

(saját fordítás)

Nem törődnek velünk …

/in , , , , , , /by

Mivel még mindig január van, és az energiák csak mostanában fordulnak teljességgel a 2023-as „új lendületbe” (meg mert sok a világból ránk zúduló negatív, szar, lehangoló hír és történés), ezért úgy érzem, egy durvább „segítek rendet tenni magadban” típusú írás kéredzkedik ide.

Kapaszkodj!

Nem érdekel az úgy nevezett nagypolitika, nem érdekel az állítólagosan a világot uraló néhány „sötét lovag”, nem érdekel a világgazdaság … azon a szinten, ahogy a mindenféle, jó pénzért seggnyalóvá avanzsáló média azt nekünk, „átlagembereknek” tálalja.
Nem érdekel, mert egy ideje már tudom, hogy sok minden köszönőviszonyban sincs a valósággal, hogy nagy százalékuk bizonyos érdekek mentén hajlított, hogy az igazat, a teljes igazat, baromi nehéz megtudni, ha egyáltalán valaha lehetséges.

Ebből az első leckét akkor kaptam, amikor még a filmgyártásban dolgoztam.
Tény, az a bulvár kategóriáról volt számomra egy végleges „na ezeknek sem hiszem el egy szavát sem a jövőben” pillanat.

Történt, hogy megjelent egy cikk, amiben egy színészt téptek darabjaira, hogy mit csinált x estével korábban.
A bibi „csak” annyi volt, hogy az a színész azon az ominózus, cikkben leírt estén velünk forgatott, a cikkben megjelölt helyszíntől több száz kilométerre.
Mint kiderült, az a cikk is a színészt lejáratni próbáló kampánynak volt egy darabja.

Itt kezdődött nekem ez a folyamat.

Aztán ez folytatódott, amikor az idegenforgalomban dolgoztam.
Megtudtam, hogy vannak díjak, elismerések, amiket szinte bárki meg tud nyerni, mindez pusztán pénz és „megvesztegetés”, illetve „megvesztegethetőség” kérdése.

Aztán amikor már coach-ként tevékenykedtem, akkor az szúrt szemet, hogy vannak széles körben ismert, magukat coach-nak, motivációs előadónak tituláló emberek, akik szemrebbenés nélkül használnak anyagokat, nyilatkoznak le, mondanak el gondolatokat, csak éppen „elfelejtik” megjelölni, megemlíteni azok eredetét.

Mind a 3 említett kategóriában az „elkövetőknek” ez a mai napig bejön … miattad.
Az átlagember miatt.
Hiszen a bulvár neked ad el; az idegenforgalomban ezek a cégek neked mutogatják a díjaikat, hogy vonzóbbá tegyék magukat számodra; és a „coach-ok” és a „motivációs előadók” is remekül profitálnak belőled az eredetiséget mellőző, lopott, forrás megjelölés nélkül használt anyagaikkal.

Hogy mindez hogyan lehetséges?
Úgy, hogy nem kérdezel, hogy nem nézel utána, csak „elfogyasztod”, amit eléd raknak.

És pontosan ez az, amiért a nagypolitika, a világgazdaság, és a „sötét lovagok”, illetve bárki is, bármit be- és el tud adni a tömegeknek.

No és ez bármennyire is kellemetlenül hangzik, ez veled kezdődik.

Hogy hogyan?
Hát úgy, hogy azt tanították neked, hogy a feljebbvalókat nem lehet megkérdőjelezni.
Hogy az öregeket tisztelni kell.
Hogy x dolog az, amiben hinned kell ahhoz, hogy jó embernek számíts.
Hogy akkor vagy „igazi” férfi, ha a beledet húzva is, de dolgozol, és megteremted az anyagiakat a családodnak és nem mutatod ki az érzéseidet.
Hogy akkor vagy „igazi” nő, ha szülsz, remekül mosol, főzöl, takarítasz és mindenkit magadnál előbbre valónak tartasz.
Nem folytatom, szerintem érzed.

Mindezekkel szemben:
Miért ne lehetne a feljebbvalókat kérdezni? Mikor és hogyan váltak tévedhetetlenné?
Csak azért, mert valaki öreg, azért nem jár tisztelet.
Pár száz, pár ezer kilométerrel arrébb valami más dolgot tartanak a jó ember meghatározójának.
Az „igazi” az nem egy össztársadalmilag behatárolható jelző, hanem csak és kizárólag a partner által adható, így ez a jelző (is) végtelen értelmezésű.

Ahhoz, hogy ne azzal kelljen küzdened naponta, hogy ki mit borít rád, legyen az a média vagy bármelyik közösségi háló, ahhoz gatyába kell rázd magadat, az életedet.
Ahhoz, hogy azt és úgy éld, élhesd meg, amit és ahogy igazából szeretnél, ahhoz első sorban az kell, hogy te ismerd magadat, hogy tudd, hogy te ki vagy, mit akarsz, mik a számodra fontos dolgok, értékek.
És még az is kell, hogy tudd: nem vagyunk egyformák és ez így csodálatos. Tehát neked nem kell semmilyenné válnod, ha azt nem érzed önazonosnak. Akkor teszed a legjobbat magadnak és a világnak, ha önmagad vagy.

Azt meg már ne is kérdezzem, hogy ha a médiában dolgozók szemrebbenés nélkül hazudhatnak, ha cégek megvehetnek maguknak bizonyos elismeréseket, ha az azokat odaítélők korrumpálhatóak, ha coach-ok és motivációs előadók tömegekhez tudnak eljutni plagizált anyagokkal, akkor miért ne hazudnák le a csillagokat is a politikusok, a világgazdaságot irányítók, a „sötét lovagok”?

Nem hiszem, hogy ez a jelenlegi „rend” fentről lefelé valaha is jó irányba változna.
Ellenben igenis hiszem, ha az „átlagemberek” közül egyre többen értjük meg,
hogy mindenkinek joga van a saját életét a saját kedve szerint élni (ameddig azzal másoknak nem okoz semmilyen kárt),
hogy a saját életünk feletti frusztrációinkat nem élhetjük ki másokon,
hogy ha nem eltöröljük, átírjuk a történelmünk bizonyos részeit, hanem szembenézünk velük és tanulunk belőlük,
ha törekszünk arra, hogy semmi olyat ne tegyünk másokkal, amit utálnánk, ha velünk történne,
ha próbálnánk többet segíteni, jobban támogatni egymást,
ha a megengedés, megértés, törődés és szeretet tarolná le a kritikus tömeget,
akkor elérhetjük, hogy ne lehessenek olyanok a politikában, a közösségi hálókon, akik mindezeknek az ellentétjét harsogják a maguk személyes (általában pusztán anyagi) érdekében.

Lehetne ez egy sokkal jobb, élhetőbb, lényegesen harmonikusabb, boldogabb hely, pusztán annyi kell hozzá, hogy ne várjunk a „nagyokra”, mindig valaki másra, hogy ők csináljanak már valamit!?!
Csináljuk mi!
Az „átlagemberek”, a te, meg az én.

UI: 1991-ben és 1995-ben Michael Jackson már megénekelte mindezt … itt lenne az ideje, hogy cselekedjünk …

https://www.youtube.com/watch?v=BWf-eARnf6U

https://www.youtube.com/watch?v=QNJL6nfu__Q

Újévi fogadalmak – vagy?

/in , , , , , /by

Szóval itt vagyunk, 2023-ban.
Új év új energiákkal, új lehetőségekkel, új reményekkel és célokkal.
Sokak számára pedig január elseje az újévi fogadalmakat is jelenti.

Először is, hadd mondjam el, semmi baj az újévi fogadalmakkal… HA…

Te azok közé tartozol, akik tesznek ilyeneket? Általában bejönnek neked? A siker, a teljesítmény, az öröm érzését adják, amikor az év végén visszatekintve megnézed, mit és hogyan csináltál? Ha a válaszod igen, akkor gratulálok!
Úgy tűnik, ezek az elhatározások nagyszerű motivátorként és útmutatóként működnek a számodra.
Remek munka, klassz rutin, fogadd meg és valósítsd meg őket továbbra is!
Jól csinálod, jó neked.

Valószínűleg a többi, ami itt következik, nem neked szól.

Hanem neked, aki nem tartozik a fenti kategóriába, de mégis megfogadod őket, megpróbálod évről évre.

És most arról a fentebb írt HA-ról.

Abban az esetben, ha te vagy az, aki meghozza ezeket az elhatározásokat, és általában nem tartja be azokat, nem jönnek be neked, és ez szomorúvá, idegessé, dühössé tesz, lenézed magad, értéktelenséget és hasonló érzéseket kelt benned, lenne egy kérdésem hozzád: mi késztet arra, hogy évről évre ugyanazon/nagyon hasonló folyamaton keresztül menj?

Ez egy családi hagyomány? Valaki azt mondta, hogy ezt így szokás? Azért csinálod, mert a barátod/társad csinálja? Mert el akarsz érni bizonyos dolgokat, és úgy érzed, hogy kiindulópontra van szükséged?

Bármi is legyen a helyzet, a lényeg az, hogy ha ez a rendszer több negatív érzelmet hoz neked, mint pozitívat, akkor egyszerűen el kell hagynod ezt a „szokást”.

Mélyedjünk bele egy kicsit.
Az elhatározások alapvetően célok.
Szólhatnak bármiről, egészségről, jólétről, kapcsolatokról, pénzügyekről, munkáról, bármiről is.
Csak azért, mert kötődnek az év elejéhez, kapták ezt a díszes megnevezést, hogy újévi fogadalmak.
A tény azonban az, hogy a célok kitűzése nem igényel konkrét dátumot.
Előfordulhat, hogy egy borongós márciusi kedd reggelen felkelsz, és ráébredsz, hogy a kávéfogyasztásoddal túllőttél minden határon, és valószínűleg ez az (egyik) oka annak, hogy az alvásod nem olyan békés, feltöltő és tökéletes, ahogy azt szeretnéd, hogy legyen. Így azonnal cselekedhetsz, és már aznap 1-2 kávéval kevesebbet iszol meg, adsz magadnak két hetet, és megfigyeled, mit hoz ez a változtatás. Könnyebben alszol el, jobban alszol, több energiával ébredsz? Nagyszerű! Dönthetsz úgy, hogy továbbra is kevesebb kávét iszol, és jobban élvezed az alvást.
Vagy ha nem hoz semmi hasznot, csak még őrültebbnek érzed magad, mivel hiányoznak a kávék, akkor visszaemeled a mennyiséget, és elkezdhetsz más lehetőségeket keresni a jobb alvás érdekében.

És ez így működik bármilyen céloddal.
Kitűzöd, teszteled, csinálod, az időtartamok változhatnak, értékelsz, és annak megfelelően eldöntöd, hogy folytatod-e az adott műveletet, vagy abbahagyod.

És ezzel áll szemben az újévi fogadalom, aminél sokan túlzásba esnek.
Hosszú listát készítenek, és mindegyik célt igazán nagyra szabják.
Például, hogy ez az az év, amikor elkezdek konditerembe járni, és le fogok fogyni x kilót, felkészítem a testemet egy fitnesz versenyre és mindezt december 31-ig – remek ötlet, de ha már évek óta (vagy éppen még soha) nem edzettél, nem néztél utána, hogy ki, hol mit kínál, ki, hol hogyan tud támogatni, nem derítetted ki a (valódi) okait, hogy miért vagy rossz formában, miért van súlyfelesleged, vagy hogy hogyan tudod az új rutint majd beilleszteni az időbeosztásodba, akkor elég valószínű, hogy január végére bedobod a törülközőt.
Ez (általában) pontosan ugyanaz a történet mindenféle újévi fogadalommal.
Hatalmasak, ambiciózusak, érzelmileg töltöttek, gyakran impulzívak és évről évre ismétlődőek, mivel soha nem valósulnak meg, teljesednek ki.

Ennek nem kell így lennie.

Eldobhatod ezt az egész koncepciót, és csinálhatsz mindent a saját feltételeid szerint.

Minden nap egy új kiindulópont. Teljesen mindegy, hogy mi a naphoz rendelt dátum.
Valahányszor felmerül valami, amit meg akarsz tenni magadért, a családodért, a közösségért, csak gondold át, írd le, tűzd ki a célt, és indulj neki.

Egyébként, ha olyan vagy, mint én, és nem szereted a cél és/vagy a fogadalom szót, akkor nem kell használnod őket.
Nevezd őket álmoknak, vízióknak, ötletnek, bébi babnak, bárminek, aminek akarod.
Nem a megnevezésük, hanem az elérésükért tettek számítanak.

És szeretném, ha a következő „bébi bab ültetésed” legelejétől tudnád, nem mindegyiket lehet véghez vinni, nem mind fog megtörténni, és nem minden fog úgy történni, ahogy szeretnéd, amikor szeretnéd.
Ez nem azt jelenti, hogy bármi baj is lenne veled!
Ez csak azt jelenti, hogy az élet néha más irányba sodor bennünket, más időbeosztással.

Tehát a HA arra vonatkozik, hogy csak akkor jó az a cél, ha jól érzed magad tőle, ha pozitív érzéseket kelt benned, ha segít abban, hogy jobban érezd magad.

Találd meg és lépj bele az áramlásba, fogadd a változásokat, maradj hű önmagadhoz és menj az álmaid után, mindentől függetlenül!

Kívánságlista, tőlem neked

/in , , , , , /by

Boldogság
Egészség
Szerelem
Jólét
Siker
Szépség
Motiváció
Kapcsolatok
Lélekkel teltség
Bátorság
Pozitivitás
Nagyszerűség
Csodák
Gyógyulás
Kedvesség
Erő
Béke
Nevetés
Megértés
Álmok
Lelkesedés
Szórakozás
Bőség
Optimizmus
Meghittség
Egyensúly
Eksztázis
Őszinteség
Ihlet
Ellenálló képesség
Hitelesség
Szenvedély
Bölcsesség

És itt van két zene arra az esetre, ha hangulatjavításra lenne szükséged.
Mindkettő működik bármikor – bár az egyik karácsonyi témájú -, hiszen amiről szólnak az egész évben, minden helyzetben érvényes.
Érdemes vagy rá, hogy elérj mindent, és képes vagy küzdeni magadért!

https://www.youtube.com/watch?v=E7lqYSD22jw
https://www.youtube.com/watch?v=xo1VInw-SKc

Kellemes mindent, boldog mindiget!

Az ünnep / fájdalom szezonja

/in , , , , , /by

December van, az év legünnepibbnek titulált hónapja.
TV-csatornák, az internet, rádióállomások sugároznak, mutatnak töméntelen mennyiségű karácsonyi filmeket, zenéket, hirdetéseket, kapcsolódó könnyfakasztó történeteket és jótékonysági eseményeket, az üzletek, éttermek, bárok, falvak és városok teljesen fel vannak díszítve … kizárt, hogy valaki ne vegye észre, hogy a visszaszámlálás folyamatban van.
Dől a karácsony mindenkire minden lehetséges, sőt néha lehetetlen helyekről is.

Így nem csoda, hogy néhány napja elkövettem azt a hibát, hogy megnéztem néhány karácsonyi filmet.
Na basszus!

Körülbelül 20 perc után először szomorú, aztán dühös voltam, végül majd szétvetett az ideg.
A kíváncsiságom rávett, hogy megnézzek még néhány filmet, hogy megbizonyosodjak arról, hogy ez csak egyszeri eset-e.
Ennek eredményeként azt mondhatom, hogy úgy tűnik sok kreatív és produkciós szakember vagy eredendően, vagy az idők során váltak azzá, gondatlan, érzéketlen és tudatlan a jelenkori mentális egészségügyi problémákkal kapcsolatban.

Az első filmben, amit megnéztem, egy fiatal nő hazamegy karácsonyra, miután szakított a barátjával, egy pihentető, semmittevős, sok öngondoskodással teli tartózkodást tervezve. Abban a percben, ahogy a szülői ház bejárati ajtajához ér, elkezdődik a lelki bántalmazás, a nyomásgyakorlás, az agresszív illeszkedj be, tedd, amit mások elvárnak féle baromság. Nemcsak a saját szüleitől, hanem az összes közelebbi-távolabbi szomszédtól is.
A következőben egy nőt ejt a barátja egy borzasztóan ellenszenves beszéddel, majd karácsony előtt véletlenül újra találkoznak, és a pasi mesterfokú seggfejként viselkedik, feltételezi, hogy az, hogy a nő nem nagyon reagál rá (a döbbenete miatt) az igent jelent, így elkezdi tervezni a közös életüket, megpróbál szexet kezdeményezni vele (meg egy másik lánnyal is a városkából), többször is, összességében úgy viselkedik, mint egy kanos, arrogáns, tökéletes példája a mérgező férfiasságnak.
Egy másikban a kommunikáció teljes kudarca és elképesztő mennyiségű feltételezés zavarja össze a főszereplők életét.
Megint egy másikban egy anya/menedzser irányítja a lányát, hogy az úgy tegyen és olyan legyen, ahogyan azt ő a legjobbnak látja, leginkább a hírnévért és pénzért, szembe menve a felnőtt lánya egyértelműen kifejezett kívánságaival.

Ennyit bírtam, és sajnos mindez bizonyossá tett abban, hogy ez egy sok filmben jelenlévő tendencia.
Filmekben, amelyek hatalmas, gyakran több, mint egészséges hatással vannak az emberekre.

Amikor az ember bekuckózik egy kis kikapcsolódásra, egy könnyed, romantikus, karácsonyi ünnepi szórakozásra vágyva, akkor az utolsó dolog, amire szüksége van, az az, hogy valaki belenyomja az arcát a sok szarba, amivel esetleg egész évben harcol.
Az erőltetés, a nyomásgyakorlás, a meghallás hiánya, a lelki bántalmazás, a lekicsinylés, a zaklatás, az életúti választásokkal kapcsolatos állandó megkérdőjelezés komoly, valós problémák, amelyekkel milliók küzdenek nap mint nap.
Ezek olyan témák, szerintem, amelyeknek nincs helye semmilyen szórakoztató, ünnepi filmben.

Mindenkinek, aki esetleg birkózik az említett problémák valamelyikével, kérlek tudd, hogy jó vagy, nem egy romhalmaz, hogy jogod van ahhoz, hogy az legyél, aki és ahogy lenni akarsz, és senkinek, sem közeli sem távoli családtagnak, sem partnernek, sem gyereknek, sem szomszédnak, sem főnöknek, sem kollégának, sem politikusnak, sem „társadalomnak”, egyszerűen senkinek nincs semmi joga ezt elvitatni tőled.
Azt is tudd, hogy segítséget kérni és igénybe venni az egy abszolút bátor, és sok helyzetben életmentő dolog. Fordulj valakihez, akiben úgy érzed, megbízol. Kérlek!

És ami ezt az ünnepet, vagy bármikor, bármelyik más ünnepet illeti, jogod van távol tartani magad azoktól az emberektől, összejövetelektől és/vagy helyzetektől, amelyekről úgy érzed, hogy stresszt okoznak neked, ahol úgy érzed, fel kell adnod önmagad ahhoz, hogy elfogadjanak.

És ne feledkezzünk meg arról a rengeteg emberről sem, akik különböző okok miatt nem kedvelik, vagy éppen szomorúan élik meg az év ezen időszakát.
Az okok mások számára lényegtelenek, hacsak az illető nem akarja ezeket megosztani, de többek között ezen okok között szerepel, hogy van, akinek egyszerűen nem számít a karácsony, vannak, akik rossz emlékekkel, például egy szakítással, munkahely/ház/megélhetés elvesztésével kapcsolják össze, vagy egy szeretett személy halálával, egy gyermekkori traumával, vagy éppen magányosabbnak érzik magukat, mint az év bármely más időszakában.
Mindezek az érzések érvényesek!
Ismétlem, senkinek nincs joga lehúzni senkit azért, mert az illető esetleg másképp érez.
Az egyik legőrültebb és valójában a legbántóbb, amit egy ilyen embernek mondhatsz, hogy „Na de karácsony van”. A válaszuk az lesz, hogy „Pontosan!”.

Minden, amit karácsonyra, és általában minden ünnepre szeretnék, hogy mindenki úgy ünnepeljen, ahogy akar, és hagyjon másokat is, hogy ünnepelhessenek, ahogy nekik tetszik.
Told túl a díszítést, vegyél részt minden kapcsolódó ünnepi programban, ünnepelj nagyban, otthon, vagy otthontól távol, egyedül vagy másokkal, vagy egyáltalán ne ünnepelj, vagy bármi, ami a kettő között van, mindegy, mind rendben van.
Ahogy te csinálod, az nem jobb vagy rosszabb, csak más.

Légy kedves, légy megértő, engedd meg az embereknek, hogy legyenek, terjeszd a szeretetet.
És ha bármilyen okból nem tudod megtenni ezeket, akkor csak fogd be a szád, és hagyj mindenkit élni.

Toxikus hatások

/in , , , , , /by

November 19-e a Nemzetközi Férfinap.

Megünnepelted? Vettél ajándékot életed fontos férfiainak?
Tudtukra adtad, hogy büszke vagy rájuk, szereted őket, gondolsz rájuk?

Nem?
Nem is tudtad, hogy létezik ez a nap?
Vagy tudtad, de úgy gondoltad, hogy ez semmi különös, semmi fontos?

Bármelyik is a helyzet, ez egyértelműen kettős mércét mutat.

Miért?

Egyrészt azért, mert a Nemzetközi Férfinapot 58 országban, míg a Nemzetközi Nőnapot világszerte jegyzik.
Másodszor pedig azért, mert ha nem köszöntenek, ünnepelnek téged a Nemzetközi Nőnapon legalább némi virággal, akkor nyűgös leszel, lehangolódsz, nyafogsz miatta.

Nyugi, nem, ez a poszt nem a nők vagy a férfiak lejáratásáról szól.
Éppen ellenkezőleg.

Egy életünkben jelenlévő tendenciáról szól, amely minden közösségi média platformon erősen érvényesül, és egyértelműen mérgező.

Hogy miről beszélek?

Arról, hogy nők azon dolgoznak, hogy jogaikban egyenlővé váljanak a férfiakkal, de mindezt rossz eszközzel és hozzáállással.
Nem úgy, mint a feminizmus valós szándéka:
„A feminizmus, vagyis a nemek politikai, gazdasági, személyes és társadalmi egyenlőségét összefogó eszmerendszer. A feminizmus magában foglalja azt az álláspontot, hogy a társadalom a férfi nézőpontot helyezi előtérbe, és ezekben a társadalmakban a nőkkel igazságtalanul bánnak. Ennek megváltoztatására tett erőfeszítések közé tartozik a nemi sztereotípiák elleni küzdelem, valamint olyan oktatási, szakmai és interperszonális lehetőségek és eredmények megteremtése a nők számára, amelyek megegyeznek a férfiakéval.”

Ezt 100%-ban támogatom.
A nők és a férfiak (és bármely önmagát másképp meghatározó gender) egyenlőek.
Egyik vagy másik nem nélkül a világ megszűnne létezni jelenlegi formájában.

Amit egyáltalán nem tudok támogatni, az a fent említett tendencia.
Amikor nők úgy próbálnak felemelni más nőket, hogy közben lekicsinylik, becsmérlik a férfiakat, amikor azt prédikálják, hogy a nők jobbak a férfiaknál, amikor azt hirdetik, hogy az érzelmeit kimutató férfi gyenge, a síró férfi egy vesztes.
Amikor pontosan ugyanazt csinálják, mint a (jogosan) mérgezőnek titulált férfiak.

Míg ugyanakkor más nők aggódnak, hogy nem tudnak kapcsolódni a férfiakhoz, mivel azok zárkózottak, nincsenek (nem mutatnak) érzelmeik.
Míg a világméretű statisztikák azt mutatják, hogy az öngyilkosságot elkövető férfiak száma körülbelül kétszerese a nők számának.

Igen, teljesen tisztában vagyok vele, hogy a történelem során a világ legtöbb részén a férfiaké volt minden hatalom, a nőket pedig elnyomták.
Igen, abszolút tisztában vagyok vele, hogy ez ma is így van a világ bizonyos részein.
Igen, egyetértek, ezen változtatni kell.
Igen, támogatom ezeket a változásokat.

DE

Nem, nem tudom támogatni, hogy lenézzük a mai férfiakat az elődeik által elkövetett hibák és bűnök miatt.
Nem, nem tartom célravezetőnek, hogy azok miatt a férfiak miatt, akik még mindig azon dolgoznak, hogy a nők feletti előnyt megtartsák, ezért egyesek általánosítanak és ocsmányul beszéljenek minden férfiról.
Nem, nem értek egyet azzal, hogy ha most a nők válnának a vezető nemmé, az csak jót hozna.
Nem, én határozottan ellenzem, hogy bármely nemet a másik fölé emeljünk.

Igen, hölgyeim, tanuljatok meg biztonsággal önmagatok lenni, ne engedjétek, hogy bárki megmondja, hogy hogyan kéne kinéznetek, öltöznetek, hogy mit tanuljatok, milyen munkát kéne végeznetek.
Igen, hölgyeim, kérem, tudjátok, hogy minden jog a tiétek a testetek felett, merjetek kiállni magatokért, ha bárki mást mondana.
Igen, te választhatod meg, hogy hogyan szeretnéd élni az életedet, hogy mit akarsz és mit nem akarsz benne.

DE

Nem, a magabiztosságod nem származhat abból, hogy általánosságban belerúgsz a férfiakba.
Nem, a jogaidért folytatott harcod nem hozhat pozitív eredményt, ha cserébe azt javaslod, hogy bizonyos jogokat el kell venni a férfiaktól.
Nem, az, hogy felismered és boldogan alkalmazod a jogaidat, hogy megválaszthatod magadnak a kívánt életet, nem jelentheti azt, hogy pontosan ugyanazt teszed a férfiakkal, mint a férfiak a történelem során a nőkkel.

A valóság az, hogy pont annyi mérgező nő van körülöttünk, mint mérgező férfi.
Azok a nők, akik mindig találnak hibát nem csak a férfiakban, de más nőkben is, azok, akik mindig készek kritizálni másokat azért, hogy hogyan nevelik a gyerekeiket, hogy hogyan és mit főznek vagy sütnek, hogy mit tartanak fontosnak az életben és mit nem, hogy miért dolgoznak, hogy miért nem dolgoznak, hogy miért fogytak le gyorsan a szülés után, hogy miért nem fogytak le x idő után, hogy miért fektetnek be saját önfejlesztésükbe, hogy miért nem, hogy miért alapítanak saját vállalkozást, hogy miért nem, hogy miért nincs gyerekük, hogy miért van 5, hogy miért merik felvenni azt a ruhát, hogy miért nem bátrabbak, hogy miért sminkelnek, hogy miért nem, hogy miért van tetoválásuk, hogy miért nincs, … vég nélkül találnak kritizálni valót nőkben és férfiakban egyaránt.

Valljuk be, a mérgező férfiasság létezik, és mára már van mérgező nőiesség is, ami ugyanolyan káros.
Ahelyett, hogy segítene a megoldások felé, csak még több problémát, fájdalmat okoz.

Egy dolgot meg kell értened, ha egy nő, egy férfi, egy földönkívüli, bárki kritizál téged anélkül, hogy ismerne, ismerné az egész történetedet, az nem jelent semmit!
Azok a lények csak a saját frusztrációikat tükrözik rád.

Szóval kérlek, ha veszel, csinálsz, választasz, eldöntesz bármit magadnak, ne úgy tedd, hogy közben kritizálsz, lenyomsz másokat (férfiakat).
Nincs rá szükség.
Semmi hasznot nem hoz.

Amikor mindannyian ráébredünk, hogy az emberek között csak egyetlen különbség van, és az nem a nemük, vallásuk, bőrszínük vagy bármi más, hanem az, hogy jó vagy rossz emberek-e, akkor építhetünk egy világot, ami egy boldog hely lesz mindenkinek.

Egyenlőség, partnerség és emberi jogok – mindenkinek meg kell értenie, hogy ezek mit jelentenek és hogy ezek minden egyes embernek járnak.
Ez az, ami egy boldog, szeretetteljes, kiegyensúlyozott élethez vezethet mindenki számára.

Az egyensúly hatalma

/in , , , , /by

Az északi féltekén beköszöntött az ősz, ami rövidebb napokat, kevesebb napsütést és gyorsan közeledő telet jelent.

A természet, az egyetlen tökéletes dolog a Földön, tudja, mit csinál.
Az állat- és növényvilág készülődik.
A mókusok felhalmozzák a magvakat, a medvék kényelmessé teszik barlangjaikat, a halak megtalálják a legjobb helyeket a vizek alján, a fák hagyják lehullani a leveleiket, mind készül a hideg időre.
A természet számára egyértelmű, hogy a virágzáshoz szüksége van némi pihenésre, regenerálódásra és növekedésre.
Tudja, hogy mindenhez idő kell és időbe telik.
Számára nem kérdés, hogy az élet az egyensúlyról és a körforgásról szól.

Másrészt az emberek, akik manapság az úgynevezett civilizált világban élnek, akik egykor megértették a természet törvényeit, és azok szerint, azokkal összhangban éltek – ellentétben minden ma is így élő őslakos nemzettel -, mára teljesen figyelmen kívül hagyják őket.
Hagyják magukat a siker és az eredmények végtelen hajszájának csapdájába esni, állandó teljesítménynyomás alatt tartják magukat, összeházasodtak a stresszel, mindig több és nagyobb a cél, semmi sem elég, semmi sem elég jó, az egyensúly egy „spirituális woo-woo” koncepcióvá lett.
Mindez azt eredményezte, hogy számtalan ember szenved szorongástól, depressziótól és más mentális egészségügyi problémáktól, milliók boldogtalanok, rengetegen túlélési módban léteznek ahelyett, hogy élnének.
És ezt nevezzük civilizált világnak – milyen vicces és arrogáns.

Harcolhatsz ellene, lehet nem értesz vele egyet, tagadhatod, felhozhatsz mindenféle kifogást és ellenérvet, mondhatod, hogy klisé; egyik sem fogja megváltoztatni a dolog igazságát, azt, hogy az egyensúly elengedhetetlen a teljes élethez.

Senki sem él hosszú, boldog és egészséges életet, aki folyamatosan „be van kapcsolva”.
Az orvosi statisztikák egyértelműen azt mutatják, hogy a szívroham, a szélütés, a magas vérnyomás, a rák és így tovább, mind a túlterhelt, stresszes életmód következményei.
Ez egyaránt jelenti a szakmai, és a magánéletet.
Nemcsak a munkából kell kivenni szabadnapokat egy némileg rendszeres ritmusban, úgy, hogy valóban szabad légy telefonok, e-mailek és hasonlók nélkül, hanem a megszokott, rutin magánéletből is kell némi szabadság.
Az emberek akkor teljesítenek a legjobban, ha időt adnak maguknak a pihenésre, regenerálódásra és növekedésre, pontosan úgy, ahogy a természet teszi.

Főleg manapság, amikor a „civilizált” világban mindannyian folyamatos információ- és impulzusáradatnak vagyunk kitéve online és offline egyaránt, KELL némi szünet az agyunknak, szívünknek és lelkünknek is.

Mindenkinek meg kell találnia azt a hobbit, azt a tevékenységet, sportot, azt a valamit, aminek szívesen hódol, amit mindenféle nyomás nélkül képes és tud csinálni.
Semmi, amit az ember versenyszerűen csinál, az nem segít, mivel az is megterhelést jelent az ember szervezetére.

Olvasni, hogy elvessz a különböző világokban, kötni a kötés kedvéért, fényképezni csak azzal a céllal, hogy megörökíts valamit a jövőnek, zenét hallgatni vagy zenélni, hogy lelazítson, játszani az együttlét és a kapcsolódás kedvéért, kertészkedni a szépségéért, barkácsolni a folyamat és a végeredmény élvezetéért, bármilyen sportot űzni az izgalom kedvéért, a csapattársakkal, sporttársakkal eltöltött idő öröméért, kapcsolódni a természethez ülve a tengerparton és nézni a napfelkeltét vagy naplementét, sétálni, kirándulni, futni, hogy egyszerűen csak kitisztuljon az elménk és önmagunkkal és a természettel legyünk – ezek mind segíthetnek megtalálni az egyensúlyt.

Be- és kikapcsolt állapot, küzdés és pihenés, szomorúság és boldogság, emocionálisnak lenni és logikusnak lenni, kitartani vagy irányt váltani, testi megélés és spiritualitás … ezek mind az élet összetevői.
Nincs univerzális módja az egyensúly elérésének, mindenki másképp juthat el oda, és lehet abban az állapotban, amikor a test, az agy és a lélek egészséges, örömteli és élettel teli.

Ha még nem tettél ezért, akkor mihamarabb kezdj neki, hogy megtaláld a magad módját.
Ha esetleg túl messzire vagy az ellenkező irányban, ha fogalmad sincs, hol és hogyan kezdd, akkor keress és használj segítséget. Ez mindig egy megtérülő befektetés.
Ez megéri az erőfeszítést, hiszen az egyensúly megtalálása és egyensúlyban levés hozzásegít, hogy egy boldog, élvezetes, egészséges, szeretetteljes életet élhess.

Ami egy mindent megérő teljesítmény.