Bejegyzések

Partnerek és/vagy szülők

/in , , , , , /by

Néhány napja egy üzleti összejövetelen vettem részt.
Az eredeti cél kapcsolatépítés és egymás segítése volt.
Néhány bemutatkozás, ki kicsoda után a beszélgetés hamar elfordult az üzlettől, és a párkapcsolatok kerültek szóba, pontosabban az, hogy lehet-e életben tartani és jól működtetni egy párkapcsolatot amikor gyerekek születnek, vagy az eltávolodás, akár még a válás is, elkerülhetetlen.

Az egész témaváltás az egyik hölgy bemutatkozásával indult, amikor azt mondta, hogy éppen találja ki magát újra, mert 28 év házasság után 1 éve vált el, és most egyedül alapít egy kisvállalkozást.
A gyerekek felnőttek, magyarázta, kirepültek a fészekből, és a férjével rájöttek, hogy már nem sok maradt közöttük, azon kívül, hogy egy fedél alatt élnek akár két, kissé távolságtartó barát.
Emellett „haszontalannak” érezte magát, nem tudott mit kezdeni magával, hiszen házassága utolsó 25 évében az élete a család volt, a gyerekek nevelése.
Ezért tart most önmaga kitalálásánál.

Hmmm, a hírhedt „üres fészek” szindróma.

Sajnos sok szülő beleesik abba a „csapdába”, hogy gyermeke születésétől kezdve szinte kizárólag szülőként működik.

Természetes, hogy egy anya/apa szereti a csemetéjét, és mindent meg akar tenni a jólétéért, de amikor ez kizárólagossá válik, és a felnőttek közötti kapcsolatot nem ápolják, hanem minden a gyerek körül forog – csak azt eszik, amit a gyerek szeret; mindent a gyerekhez igazítanak; a családi programokat a gyerek érdeklődése diktálja; és így tovább – akkor nem csoda, ha ellaposodik a kapcsolat.

Ahelyett, hogy a gyermeket „beillesztették” a szülők életébe, szinte teljesen megváltoztatják azt, és mindenben a gyerekhez alkalmazkodnak.

Természetesen a gyermek életkorától függetlenül mindig gyermeke marad a szülőknek, de fontos megjegyezni, hogy az egészséges felállásban eljön az a pillanat, amikor a gyermek elkezdi élni a saját életét, elkezd “lehámozódni” a szülőkről, és a saját útjára lép.
Tehát a gyerek egy „átmeneti állapot” egy hosszú távú kapcsolatban, és maga a kapcsolat az állandó elem.

Amikor ezt nem ismerik fel, és a szülők kapcsolata háttérbe kerül, amikor a beszélgetéseik csak a gyerek(ek)ről szólnak, amikor gyakran fáradtak egymáshoz, amikor az intimitás és a szex távoli emlékké válik, amikor a „kettőnk ideje” megszűnik létezni, akkor a partnerség korrodálódni kezd.
Mert egy kapcsolat nem x év után egyszerre megromlik, hanem folyamatosan hanyatlik, ellaposodik és egy bizonyos ponton ráeszmélnek, hogy „megtört”.

Ahhoz, hogy elkerüljük az egykor szeretetteljes kapcsolat felolvadását, elengedhetetlen, hogy folyamatosan ápoljuk, újítsuk, dolgozzunk érte, hogy kiegyensúlyozott, boldog és tartós maradjon.

Arról nem is beszélve, hogy a gyerek is jobban fejlődik, boldogabbnak érzi magát, nyitottabbá válik a világra, kiegyensúlyozott, boldog szülők körében, így nem csak a mama-papa, hanem a gyerek számára is fontos, hogy a szülőknek legyen idejük magukra és egymásra.

Ennek nem kell rendkívül bonyolultnak lennie.
Hetente egyszer, legalább kéthetente egyszer, szánjatok időt, néhány órát, magatokra!
Egy csak kettesben töltött este egy vacsorával, mozival, színházzal, pár ital a barátokkal, vagy otthon maradva, amíg a gyerek(ek) a nagyszülőkkel vannak, és élvezitek a semmittevést, az ölelkezést, az intimitás valamilyen formáját, szeretkeztek, beszélgettek úgy, hogy teljes figyelmetekkel egymás felé fordultok, bármi, ami kettőtökről szól, ami által kapcsolódtok egymással csodákra képes a kapcsolatotok fenntartásában, megerősítésében, életben és boldogan tartásában.

Emellett elengedhetetlen, hogy egy kis időt magadra is szánj.
Mindenkinek találnia kell időt arra, hogy a testét és lelkét harmóniában tartsa.
A feltöltődés, az újrarendződés mindenkinek mást jelent, bármi lehet egy hosszú fürdőtől egy jó könyvig, egy magányos sétától, valamilyen sportig, hobbiig, bármi, ami azt szolgálja, hogy a legjobb formádba kerülj/tartsd magad, bármit is jelentsen ez neked.
Ne feledd, a legjobbat és a legtöbbet akkor tudod adni magadból, ha jól vagy, ha jól érzed magad a bőrödben, ha jól vagy lelkileg és fizikailag egyaránt.

És igen, hallom a „de idő” és „de ez” és „de az” kórust.

Minden idejétmúlt, ártalmas, egyenesen hülye „társadalmi” és „internet bölcs” hagyományokkal, szabályokkal vagy miegymásokkal szemben, az egészséges önzés kötelező és tanulható!

Az ember nem engedheti meg magának, hogy elhanyagolható, utolsó szemponttá váljon.
Ezzel magának árt, és ezen keresztül a családjának is.
Elég kontraproduktív, igaz!?!

Minden boldog, kiegyensúlyozott, egészséges kapcsolatban igaz, hogy annyi időt, törődést, szeretetet kapsz a másiktól, amennyit belefektetsz.
Szóval gondold ezt át, és módosítsd a prioritásaidat, ha úgy érzed, hogy meg kell tenned.
Soha nem késő, hogy jobban legyél, hogy jobban érezd magad, hogy jobban élj!

A jelenben élni

/in , , , , /by

Mi az, ami mindannyiunknak biztos?
A pillanat, amiben vagyunk.

Tudom!
Már milliószor hallottad; de elgondolkodtál már ezen?
És nem a spirituális, metafizikai módra gondolok, hanem a nagyon is valóságosra, nagyon emberire, nagyon földhözragadtra.

Tegyük fel, hogy kapcsolatban élsz, két napja volt egy nézeteltérésetek/vitátok. Nem beszéltétek ki, nem beszéltétek át, nem fejezted ki, hogy mi és miért volt bántó, kellemetlen számodra.
Ma, most, valami elindított benned valamit, és felhozza azt a két nappal ezelőtti megoldatlan problémát.
Így most durván támadod a párodat, pedig ami most történik, az apróság, és normális körülmények között talán észre sem vennéd.
De amiatt a megbeszéletlen/megoldatlan dolog miatt a múltból (2 nap, 3 hónap, 9 év) most aktívan elcseszed a jelenedet valamivel, ami még csak nem is közvetlenül kapcsolódik.

Ez minden helyzetre igaz, minden típusú kapcsolatban.

Például a munkahelyeden a kollégád megkér, hogy segíts neki egy feladatban, te igent mondasz, és végül az egészet egyedül csinálod meg, a saját feladataidon felül.
Mondasz valamit akkor és ott, vagy hagyod, hogy forrjon benned, és legközelebb vagy az azutáni alkalommal egyszerűen felrobbansz, mert a mostban történő utolsó apróság már túl sok a korábbiakra halmozva?

Vagy mondjuk valami kedveset teszel valakivel (szívesség, gesztus, valamiféle segítség), és a másik ezt egyáltalán nem értékeli.
Mondasz valamit abban a helyzetben, vagy hagyod, hogy a nem-megbecsülés keserűsége épüljön benned?
Legközelebb, egy hasonló helyzetben mondasz valamit? Visszautalnál arra, ami korábban történt, és a felgyülemlett rossz érzéseiddel valószínűleg sokkal erősebben reagálnál, mint ahogy a jelenlegi helyzet megkívánná, vagy egyszerűen feldühödnél és rájuk borítanád az egészet?

Biztosan tudod, miről beszélek, tutira neked is volt már legalább néhány olyan alkalom, amikor hasonló történt, amikor hagytad, hogy a korábbi események befolyásolják a mostani reakcióidat.
Az utolsó csepp hatás – hányszor mondtad: elég volt, ez volt az utolsó csepp!

Az egyetemes igazság az, hogy nem mehetünk vissza az időben, hogy megváltoztassunk egy helyzetet, hogy elrendezzünk minden szart akkor és ott, mert mindenünk, amink van, az a MOST.

Így két lehetőség marad:
a legegyszerűbb és legkárosabb az, ha ezt, és az összes elkövetkező mostot a múltból származó kibeszéletlen, megoldatlan vacakokkal továbbra is elszarod. Ennek választása garantálja, hogy megfosztod magad a boldogabb, kiegyensúlyozottabb, békésebb időktől.
A másik lehetőség pedig, hogy most döntesz és húzol egy vonalat, elkezdesz dolgozni magadon, hogy el tudd engedni a múltat, mivel érted, hogy nincs módod megváltoztatni azt, és miközben ezt teszed, tudatosan a MOST-ban maradsz, amennyire csak tudsz, és nem gyűjtesz tovább olyan problémákat, amiket újabb megoldatlan zűrökké növelsz magadban, amikkel folyamatosan elronthatsz továbbra is mindent.

Ha a második lehetőséget választod, hamarosan érzékelni fogod, hogy a kapcsolataid gördülékenyebbé válnak, az önbizalmad növekszik, a kommunikációd kitisztul, pozitívabb érzéseket fogsz átélni, hiszen nem fogsz rágódni a régi sérelmeken, és több vidám, boldog dolgot fogsz látni, észlelni a környezetedben.

A MOST-ban élés előnyei, szerintem, megérik az öntisztító munkát, a sok elengedést.
Válassz bölcsen.

Szeretetnyelvek

/in , , /by

A minap egy vacsorán voltam a barátaimmal és a barátaim barátaival. Remek este volt finom ételekkel, kedves társasággal és kellemes beszélgetésekkel.

Valamikor az este folyamán egy barát barátja mesélni kezdett a közelmúltbeli szakításáról.
Elmondta, hogy ő úgy érezte jól ment a kapcsolat, hogy mindent beleadott, amit csak tudott, és amikor kiderült, hogy ez nem volt elég, és szakítás lett a vége, akkor milyen szomorúnak és zavarodottnak érezte magát. És érzi még mindig.
Mivel azon az estén találkoztam először azzal a személlyel, alig tudtam róla valamit, és még kevesebbet a kapcsolatról, amit gyászolt.
Így miközben hallgattam őt és a barátok reakcióit (amikről meg kell jegyeznem, a szokásos, támogatónak szánt: „neked volt igazad, nem a partnernek; nem is érdemelt meg téged; jobb jön; jobban jársz nélküle” és más, ezekhez hasonlóak) kissé elkalandoztam, és azon kezdtem töprengeni, hogy mi lehetett az oka ennek a váratlannak tűnő szakításnak.

Az egyik dolog, ami megfordult a fejemben, a szeretetnyelvek voltak, ezért úgy döntöttem, ezekről írok most.
Dr. Gary Chapman írt egy könyvet, The 5 Love Languages (Az 5 szeretetnyelv) címmel, amelyben felvázol 5 módot, hogy hogyan érzik az emberek, hogy szeretik őket.
Szeretetnyelveknek nevezi őket, amelyek a következők:
– elismerő szavak: szeretve érzi magát, ha becéző, kedves, bátorító szavakat, szerelmes, aranyos, édes üzeneteket, bókokat hall vagy olvas.
– minőségi idő: akkor érzi, hogy szeretik, ha a partnere jelen van, osztatlan figyelemmel fordul felé, valóban meghallgatja őt. Minőséget akar a mennyiség helyett.
– testi érintés: a testi vonzalom révén érti, hogy szeretik. Természetesen ez jelenti a szexet, meg a kézfogást séta közben vagy moziban, a teste megsimogatását, érintését a partner által amikor elmegy mellette a házban, egy masszázs, ölelkezés, … testileg közel akar lenni a partneréhez.
– szívességek: akkor érzi, hogy szeretik, ha a partnere megtesz dolgokat érte. Mondjuk segít az étel elkészítésében, elintéz valamit (posta, szerviz, válasz egy emailre), közreműködik egy projekt befejezésében, bármi legyen is az, ennek önmagától, kérés nélkül kell történnie.
– ajándékozás: ez nem anyagiasságot jelent, hiszen akinek ez a szeretetnyelve, annak ez akár olyan apróság is lehet, mint a kedvenc csokoládéja. Az által érzi, hogy szeretik őt, hogy érti, tudja, hogy mennyi időt és energiát fordít egy ajándék kiválasztására a partnere, mutatva, hogy ismeri őt, törődik vele. Gyakran van szüksége ajándékokra, nemcsak a „nagy ünnepeken”.

Oké, szóval miért jutottak eszembe a szeretetnyelvek azon az estén?
Mert gyakran látom, hogy a partnerek nem értik a másik fél igényeit.
Egyszerűen nem beszélnek arról, mit jelent számukra a szerelem, hogyan szeretnék, hogy ez feléjük kifejeződjön.
A kapcsolatok sokszor egy gigantikus kirakós játékra emlékeztetnek, ahol mindkét fél kezében tart bizonyos darabokat, és azt próbálják kitalálni, hogyan lehet összerakni a saját puzzle-darabjaikat a partnerével. Habár azt soha nem is tisztázták, hogy egyáltalán ugyanahhoz a játékhoz valóak-e a darabok!

Ahelyett, hogy letisztáznának mindent olyan beszélgetésekkel, ahol mindketten elmagyarázzák a saját „használati útmutatójukat”.
Persze ez azt feltételezné, hogy ismerik magukat!

Tudod, amikor a szeretetnyelvem a testi érintés, és folyamatosan kisebb, nagyobb ajándékokat fogok kapni, bár hálás leszek ezekért az ajándékokért, nem leszek teljesen boldog.
Amikor volt néhány beszélgetésünk, ahol ezt kifejtettem, és a párom azt mondta, hogy megértette, de nem lesz változás a cselekedeteiben, valószínűleg egy idő után szakítanék.

Ha valakinek az elsődleges szeretetnyelve nem elégítődik ki, akkor frusztrált lesz, és valószínűleg más, jól működő dolgokat nem fog annyira értékelni a kapcsolatban, hogy azok elegek legyenek ahhoz, hogy maradjon és folytassa.

Vagy ha marad, akkor elég biztos, hogy valami elégedetlenség, frusztráció folyamatosan körbe fogja lebegni.

Szintén egy ok, hogy egy kapcsolatban elég ritka, hogy mindkét/minden partnernek ugyanaz a szeretetnyelve, és gyakran elkövetjük azt a „hibát”, hogy azt adjuk, amit kapni akarunk, ezért szükségtelen kihívásokkal nehezítjük a kapcsolatunkat.

Természetesen vannak módok megmenteni a helyzetet, mármint a kapcsolatot.

Jaj nekem! Unalmas vagyok vagy mi?
A megoldás, ismét, önmagunk ismerete és a partnerek közötti folyamatos, nyílt, őszinte kommunikáció.

Szóval nem tudom, de a váratlan szakítás oka talán az volt, hogy a partner elsődleges szeretetnyelve nem volt kielégítve, és bár ez a barát mindent beleadott, amije volt, az nem az volt, amire szükség lett volna.

 Álmodni vagy nem álmodni

/in , , /by

Hallottad, olvastad, mondták már ezeket a „motivációs” mondatokat neked:
„Soha ne add fel”
„Haladj tovább”
„Ha meg tudod álmodni, akkor meg is tudod valósítani”
„Csak eltökéltnek kell lenned, és eléred” … és a többi hasonló?

Biztos, hogy igen.
És tetted/teszed is, amíg el nem jön a nap, amikor fáradtnak, zavartnak, csüggedtnek érzed magad.

Évekig, évtizedekig volt egy álmod, eltökélt voltál, haladtál, dolgoztál érte, nem adtad fel… és nem sikerült.

Bármi legyen is az álmod, egy szerelmi kapcsolat, egy saját vállalkozás, könyvírás, a kreativitásodból való megélhetés, bármi, ez a csalódás megtörténhet, megtörténik, és nem, nem vagy egyedül ezzel a tapasztalással.

Az, hogy „ez” (még) nem történik, nem egyenlő azzal, hogy bármi baj is lenne veled.

Hanem azt jelenti, hogy sok más dolog van, ami kitölti a napjaidat.
Azt jelenti, hogy van munkád, hogy gondoskodsz a családodról, ez azt jelenti, hogy az élet megy tovább, és egyszerűen nem találod az időt, az energiát, a pénzt, hogy told az álmodat a megvalósítás felé.
Tudod, a körülmények.
Ha ez a helyzet, akkor meg kell értened, hogy mindig lesznek olyan körülmények, amelyek nem tűnnek tökéletesnek ahhoz, hogy az álmaidat hajtsd.

Csak azt szeretném, ha tisztában lennél ezzel, hogy esetleg újragondolhasd az álláspontodat, és ellenőrizhesd és módosíthasd a prioritásaidat, hogy elkezdhesd egyre feljebb és feljebb tolni az álmaidat a „teendők listáján”, amíg oda nem jutsz, hogy kezded életre kelteni őket.

Másrészt viszont, ha az álmod azért nem valósult még meg, mert nem hiszel magadban, kételkedsz a tehetségedben, megkérdőjelezed az értékedet, akkor itt az ideje, hogy megadd magadnak az esélyt, és elkezdj dolgozni magadon.
Mindezek olyan blokkok, amelyeket te fejlesztettél ki, történetek, amelyeket magadnak mesélsz be.

A blokkokat pedig fel lehet oldani, és a történeteket meg lehet változtatni.

Egy vállalkozás, írás, kreativitás bevételforrássá alakítása esetén mindenki számára vannak kérdések, amelyeket fel kell tennie magának, és őszintén kell válaszolnia.
Ezt gyakran sokkal nehezebb megvalósítani, mint amilyennek hangzik, és amikor ez a helyzet előáll, akkor egy tanácsadó/tanár/coach tud a legtöbbet segíteni abban, hogy ráállj az útra, és végre elindulj az álmaid megvalósítása felé.

Például, ha egy szerelmi kapcsolatról van szó, és azért jönnél hozzám, hogy ezért az álmodért dolgozz, akkor olyan kérdéseket tennék fel neked, mint „hogyan gondolsz magadra”, „hogyan látod önmagad”, „mennyire gondolod magad nyitottnak”, „milyen erősek és magasak a védőfalaid” és így tovább.
És nem hagynám, hogy maradj a rutin válaszaidnál, amelyeket folyamatosan adtál magadnak és másoknak, mivel nyilvánvalóan ezek tartanak ott, ahol vagy, és nem az álmaidat éled.

Szóval igen, az álmok megvalósításához munkára, elkötelezettségre, türelemre és önismeretre van szükség, néhány egyéb tényező mellett.

Rajtad múlik, hogy vannak-e álmaid vagy sem, de ha vannak, akkor szerintem a legjobb, ha megpróbálod megvalósítani azokat, még akkor is, ha nem sikerülnek, mert még az is jobb, semmint meg sem próbálni megvalósítani őket.

A sajnálat, a „mi lett volna, ha” az egyik legrosszabb, legkevésbé értelmezhető érzés, amit valaki érezhet.
Minimalizáld ennek az érzésnek a lehetséges okait.

Nyerni, veszíteni vagy egyszerűen csak szeretni

/in , , /by

Bármilyen kapcsolatban, intim, családi, üzleti – bármelyikben – megtörténhet, hogy kisebb viharok keletkeznek.
Ez természetes. Ez az emberi természet. Ezek a hormonok. Ez a stressz. Ez az aggodalom. Ezek a „gombok”. Ezek a külső körülmények. Ez félreértés. Ez bármi.

Megesik, hogy az embereknek más a véleményük, érzelmi/anyagi érdeklődésük, hangulatuk, vagy bármi más, ami nem egyezik, nincs összhangban az adott pillanatban.
Az érintett felek megosztják álláspontjaikat, amiken keresztül nyilvánvalóvá válik, hogy ellentétes a véleményük.
És akkor most mi legyen?

Számos lehetőség van.

Lehet, hogy megállapodnak abba, hogy nem értenek egyet, és folytatják a napjukat.
Lehet beszélgetni kezdenek, mindketten elmagyarázzák álláspontjukat, és megpróbálják meggyőzni a másikat az ő nézetük igazáról.
Ez is különböző eredményekhez vezethet, például az egyik felismeri, hogy a másiknak igaza van, és így megváltoztatja a véleményét, vagy mindketten valamelyest megváltoztatják a véleményüket, és valahol középen egyetértésben találkoznak, vagy a megbeszélés után megegyeznek abban, hogy nem értenek egyet.

Megkérhetnek egy harmadik felet, hogy legyen moderátor a helyzetben, és segítsen nekik megérteni egymást.

Ezek mind életképes, jó megoldások.

Amikor valaki, miután elmondta az álláspontját, nem kész/akar/tud beszélgetni róla, az már nehezebb eset, a megértéshez, megegyezéshez, kölcsönösen elfogadható továbblépési irányhoz való eljutás nagyon nehézzé, ha nem lehetetlenné válik.
Ilyen esetben valamilyen pártatlan külső segítség a legjobb módja a továbblépésnek.

Ahogy mások a helyzetek, mások az emberek, mások az attitűdök, mások a stílusok, a fentieket különböző módon lehet végrehajtani.
Mindezek lehetnek csendes csevegések, viták, heves összepattanások, hangos véleménycserék, mindezek lehetnek különböző zajszinteken, történhetnek különböző mennyiségű gesztikulálással.

Végződhetnek mindkét fél részéről egy OK-val, egy kézfogással, egy mosollyal, egy öleléssel, …

De ennyi!

Semmiféle verbális erőszak, harc vagy háború nem visz előre semmilyen szinten produktív, segítőkész sem egészséges módon.
Ezek egyike sem jelent megoldást kedves, törődő, intelligens emberek számára.

Ezek mindkét félt bántani fogják, fájdalmas utóhatásokat okoznak, megnehezítik a továbblépést, sokkal hosszabbá – ha egyáltalán még lehetséges – téve a megbékélés folyamatát.
Bármilyen nézeteltérése is van valakinek bármilyen szinten, bármilyen kapcsolatban, az agresszió, a szándékos bántás, a háború nem opció, nem megoldás.

Mindannyian emberek vagyunk, mindannyiunknak vannak jobb és nem túl jó napjai, mindannyian belegabalyodhatunk a saját nyűgünkbe, és ez normális.
Ugyanakkor mindannyian képesek vagyunk a kedves, nagylelkű, megértő és megengedő kommunikációra, és mindannyian folyamatosan fejleszthetjük magunkat ebben (is).

Annak drukkolok, hogy mindannyian megtaláljuk, megtanuljuk a békés, emberi, konstruktív megoldási módokat mindazon kicsi, közepes, nagy vagy gigantikus méretű problémákra, amelyekkel életünk során találkozhatunk.

Mindannyian szeretetre vágyunk, mindannyian megérdemeljük a szeretetet, mindannyian békében, harmóniában és szeretetben akarunk élni, ezért hagyjuk, hogy a szeretet vezessen.
Döntsd el, mit szeretnél magadnak az életben, és ne feledd, semmiféle harc nem hoz szeretetet.

Étteremkritika – igen-nem?

/in , , , /by

Bármiről is legyen szó, attól függően, hogy hol keresünk rá, kit kérdezünk róla, sarkosan ellentétes nézetekkel, véleményekkel, tapasztalatokkal szembesülhetünk.

Egy egyszerű példa erre egy étterem értékelése.
Van egy lehúzó, negatív komment, és ugyanazon a napon egy másik elégedett, pozitív.
Honnan fogod tudni, hogy melyiknek higgy?
Hogyan fogod eldönti, hogy elmész-e abba az étterembe vagy sem?

Teljesen rajtad fog múlni.
A pillanatnyi hangulatodtól, az általános hozzáállásodtól, korábbi tapasztalataidtól, vágyaidtól és szükségleteidtől.
Hogy hogyan?

Például, ha nyűgös vagy, még abban sem biztos, hogy egyáltalán el akarsz-e menni otthonról, ha máskor valamilyen más étteremben volt már valami pocsék tapasztalatod, ha nem vagy olyan éhes, és különben is van más lehetőséged is, mondjuk házhoz rendelés, vagy össze tudsz dobni valamit a konyhádban, akkor nagy valószínűséggel a negatív véleményt fogod meghallani, és nem mész.
Ugyanakkor, ha jó hangulatban vagy, kedved van kimozdulni, korábban nem volt különösebben rossz éttermi tapasztalatod, éhes vagy, nincs más választási lehetőséged, akkor a pozitív értékelésben fogsz megbízni, és odamész.

Teljesen idegenek értékeléseire hagyatkozva, anélkül, hogy tudnád a lehetséges indítékaikat, hogy mennyire valóság alapú az értékelésük, hogy mi befolyásolhatta őket abban, hogy bármit is írjanak, választottál, elhitted az egyiket, és döntöttél.

Bárhogyan is döntöttél, bármi történjen is ezután, nincs jogod a bírálót hibáztatni, nem teheted őt felelőssé.

A tény azonban az, hogyha soha nem mész el abba az étterembe, akkor nem lesz személyes élményed, és így nem lesz jogod egy jól megalapozott vélemény hangoztatására sem.
Ezzel ellentétben, hogyha elmész, akkor személyes tapasztalatot szerzel, és azok alapján kialakíthatod a saját, tényszerű nézetedet.

…és ez bármire és mindenre is vonatkozik az életben!

Ha bármiről van véleményed, amivel kapcsolatban nincs személyes tapasztalatod, és kijelentesz valamit, amiról csak Isten tudja, hogy miért hiszed, hogy az az igazság, és azt buzgón terjeszted, akkor elveszted a hitelességedet.
És pont így mindenki más is, aki így tesz irányodba!

A véleménynyilvánítás emberi jog. Elhinni bármit, bárkinek, az egyéni választás.

Ahhoz, hogy hitelesek legyünk és megbízhatóak maradjunk, jó ötletnek tartom, hogy amikor személyes tapasztalat nélkül, vagy alapos ismeretek nélkül mondunk valamit, akkor a legjobb valami ilyesmivel kezdeni, hogy „bár nincs személyes tapasztalatom …”, „xyz alapján a véleményem …”.

Amikor valaki nem hajlandó nyílt beszélgetésre veled úgy, hogy beszél, kérdez, meghallgat, kíváncsi a nézeteidre, viszont „tényeket”, nézeteket, véleményeket szór rád bármiről, különösen a megjelenéseddel, kapcsolataiddal, szexuális életeddel, tetszéseiddel és nem tetszéseiddel, választásaiddal (főleg, ha nem is kérdezted) kapcsolatban, akkor minden jogod megvan, hogy meg se halld az illetőt.
Jogos önvédelemként ignoráld, és használd a ‘Ctrl+Alt+Del’ kombinációt vele szemben.

Te vagy az egyetlen, aki teljesen tisztában van azzal, hogy te mit miért és miért nem; neked kell saját életed címszereplőjének lenned, nem vagy kevesebb (sem több), mint bárki más, életválasztásaidtól függetlenül.

Ezért amikor bármit döntesz, választasz, teszel vagy sem, légy benne biztos, hogy az a te döntésed, a te 100%-os igened vagy nemed!
És így teljes felelősséget is tudsz vállalni érte.

Vég és kezdet, régi és új

/in , , , , , , /by

Egy nem túl könnyű év végéhez közeledünk.
Bármit is hiszel, bárkinek is hiszel, akárhány meg (nem) válaszolt kérdésed van, bármi mellett is döntöttél, akárhány beszélgetésben vettél részt, vagy hallottál, bármennyire is féltél vagy bármennyit is sírtál, bármennyire (nem) törődtél, bárhogy is élted meg ezt az elmúlt évet, azt hiszem, elfáradtál.

Most, hogy itt az ünnepi időszak, fontosnak tartom, hogy emlékeztesd magad: először magaddal kell törődnöd!
Tudod, még a repülőgép biztonsági infójában is azt mondják, hogy először tedd fel a saját oxigénmaszkodat, vagy hogy üres kamrából nem tudsz adni, vagy … érted miről beszélek.

Szóval, ha a karácsony (vagy bármilyen más ünnep) a kedvenced, akkor hajrá, őrülj meg, élvezd ki.
Ha nem, akkor ne kényszerítsd magad, hogy belemerülj.
Ha a főzés, sütés, a nagy lakomák a kedvenceid, akkor csapj bele.
Ha nem, akkor válaszd azt a vajas pirítóst, amit annyira szeretsz.
Ha a családdal és barátokkal szeretnéd tölteni az ünnepeket, akkor tedd azt.
Ha inkább vagy magadban, akkor legyél.

Semmilyen ünnepi tevékenység semelyik ünnep kapcsán sem kötelező!
Tégy úgy, ahogy neked tetszik, vagy legalábbis úgy, ahogy az adott körülményeid között neked a legjobban megfelel.

Továbbá, amikor találkozni fogsz, és időt tölteni családtagokkal, ismerősökkel, általában olyan emberekkel, akikkel amúgy egész évben nem töltesz sok időt együtt, ügyelj arra, hogy óvatosan navigálj a kommunikáció viharos vizein.
A félreértések esélye könnyen az egekbe szökhet.
A nyugodt, kellemes időtöltés érdekében érdemes bizonyos témákat mellőzni.
Vagy legalább ne vonj le elhamarkodott következtetéseket, és ne kezdj vitákba.
Kérdezz, válaszolj érthetően, indokold meg, ha kell.
Senkinek a véleménye sem szent. Csak egy vélemény. És mint ilyen, egyesek helyesnek fogják tartani, míg mások esetleg helytelennek látják.

Készüljünk fel egy viharos év lezárására, amiben voltak igencsak nehéz energiák, fájdalmak, őrült sztorik.

Ígérjük meg magunknak, és tartsuk is be, hogy jövőre jobban fogjuk csinálni.
Hogy többet fogunk hallgatni.
Hogy igyekszünk jobban megérteni.
Hogy nyitottabbak leszünk.
Hogy befogadóbbak leszünk.
Többet fogunk megbocsájtani.
Többet fogunk törődni.
Hogy több együttérzést fogunk tanúsítani.
Hogy még jobban megnyitjuk a szívünket.
Hogy többet fogunk szeretni – magunkat és másokat.

Hogy mindenkit hagyunk létezni.

Vidám Mindent és Egészséges, Boldog Mindiget neked!

Érzelmek áramlása

/in , , , , , /by

Értenünk kell a minket körülvevő világot, legyen az munka, üzleti vagy magánélet.
Ha nem értjük, akkor frusztráltak, ingerültek leszünk, értetlenkedünk, és igyekszünk a lehető leghamarabb értésre szert tenni.
A legjobb esetben kérdezünk, kérünk. Értelmezést, más magyarázatot, valami olyasmit, amihez jobban tudunk viszonyulni.
Amikor nem kérdezünk, akkor magunk végezzük el a munkát. Valami fajta kutatást végzünk, mondjuk utána olvasunk a dolognak, vagy megpróbálunk választ/értelmet találni magunkban.

A modern művészet azonban egészen más.
Lehet, de nem muszáj megértenünk a művészt.
Tapasztalataim szerint megengedett, és még bátorított is, hogy a magunk módján értelmezzük a művet.
Egy festményt, egy szobrot, egy zeneművet vagy egy balettet.

Múlt héten lehetőségem volt megnézni egy modern balettelőadást egy tekintélyes európai operaházban.
Őszintén szólva, fogalmam sem volt (most már tudom, utána olvastam), hogy mit akart kifejezni a koreográfus.
Csak annyit tudtam, hogy érzelmek tömkelege futott végig bennem az előadás nézése közben, és azóta is!

A harminc-valahány táncos a színpadon egyszerűen elképesztő volt.
Egyes jeleneteknél közel voltam ahhoz, hogy teljesen meggyőzöttnek érezzem magam, hogy a táncosok nem is emberek, hanem valamiféle földönkívüliek, mivel a mozdulataik mágikusan rendkívüliek voltak.
Elképzelhetetlen, hogy egy „normális” ember azt gondolná, hogy ez fizikailag lehetséges.

Egész este folyamatosan jöttek az érzelmek. Egyik a másik után, a következő ellentétes az előzővel, és én nem bántam, nem akartam megakadályozni, hogy jöjjenek, és nem is harcoltam semelyik ellen sem.

És a legjobb része, szerintem, pontosan ez.
Megengedett bármilyen és minden érzés, az embernek lehet saját „értelmezése” a műalkotásról, és ahhoz senkinek semmi köze nincs.
Dönthetsz úgy, hogy megosztod azt valakivel, de semmilyen kötelezettséged nincs ez ügyben, és nem kell „megvédened” az értelmezésedet, ha esetleg bárkinek a tiedtől eltérő gondolatai lennének.

Amikor modern művészetről van szó, akkor ami számít, az az általa neked szerzett élmény.
Legyen akár inspiráló, szórakoztató, szemet felnyitó, vagy akár bizonyos szempontból felzaklató, mindenképpen gazdagít téged, és nem kell szabályokat betartanod, elvárásokhoz illeszkedned, csak befogadnod a magad módján.

Ugyanúgy, ahogy az életben, a párkapcsolatokban.
Az érzelmeid a tieid, hogy megéld őket, érvényesek, és senkinek sem tartozol magyarázattal, hogy miért és hogyan érzed azt, amit érzel.
A te megélésed, a te műsorod, a te művészeted, a te életed.

Illúzió – eszköz vagy puszta hazugság

/in , , , /by

Ezt most láttam egy közösségi oldalon:
„Mitől lesz kívánatos, a kívánatos?
Attól, hogy a nő pénzt, időt és fáradságot nem kímélve, sőt sokszor még fájdalmat is elviselve igyekszik a lehető legcsábítóbb módon bemutatni előnyeit, és minimalizálni a hátrányait.
Minden nőnek vannak hátrányai, de a férfinak nem kell tudnia róla. A nők tudják, hogyan kell elterelni a figyelmet a hátrányaikról.
Mivel a férfiakat soha nem érdekli az igazság, nem ez hozza őket lázba, hanem az illúzió, amit látnak.
Az azonban a nőn múlik, milyen látvány tárul a férfiak elé. Az okos nő illúziót kelt.”

NEEEM, ez annyira kibaszott rossz, annyira sok szinten!

Először is, a kívánatos nem olyan, mint a matematika, ahol a 2+2 mindig 4.
Hogy mit tart valaki kívánatosnak, az egy személyes preferencia, ami azt jelenti, hogy ez mindannyiunk számára egyedi.

És miért csak a nőkről beszél?
Nagy hiba azt hinni, hogy a férfiak nem akarnak kívánatosak lenni! De, akarnak.

Természetesen mindannyian szeretnénk a legjobb formánkat mutatni egy első randevún vagy egy különleges alkalomkor, de egy kapcsolat építéséhez, működéséhez és fenntartásához az őszinteség elengedhetetlen.
Az őszinteség pedig azt jelenti, hogy mi, nők és férfiak egyaránt, felvállaljuk a hátrányainkat is.

Arról nem is beszélve, hogy egy „illúziót” – amit én inkább hazugságnak nevezek – lehetetlen folyamatosan, a hét minden napján, 24 órában fenntartani.
Illetve hol lenne a személy ebben az illúzióban? A személy hiteles, valódi, nyers igazságára gondolok.
Mondom: sehol! Rejtett lenne, vagy még rosszabb, még csak fel sem lenne fedezve, nem lenne elismerve. Ez csak amolyan torzszülemény lenne.

Ráadásul ez sértő a férfiakra nézve.
“Soha nem érdekli az igazság”?!? Hogy lehet így általánosítani a férfiakat?
Úgy értem, persze, ha az ember csak egy egyéjszakás kalandra, némi szexuális kielégülésre vágyik, akkor igen, elhiszem, nem kell a teljes igazság, csak egymás legjobbja, ami ünnepi tűzijátékká teszi azt az éjszakát.
De ugye ebben az esetben ez vonatkozna a nőkre ÉS a férfiakra egyaránt!

Azt is érdemes megjegyezni, hogy a férfiak nem egyszerű, buta, agyatlan faszok.
Sajnállak, ha ez az egyetlen típus, akivel valaha (családban, iskolában, munkában, kapcsolatokban stb.) tapasztalatod volt.
A férfiaknak van agyuk, és használják is, így a kezdeti éhség után átlátnának egy ilyen „illúzión”.
Amikor csak szexet akarnak, valószínűleg nem bánják, de ha kapcsolatot keresnek, akkor az is valószínű, hogy kiszállnának és máshol keresnének tovább.
Természetesen, itt érett férfiakról beszélek, nem éhes fiúkról.

Végső pontosításként pedig álljon itt az illúzió szó hivatalos meghatározása:
– egy érzékszervi tapasztalat helytelen vagy félreértelmezett észlelésének esete
– megtévesztő megjelenés vagy benyomás
– hamis elképzelés vagy hiedelem

Szóval kérlek, ne dőlj be ilyen sekélyes „életbölcseleteknek”!
Ez hamis, leegyszerűsítő és bántó.
Használd az eszed, támaszkodj a bölcsességedre és légy önmagad! Teljesen!

A segítségkérésről

/in , , , , /by

Amikor kicsik vagyunk, automatikusan elfogadjuk a szülők, nagyszülők, testvérek segítségét.
Természetesen, hiszen egyetlen csecsemő sem élne túl anélkül, hogy táplálékot, fedelet a feje fölé és védelmet kapna.
Arról nem beszélve, hogy senki sem tanulna semmit az élet csínyjáról-bínjáról, ha a felnőttek nem mutatnák meg, nem tanítanák, nem mondanák el nekik.
Ez mind természetes.

Amikor egy kicsit nagyobbak leszünk, de még mindig a gyerekkorban, átesünk egy olyan szakaszon, amikor nem akarunk segítséget kérni, meg akarjuk mutatni, hogy ezt vagy azt teljesen egyedül is meg tudjuk csinálni.
Büszkén mutatjuk meg, hogy meg tudjuk kötni a cipőfűzőnket, hogy tudunk rajzolni, vagy hogy fel tudunk öltözni.

Ez a szakasz általában párhuzamosan zajlik azzal, hogy még mindig elfogadunk, sőt, kifejezetten kérünk segítséget más dolgokban, amiket még nem tanultunk meg, vagy bizonytalanok vagyunk velük kapcsolatban.

Aztán iskolások leszünk, és ott beindul egy negatív spirál … “ne kérj segítséget, meg tudod csinálni egyedül”, “csináld egyedül”, “ez nem csapatprojekt”, “ne segíts neki, meg kell tanulnia”.
Mindezt azzal a „jó” szándékkal, hogy önálló emberré válj, ne hagyatkozz segítségre, ne zavarj másokat.

Munkakörnyezetbe kerülve ez úgy folytatódik, hogy kigúnyolnak (hogy lehetsz ebben a pozícióban, ha ezt sem tudod), nem kapsz előléptetést (nem vagy elég független), elutasítanak (nem az én dolgom, hogy segítsek neked), amikor segítséget kérsz.

Sajnos sok emberben ez a kondicionálás odáig fajul, hogy félnek segítséget kérni, szégyellik magukat, amikor úgy érzik, hogy jól jönne nekik egy kis segítséget.
Ez az ember életének minden területére hatással lesz, hiszen az agy nem választja el, hogy a munkában nem szabad segítséget kérni, de párkapcsolati helyzetekben lehet.
És így jön létre egy újabb fekete lyuk, amiben az ember beleeshet, és olyan mélyre zuhanhat, hogy évekre, évtizedekre tönkre teheti az életét.

Ahhoz, hogy egészséges, kiegyensúlyozott, boldog életet élhessünk, azzal kell kezdenünk, hogy el kell felejtenünk mindazokat a kondicionálásokat, amelyeket gyerekkorunkban és fiatal felnőttkorunkban kaptunk.

Segítséget kérni, ha bármilyen okból szükségét érzed, az teljesen rendben van, megengedett, a legjobb, amit tehetsz.

Értelmesen segíteni valakinek, amikor annak szüksége van rá, az egy csodálatos érzés.

A segítséget nem szabad senkire ráeröltetni, mivel a segítség csak akkor működik igazán, ha kérik, és őszinte, önzetlen hozzáállással adják.

Ne higgy el mást, a segítség elérhető, a segítség körülötted van.
Gyűjtsd össze a bátorságodat, és kérd!
Add meg magadnak az esélyt a fellélegzésre, a stressz elengedésére, hogy egy külső nézőpontot kaphass, ahonnan tisztán láthatod a helyzetedet és megoldást találhatsz, és így tovább léphess egy jobb, boldogabb, kiegyensúlyozottabb “én” és élet felé.